Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-28 / 43. szám
1906. október 28. KO VARVIDEK 5 kül maradt szülőket fosztott meg kenyérkeresőjüktől. A halál angyala belefáradt rettenetes munkájába, de a szörnyű rém még egyre nagyobb tömegekben hurcolja áldozatait pallosa alá. Nemzetünk fiai és leányai! Akik halottak napján a mindenható Istenhez bocsátjátok imáitokat elhunyt kedveseitekért, nyissátok meg sziveteket a halál előcsarnokában életükért esdeklő tüdőbajosok könyörgése előtt! Akit a gondviselő Isten egészséggel megáldott, siesen segítségére beteg honfitársainak! Nem szabad a magyarnak pusztulnia! Minden fiára szüksége van a Hazának! Halottak napján kigyulnak a szeretet mécsesei s a kegyelet koszorúi borulnak elköltözött szeretteink sírjára. Gyújtson minden gyászoló egy mécscsel kevesebbet s kössön koszorújába egy virággal kevesebbet s ezt az egy mécsest és egy virágszálat ajándékozza oda a halállal eljegyzett tüdőbetegeknek. Százezrek! Halljátok meg a kiáltó szót! Adjatok a kegyelet szent napján betegséggel meglátogatott embertársaitoknak csak egy szemernyit abból, amivel a jóságos Isten megáldott benneteket! Az irgalom nevében használja fel mindenki az alkalmat. Csak egy mécsest, egy virágszálat! És ha mindenki, akihez kérő szavunk eljut, meghallgat: megépítjük sorra a tüdőbetegek gyógyítóházát. Filléreket avagy koronákat egyforma hálával és mélységes köszönettel fogad a tüdőveszedelemmel küzdő József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület. Budapest, IX., Lónyai-utca 47. Betörés a Náni János erdószádai gyógyszer- tárába. Hogy mennyire hatásos a Náni János erdőszádi gyógyszerész lapunkban is hirdetett „Assidolin“ izzadás elleni szere, igazolja azon körülmény, hogy egy Lingurár Nucz alui Va- szilika nevű egyén csak azért tört be a gyógyszertárba, hogy lábizzadás elleni szerre tehesen szert, mert erre való pénze nem volt. Ugyanis e hó 18-án éjjel, Náni János erdőszádai gyógyszerész üzletébe behatolt egy Lingur Nuc alui Yaszilika nevű atyafi, de ott nagyon ügyetlenül forgolózott, úgy annyira, hogy feldöntött egy bádog-kannát. A zajra az ágyból kiugrott főnök a segédjével azonnal a gyógyszertárba termett s az ott kutató alakot hamarosan lefülelték. Az atyafi a csendőrök faggatására azzal védekezett, hogy lábizzadás elleni kenőcsőt akart venni, persze csak úgy, mert nagy pénzszükségben szenved. A csendőrség e hülye mentegetődzést figyelmen kívül hagyva, megtette ellene a följelentést. A második fósorozás. E hó 25. 26. és 27-én folyt le községünkben a fősorozás. A sorozó bizottság tagjai voltak: Polgári elnök Mán Lajos takarékpénztári vezérigazgató. Polgári orvos dr. Olsavszky Viktor jár. orvos. A hadsereg elnöke Bonka József őrnagy, katona orvos Juthner Márián ezredorvos, sorozótiszt Schulla Eduárd főhadnagy. A honvédség elnöke Tanárky őrnagy, honvéd orvos dr. Kádass ezredorvos, sorozó tiszt Lonkay hadnagy. A sorozás lefolyásáról csak jövő számunkban fogunk részletesen értesítést hozni. A kabalisztika segélyével minden név és születési év részére szerencsesorsjegyeket helyezett el pecsét alatt a Kiss Károly és Társa bankháza (Budapest, Kossuth Lajos-utca 13.) Mindenki kihasználhatja az alkalmat! írja meg nevét, születési évét és a Kiss bankház azonnal azonnal elküldi a pecsét alatt levő szerencsesorsjegyet. - Köztudomású, hogy a Kiss bankház által már sok ezer család lett gazdag és boldog. Kísérelje meg szerencséjét mindenki Kissnél, mert Kiss szerencséje Nagy ! Isteni tisztelet. A II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazaszállítása alkalmából, azoknak földbe helyezése napján Vesz- prémy Sándor r. kath. plébános a róm kath. templomban f. hó 29-én d. előtt 8 órakor gyász istenitiszteletet tart, amelyre a hatóságokat az alábbi külön meghívóval hivta