Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-30 / 52. szám
1906. deczember 30. KŐVARVIDÉK 5 várhatunk jó fogat. A tejfogat is naponta mosni, öblögetni kell, lehetőleg íertőtlenitő szerrel. Nem kell illatos szájvíz, hanem jó szalicil vagy tiszta szesz, a mi a szájban maradt ételmaradékot ártalmatlanná teszi. A gyermeket hozzá kell szoktatni, hogy az ételt tisztességesen rágja meg, még ha ez a szép étkezés rovására is történik. Az ételnek nyállal kell keveredni, ez teszi könyebben emészthetővé. Az ételt nem jó pép alakban enni, csak az egész fogatlan gyermeknek, mert a pép tápláló anyagértéke sokkal kisebb. Az ebédnek főszabálya, hogy ne akkor kapjuk, a mikor túlságosan éhesek vagyunk és a gyomor az összes gyomornedvet fölemésztette. Az étel összeválogatása a háziasszony intelligenciájának erős próbaköve. A paprikás húsételt édes tészta váltsa fel. Ha a főzelék hüvelyes, a leves könnyen emészthető legyen. A sült hús mellé savanyu mellékétel kell, mert a sülthus nem izgatja eléggé a gyomor savtartalmát és akkor a táplálóértéke csökken. A gyermek napjában csak egyszer egyék húst. Édességre nagyobb súlyt kell tenni, mert a fáradt szervezetnek szüksége van rá és nem kell a gyermeket nevelési szempontból kínozni bizonyos ételek elköltésével. A gyermek néha ösztön- szerüleg érzi, mit bir meg jobban a szervezete és vannak olyan emberek, a kik hig táplálékkal is egészen jól megtudnak élni, sőt rózsás a színük. Az ebéd után pihenni kell. De nem aludni. Az alvás tartama alatt az összes életműködés sokkal lassúbb és az emésztésre ez nem jó hatással van. Ellenkezőleg, sovány és vérszegény emberek az étkezés előtt ne tegyenek fárasztó sétát, hanem sokat pihenjenek. A pihent szervezet jobban élvezi az ételt, mint a kimerült. Reggelire csak hig étel ajánlatos és jó a reggelit rögtön öltözködés után elkölteni, jól szellőzött szobában. CSARNOK. Pásztortüz. Hallgattunk. A szőke leány fehér ruhája Halvány vöröses fénynyel ragyog . . . A lenyugvó nap sáppadt sugára Csókot lehel Aranyhajára . . . A pihegő leány leheletét Altató szellő kapkodja el . . . Haladunk lassan, nesztelen, Félig lehunyt szempillával A virágszőnyegen . . . Csend . . . Susogó árnyak űzik, hajtják A szívnek édes vágyait . . . Halkan, lopva, észrevétlen A megfeledkezés mámora Meglebbenti szárnyait . . . Nem vesz erőt más hatalom Az üdvözítő varázslaton . . . E fenséges csendben Önfeledten . . . Egy csók csattant el A néma ajakon . . . Régen volt. Nennyi küzdelem, csalódás, Milyen kevés szeretet; Mennyi tanulság, önvád, bánat Tarkította Azóta az életet . . . De ez a kis fény, Amit e csók nyújtott: Gyopár a sziklák bércein . . . Fehéren, tisztán fölötte ragyog Az élet szétzúzott emlékein . . . Mint pásztortüz A láthatatlan homályban, A csendes, néma pusztaságban . . . n. j. Asszony-energia. — Irta : Benedek László. — Jolán, a fiatal jukker asszonyka a tükör elé állt. Megigazította haját és ruháját. Aztán egy darabig nézegette magát, gyönyörködött szépségében. Majd kivett kebléből egy levelet, melyet az imént kapott valakitől, a kihez édes emlékek fűzik. — Felsóhajtott. - Irt, - gondolta magában az asszony, — vájjon ki sejtette volna, hogy az a fiú még most is szeret, még most