Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-28 / 43. szám
2 KOVÁRVIDÉK 1906. október 28. Diadal az ut, nem ügy, mint régen. Diadal az ut, nem szomorú való! S a megelevenült csontok harsonát ragadnak, a borús két század sötét képe oszlik, itt van seregével Rákóczi, vezeti büszke nemzetét; százados álmaiból rázva fel csontkezével, azt a nemzetet, melyért élt, melyért meghalt, melyért oly buzgón imádkozék! Kurucz lett a hajdani labancból, immár, nem küzd többé karddal a kufüc vitéz, nem úgy van már, mint volt régen, minden magyar bámulattal csak fejedelmére néz, várja lelkének hő imáját, újra hangzani, ha majd felkerül az idők rossz szelleme; várja, lesi, mikor ragadja meg a zászló nyelét, hadd kövesse a kuruc újból vitéz fejedelmét. Dicső fejedelmünk, ne sírj, ne zokogj nemzetedért, látod, a gyönge fajból erős lett a nép s kezed mutatására uj századba lép s ha lelked óhajáról csak egyszer is eltérni merészel, rázd meg csontkezeddel kriptád ajtaját, körülted nemzeted s meghallja ajkaid szavát s kezébe dicső lobogód ragadva, nem fél többé a kuruc soha! Csak egy virágszálat!- Ajánlva minden jó szívnek. Csak egy virágszálat! — ezzel a kérelemmel kopogtat a József Kir. Herezeg Szanatórium Egyesület a kegyelet ünnepe előtt sok magyar hajlékba, a hol szeretet és irgalom lakozik. Egy virágszálat kér abból a koszorúból, melyet szeretteink sírjára akarunk tenni a temetők ünnepén. Kéri ezt a virágszálat annak a halottnak kegyeletes emlékére, a kitől a virágszálat elvonjuk. És kéri ezt a virágszálat a legborzalmasabb betegség ellen való küzdelemre. 79.723 ember halt meg a múlt esztendőben tüdővészben. Java olyan korban, mikor kenyeret keresett; java olyan korban, mikor özvegyeket és árvákat hagyott. Ha a társadalom megértené a kegyelet legszebb tanúsítását célzó segélykiáltást és tényleg minden koszuruból csak egy virágszálat elvonnának azoknak a biztos halálból való kiragadására, a kiket az idején alkalmazott gyógyítással meg lehet menteni, — a tüdővész nem lenne az a borzalmas nemzeti csapás, a mi ma. Szeretnénk a lelkesítésnek legmesszebb hangzó harsonájába fújni. Szeretnénk, ha hírlapírói toliunk, melyet egy mélyen átérzett igaz érzés vezet, fölrázná a társadalmat, hogy még ilyen jelszó nem hangzott el hazánkban, hogy ezt a jelszót meg kell érteni, a melyért mindenkinek legyen bár javakban gazdag, legyen bár szegény, imádja Istenét bármiként, - lelkesednie kell. Annak a jelszónak, mely csak egy virágszálat kér a tüdőbetegek megmentésére, el kell foglalnia százezrek szivét. A baj oly rettenetes, a segítség oly nagy anyagi erőt föltételez, hogy célt csak akkor érhetünk el, ha millió sir koszorújából ajánltuk föl a virágszálat, ha millió síron egy mécscsel kevesebbet gyújtottunk föl s ez az egy virágszál, ez az egy mécses a tüdőbetegek gyógyítására ömlik mind. A József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesület most építi első népszanatoriumát. Száz beteget fognak az ország minden tájáról a jövő év márczius havától fölvenni s mivel a szanatóriumi kezelés három hónapot igényel, már ebben az első népszanatoriumban évenként négyszáz veszendő, halállal eljegyzett embert fognak megmenteni. De ha millió síron hiányozni fogna az az egy virágszál (mely hiány pedig legjobban tanúsítaná kegyeletünket) akkor már nemcsak az első népszanatorium még hiányzó tőkéje volna együtt, de már tavaszszal uj gyógyító házakat lehetne tervezni és építeni és rövidesen, csak a társadalomba menjen bele élő hitként az egy virágszál fölajánlásának poetikus eszméje, - minden vidéknek megépítheti az agilis egyesület a maga népszanatori- uriiát. Ha inegondoljuk, hogy már az első nép- száriátoriumban minden vidékről fognak fölvenni betegeket, tehát tőlünk is, akkor az irgalom- adömáiiyokat nem fogják megtagadni. Vezessen mindert embert az a gondolat, hogy a maga adományával hozzájárul emberek életének megmentéséhez. Hogy idején alkalmazott szakszerű gyógyítással a tüdőbetegség gyógyítható, — azt Németország példája igazolja, a hol szanatóriumok létesítése óta 25 %-kal kevesebb a tüdőbetegek halálozása. Nincs helye annak a fatális közönynek melylyel a szörnyű veszedelem pusztítását nézzük. Mennyi könny, mennyi gyász van azokért, a kiket e kór elsórvasztot; mennyit meg lehetett volna menteni azok közül, a kiket gyászolunk. Nyissa meg szivét mindenki kegyeletének s ne sajnálja azt az egy virágszálat s azt az egy mécsest a veszendő emberekért való nemes fölbuzdulása lesz az az égbeszálló ima, mely bevezekli minden földi gyarlóságunkat. Meggyászolt halottunk ott fönn a magasban kedvesen veszi majd áldozatunkat. A kegyelet koszorújából a tüdőbetegeknek fölajánlott hiányzó virágszálat találja legszebbnek, mert áldást, boldogságot fakaszt, mely könnyet törül le