meg. „Meghívó. II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazai földbe való elhelyezése napján f. hó 29-én hétfőn reggeli 8 órakor a helybeli róm. kath. templomban ünnepies gyász istenitiszteletet tartok, melyre a hivatalokat tisztelettel meghívom. Nagysomkuton, 1906. október 25. Veszprémy Sándor r. kath. plébános“. CSARNOK. Nyolc koporsó. Betelt a levert kurucok népdalának fájó vágyakozása: Szeret Magyarország — S’ohajt Erdélyország, Holtig szán, holtig bán - még a gyermekük is — tudom visszakiván! — Mikor rég elmentem, visszaóhajtottatok, — mikor rég meghaltam, — akkor is sirtatok, Haló poromból is - föltámasztanátok, — összeszednétek még porhanyó csontimat. Hálás kegyelettel, hódoló tekintettel a nagyságos fejedelemnek és bujdosó társainak porhanyó csontjai magyar földben fognak nyugodni. Néhány szent sírral több lesz a magyarnak, ahova válságos időkben elzarándokolhat a honfiúi áhitat. Nyolc koporsóval lesz gazdagabb a magyar, amelyeknek hazatérése beigazolja Rákóczinak azt a bölcs intelmét, hogy „nincs az a nehézség, amelyet a bátorság könnyűvé ne tenne, ha erős akarat járul hozzá.“ Éppen olyan lelkesedéssel, mint Messiást, fogadják ma is a bujdosó fejedelmet, mint mikor Lengyelországból maroknyi haddal jött az ország fölszabadítására. Piros tafota zászlóját ma is áhítattal csókolja e nemzet. Hiszen ki tudja, mikor kell elmondanunk újra: recru- dexunt gentis Hungaraevulnera? " Történelmet Írni róluk szűk helyen kegyetlenség lenne. Amit e napokban tettünk, mikor poruk visszatér a magyar földre, nem lehet más, csak emlékezés rájuk. Magasztos szellemükre, dicső törekvéseikre, amely gerince volt a magyar nemzet szabadság után való törekvésének. Jellemezni őket gyenge a mi toliunk. Hozzájuk hasonló magyarnak kellene lennünk, ha ezt akarnók tenni. Vagy lehet-e jobban beszélni Rákócziról, mint azt ő maga tette élete egyik legszomorubb napján, az ónodi országgyűlésen. — Hát ezt, érdemeltem tőled, szolgálataimért ó haza? Életemet, véremet, hitvesemet, gyermekeimet, mindenemet föláldoztam hajdan virágzó szabadságodért s most ilyen hálát kell árulnom? Te látod Istenem, szivem tisztaságát; te látod, hogy nem a magam hasznát kerestem törekvéseimben . . . Édes hazám ne engedd, hogy rajtam száradjon az igazságtalanság. Vagy amit pátensében mond: édes hazánkért, nemzetünkért, a régi szabadságért, a hatalmas Istennek segitségével, az ő hatalmas karjának erejével, tökéletes szívvel, lélekkel szenteljük életünket és készek leszünk vérünket ontani egyedül hazánk és nemzetünk szabadságáért, minden prinádumnak vágyódása nélkül. Kell-e ezek mellé még magasztaló szó? Kell-e dicsérnünk ama Bercsényi Miklóst, aki hazajön a fejedelmet szolgálni s akit a legnagyobb magyar diplomatának kell tartanunk. Bercsényi, akit Rákóczival együtt árulónak, az igaz szabadság felforgatójának mond az ezer- hétszáztizenötös törvény. Hát lehet-e hazaáruló az, aki oly vehemesen szállt szembe a külföldiekkel, amikor azok a köztársaság kimondására bizgatták a magyar szabadsághősöket. — Nem alkuszunk! — kiáltotta egy alkalommal Bercsényi, a diplomata, a hollandi követnek. Mi szabadságot keresünk, nem sujkot. Érdekes, mint ismertette ő a külföldiekkel a magyar közjogot. Stepney angol követnek a selmeci értekezleten azt mondotta, hogy a magyarok olyan viszonyban állanak Ausztriához, mint Skócia Angliához, mivelhogy saját külön alkotmányuk, kormányzatuk, hadseregük, kincstáruk van. Megérttette vele, hogy Ausztria mégis úgy akar velük bánni, mint Angolország Irlánddal, azaz mint meghódított tartománynyal. Azzal is meglehetősen fölösleges munkát végzünk, amikor ezt magyarázzuk. Különösen Ausztria nem akarja megérteni. Követi a fejedelmet édesanyja, Zrínyi Ilona, a legideálisabb lelkű magyar úrasszony Munkács várának hősi védője is. És jön most