sem felejtett el. Oh, hogy szeretett! Milyen szenvedélyesen milyen tűzzel csókolt még egykor leánykoromban. Az a csók még most is égeti ajkamat, azt nem lehet elfelejteni. S mi tagadás, én is szerettem Emilt. De a szülők ... a szülők ! A kiknél a hideg számítás a fő, mindenek fölött az ész, a szív meg semmi! Igaz, hogy javamat akarták, mikor férjhez adtak máshoz, a kit nem szerettem akkor. Most? Oh Istenkém, belényugodtam már. Talán szeretem is. Egyik gondolat villámgyorsan követte a másikat. Az asszony félig lázasan tovább susogott saját magának. — Férjem jó hozzám és szeret. Minden tekintetben érdemes arra, hogy becsüljem és tiszteljem. De ez a levél ... ez a levél feldúlta nyugalmamat. Ezt nem szabad még sem tudnia. — Újra elővette a papírlapot és olvasni kezdte, pedig már majdnem kívülről tudta az egészet: „Jolán! Ha van még szivében csak egy parányi rész is abból a szívből, melyet én ismertem valaha, úgy megkell hallgatni engem. Én nem bírtam feledni magát, őrülésig szeretem még most is. El kell mennem magához. Látnom kell. Esküszöm önnek, hogy szeretem, hogy imádom végtelenül. De ezt a hideg betűk nem tudják elmondani, úgy mint én gondolom. Ma délután élőszóval fogja tőlem hallani; ötkor magánál leszek. Ugy-e megengedi, hogy eljöjjek? Választ nem is várok, mert úgyis tudom, hogy nem tagadná meg kérésemet. Emil.“ A fiatal szép asszony felvetette szemeit s abban a pillanatban belépett a regi ideál. Jelánnak alig volt ideje keblebe rejteni a levelet. Zavartan állott a férfi eiőtt. Annak nem volt szabad tudnia, hogy mit rejteget. Nem is vette észre. Jolán kezeit csókáradattal halmozta el. Az asszony alig tudta elhárítani. — Csakhogy már láthatom magát Jolán, oh ha tudná, hogy vágytam erre a találkozásra, Istenem, mily sokáig is nem láthattuk egymást. A férfi szemrehányóan folytatta: — Maga meg már asszony. — Épen azért. Emil ügyet sem vetett az asszony gyönge védekezésére. — Olvasta levelem? Nos, annak tartalmát élőszóval is megerősíthetem. Nem bírtam magát elfeledni, Jolán. Az asszony fülig pirulva válaszolt. — Én már elfeledtem. — Nem hiszem! Azt a szerelmet, rneiy kettőnk közt volt, nem lehet elfeledni sohasem. Én tudom, mert próbáltam már. Másnak udvaroltam, soknak, csakhogy elfelejtsem, de nem tudtam, nem bírtam. Jolán tagadólag intett fejével. Ne tettesse magát, Jolán i Én érzem, hogy szeret. A férfi megfogta az asszony csuklóját és maga felé vonta: — Érzem, hogy ép úgy szeretsz, mint leány korodban. Az asszony elhúzódott. Tökéletes zavarban volt. Alig tudott szavakat találni, ennek elpalástolására. — Emil . . . azaz . . . Bartos ur, én már nem vagyok önnek Jolán, kit tegezni lehetett lánykorában. Asszony vagyok. Erről meg ne feledkezzék. És a más felesége. A férfi egészen lehűlt. A régi tűz lelohadt, de csak egy pillanatra, hogy aztán hatalmasabb erővel lángra lobbanjon. Eljöttem mert szeretlek. Érted Jolán mert szeretlek. Te is szeretsz, te sem tudsz elfeledni; tudom jól. Nem bánom, ha másé vagy is, de most az enyém leszel. Csak önmagadat akarod ámítani, hogy lelkinyugalmadat, helyreállíthassad. Emil arca tűzben égett. Közelebb simult az asszonyhoz, fejét előbbre tolta, úgy, hogy ajka majdnem érinté Jolán bársonyos bőrét. Aztán észre sem vette, csak átkarolta. Az asszony amennyire csak lehetett, tetette magát. Eldobta magától a férfit s erőszakkal kibontakozott karjai közül. — Nem igaz, nem szeretem magát. Maga se engem. Ne tegyen boldogtalanná. Ne zúzza szét boldogságomat. Menjen, távozzék 1 Menjen, Emil, az Istenre kérem! A fiatal ember önérzetesen állt fel: — Bocsáson meg, nagyságos asszonyom, merészségemértf Az csak a fiatalkori emléknek tulajdonítható. Balga voltam, azt hittem, hogy létezik igazi szerelem. Jolán keze után nyúlt s ajkával hidegen érinté. Már az ajtónál volt, midőn egyszerre hirtelen megszólalt: — Jolán igy nem kergethet el. Édes Jolán, csak azt mondd meg, hogy szeretsz-e ? Ne hagyj ily kínos gondolattal távozni. Aztán elmegyek. Az asszony valami igen édes bizsergést érzett szive körül. Kimondhatatlanul jól esett, hogy ime, mennyire szereti őt ez a férfi. Aztán fájdalmas gondolattal elűzte magától a kisértő rossz szellemet. Pedig a férfi oly őszintén beszélt, hogy majdnem karjai közzé dőlt. Egy lépest tett a férfi felé, mintha megakarta volna mondani az igazat. Mintha fülébe akarta volna súgni azokat az édes, szenvedélyes szavakat, hogy: én is szeretlek téged ép úgy, mint te engem. De nem tette. — Nem, én nem szeretem önt ! Felejtsen el örökre. A fiatal ember meghajtotta magát. — Maga becsületes asszony, Jolán ! Isten önnel nagyságos asszonyom! Az asszony szomorúan válaszolt: — Isten vele. Aztán csak állt egy helyben. Hallgatta a férfi elhangzó lépteit. — Most az előszobában van . . . most megy le a lépcsőn . . . Hirtelen az ablakhoz ment. Kitárta mindkét szárnyát s nézett le az utcára A hüs tavaszi lég jól esett forró, kipirult arcának. Emil ott ment el az utca másik oldalán. Nem is gondolta, hogy két szép női szem kiséri. — Pedig őt szeretem még most is csak őt — ismételgette Jolán önönmagának. Szép szemei könyesek lettek. Egy csepp gyöngyszem lepergett arcára. Az asszony nem törődött vele, ott állt a nyitott ablak mellett s nézett hosszasan a férfi után. Szerkesztői üzenetek. (Kéziratokat nem adunk vissza.) Ifjú Lantos. Az ilyen éretlen problémákkal tessék máshová fordulni, ahol szívesen veszik s hosszan fejtegetik. A fejtegetés elolvasása után ön ugyanannyit tud, mint annak előtte, de módjában van tapasztalni, hogy milyen okos ember is az, aki mindenre tud kadenicát. Mi nem tudunk. Babika. A reklamátiót tudomásul vettük és nagyon csodálkozunk azon, hogy lapunkat nem kapják rendesen, holott mi azt mindig pontosan expediáljuk. A meg nem érkezett két számot másodszor is elküldtük. Szívélyesen üdvözöljük. Kiváncsi. Azok a mi legbelsőbb ügyeink. Ha valaki megelégszik azzal az öntudattal, hogy egy szép cikket irt és lemond az ön tapsairól, nekünk nem áll jogunkban, hogy őt leleplezzük. Magánúton azonban szívesen kielégítjük kiván- csiságát. Egy evezős. Az óvatosság a bátorsággal és gyávasággal együtt háromszöget alkot s az átfogó épp az óvatosság. A gyávaság azonban magában ép úgy nem óvatosság, mint a bátorság egyődül nem óvatosság. Az illető sorok az óvatosságról és és nem a gyávaságról szólották, jóllehet gyávaság is annyi van manap, amennyi a becsület. Az igazán bátor ember, aki nem veszti el a fejét: mert az utóbbi processus is