már teljesen békében Thököly Imre is, Rákóczi mostoha apja is, akit bár a szultán magyar királynak is kikiáltott, csak a fejedelmi címet tartotta meg magának, s aki dicsőséges bevezetője volt a Rákóczi kornak, leghatalmasabb ellensége a „sakfigura formájú“ Lipót császárnak. Nagy dicsőségek és nagy szomorúságok keveréke az ő élete pályája. Nyolc éves korában már Mármaros főispánja, húsz éves korában pedig bálványozott vezére a bujdosó hadaknak. Pedig ekkor még az egykorú leírás szerint szép, hegyes termetű fiatalember. Gyönyörű veres és fehér orcáju egy kevéssé ritka bajuszu és szőke hajú, kiálló és kövér szemű. Győzelmes csatáit egymásután vívja meg. Később azonban teljesen alámerül pályája. A tályai országgyűlésen nem adnak a rendek neki se pénzt, se katonát. XIV. Lajos a pápa parancsára elpártol tőle, az országnak sincs többé szüksége rá, mert látszólag alkotmányt adott a császár; a török pedig két Ízben is elfogja s Kons- tantinápolyba cipeli, mert Bécs héthetes törökostromának sikertelenségét az ő hibájának tulajdonítják. Közben azonban akad még egy dicső tette: elfogja Heiszlert és kiváltja vele a bécsi fogságban sínylődő feleségét Zrínyi Ilonát. Rettenetes azonban, ami aztán következik. A szultán kegydijából él külföldi száműzetésben, itthon iszákosnak, tótnak és lutheránusnak gúnyolják, mostoha fia II. Rákóczi Ferenc pedig azzal vádolja meg, hogy megakarta mérgezni. Visszatér Rákóczi idősebb fia is, akit a bécsi udvar elszakított atyjától s akit életében alig is látott. Jön még két rendületlen hive a fejedelemnek: gr. Eszterházy Antal és szarvas- kendi Sibrik Miklós, Rákóczi kedves udvarmestere, aki megosztotta a fejedelemmel a száműzetés keserveit s aki utána néhány hónappal meghalt. A nyolcadik koporsóban sze- kessy Bercsényi Miklósné szül. gr. Csáky Krisztina az előkelő és kegyes úrnő porai nyu- gosznak. Nem volna teljes z a kép, ha néhány vonással nem jellemeznők gr. Eszterházy Antalt, Rákóczi e hatalmas, oroszlán bátorságu tábornagyát. 1703-ban, még labanc és Forgách Simonnal együtt szétveré Ocskay hadát. A következő évben már a Nagyszombati csatában, mint a kurucok belszárnyának parancsnokával találkozunk vele. Fegyvere mindig szerencsés, vagy négyszer ért el didalmas útjában Bécsig, Stohlenberg rettegett ellenfele Jelasich Gábor csapatának fölapritója. Később egy kicsit inni kezdett, Rákóczinak azonban igy is kedves maradt. Vele ment Francia és Törökországba is, Rodostóban halt meg. Most visszatérésük napjaiban a fejedelem után mondjuk azt az imát, melyet ő mindennap elmondott a hazáért. „Engedd meg édes Urunk és kegyelmes atyánk, hogy visszafogadván kebeledbe népedet: a te parancsolataidnak útjairól el ne tévelyeg- jünk, hanem a te igazságaidat megőrizvén, csendességben, békességben, a mi útjaink igazit- tassanak!“ P. B. Szerkesztői üzenetek. (Kéziratokat nem adunk vissza.) Próbusz. Nem sokat jósolunk az egésznek, ámbár kísérelje meg, mert veszíteni úgy sem veszíthet semmit. Amfilok. Beküldött versei közül legnagyobb sajnálatunkra egyiket sem közölhetjük. Megsemmisítettük. írjon jobbat ha tud. Nátloz. ígéretünkhöz képest ime eleget teszünk. Megvan elégedve? Mondja meg a papájának, hogy csak igyekezzen, habár én el is késtem. Izsój. Magának csak azt tanácsolhatjuk, hogy igyekezzen minden tekintetben, nehogy baj legyen. Előnyös. Nagyon sajnáljuk de ön elkésett. Ha valaha ez életben még előfordul ilyesmi igyekezzék jobban. Aléb. Semmi ok nincsen. Legyen türelemmel. Nagyon elvoltunk foglalva mostanába és igy nem jutott időnk arra. L. D.-nek Írtam válaszát tudatni fogjuk. Sürgető. Sürgetését tudomásul vettük, a mennyiben azonban mi nem találjuk olyan nagyon sürgősnek engedje meg, hogy majd csak akkor közölhessük a mikor rákerül a sor. Főmunkatársi ACKERMANN BÉLA. Laptulajdonosi BARNA BENŐ.