az árvaságnak, az elhagyottságnak keserű könnyeit. Az első népszanatorium Gyulán, a Lugos- szerü erdőben épül. Előbb a helyet orvosi szempontból Kuthy Dezső ur, az Erzsébet-szanatorium igazgató főorvosa és Tauszk Ferenc dr. egyetemi tanár urak megtekintették és a célra alkalmasnak találták. A szanatórium 700.000 korona költséggel épül, a higiénia legnagyobb követelése szerint. A terveket a genialis és annyira gyászolt tervező, Czigler Győző készítette s a szakemberek tetszését annál inkább megnyerte, hogy mig amazok mindenkor végig élvezhetik a viszontszerelem mennybéli gyönyöreit, nekünk egy szánakozó és hitetlen mosolynál nem jut egyéb. Ilyen szerelem emészti a lelkemet hosszú, kínos esztendők óta, tette az életemet pokollá és az asszony — kikacagott elkergetett. Mindnyájan meglepődve néztek a beszélőre. Ilyen mély, nagy érzelemre nem tartották volna képesnek, habár csak a fürdőben, rövid idő előtt kerültek össze. Csak egy asszony, a leg- szebbik mindnyájuk között, Csató Elemérné ült nyugodtan és úgy látszott, mintha a kenyérbélből formált apró alakok jobban érdekelnék a vitatott kérdésnél. Valaki azonban úgy látta, hogy a szép asszony egy pillanatra elhalványult és idegesen remegve gyúrja össze finom ujjaival a kényérbél — darabkákat. A szobrász volt, aki egy pillantást vetett feléje. — Gyerekek, a hangulat nagyon szentimentálissá fajul, hát igyunk inkább, - indítványozta dévaj kacagásközben a korhely asszony. És a poharak megteltek pezsgővel és a cigány csak úgy magától belekezdett egy búbánatosan zokogó nótába. Egyszerre valami különös hangulat lepte meg az embereket, mintha megrészegedni akartak volna, folyton kocintot- tak. A pezsgő elhódította őket és incselkedtek egymással és kacagtak. — És milyen az a szerelem, ha ugyan egyáltalán létezik ? Üdvösség ? kérdezte kíváncsian a gyerek asszony. — Viszonzatlanul: kárhozat, — jelentette ki meggyőződéssel a szobrász. De kísérelje meg. — Önnel ? — Fájdalom, én már szeretek. — Goromba! — fakad ki az asszony. És kacagtak tovább és énekeltek. Döme odaintette magához a cigányt és lehúzva ujjáról a gyémántgyűrűjét rátette a vonóra és mondta: — More a lelkedet öntsd ma be a hegedűbe és a föld legszebb asszonyára gondolva húzzad el a nótámat. A fülembe húzd úgy is utolszor húzod nekem, aztán elakarom felejteni azt a nótát. — Ne a nótát, azt az asszonyt felejtse el, mondta őszintén a korhely asszony. És az éjszaka elkapta a dallamot és vitte tovább, hogy: . . . Pedig én csak iszogatok, dalolgatok, Csitítgatom, altatgatom beteg fájó szivemet. A szép asszony halkan dúdolta a nótát és kocintott a cigánynyal. — Még egyszer. A gyerek asszony már mámoros lett az italtól és sírva követelte, hogy Döme beszéljen arról a „szívtelen teremtésről“, a minek ő nevezte. — Leány még? Asszony? Barna ? Szőke ? Királyleány ? ostromolták mindenfelől még a szép asszony is kérte, hogy hát mondja már el azt a dolgot. — Akkor még leány volt — kezdte a szobrász — amikor megszerettem. Sokat jártunk együtt és a világ már eljegyzett egymásnak. O akkor tizenhat éves volt én húsz. Megkértem a kezét és kikosaraztak mivel túlságosan fiatalnak tartottak. Én pedig továbbra is imádtam azt az akarat nélküli kevély leányt akiért az egész város fiatalsága rajongott. Alig hogy elutaztam a fővárosba, mint akkor mondtam: gyógyulást keresni, már a leányból asszony lett, egy elszegényedett mágnás neje. Én még azután is szerettem, valami vad őrjöngő szerelemmel és később, hogy ismét összekerültünk, azt meg is vallottam neki. Ő még akkor is hideg maradt, mert szerette az urát. De mi volt a férj szerelme az enyémhez képest ? Hat év óta járok a nyomában és imádkozom hozzá! Hat év óta érzéketlen vagyok minden női szépség és báj iránt és csak ő utána vágyódom, sóvárgok. Hat év óta látja ő az én vergődésemet szenvedésemet és még sem perzselődött meg a szeremtől. És én úgy érzem, ha egyszer a karjaimba zárhatnám megfojtanám a csókommal, az ölelésemmel, hogy ne lehessen többé a másé. Egyszerre elhalgatott. Senki se merte megtörni a csöndet. A gyerek asszony néhányszor megérintette a poharat, mintha kocintani akarna, aztán a szobrászra nézett, végre hirtelen elhatározással mondta: — Egy utolsót kocintsunk még, aztán menjünk haza. Be vagyok csipve és félek, hogy valami bolondot találok tenni. Azaz, hogy ti maradhattok, én nem akarom a mulatságtokat elrontani, engem majd csak hazakisér valame- lyiktek. A férfiak szolgálatkészen ugrottak fel helyeikről, az asszony azonban még kocintott és dévaj kedvvel énekelte: . . . Pedig én csak iszogatok, danolgatok, Csitítgatom, altatgatom beteg fájó szivemet. Legjobb varógépek kaphatók kedvező részletfizetésre Vertheimer Lipót-nál Szatmár Kazinczy-utca 17. (A zárdával szembe). ArjegyzéKet ingyen és toérmentve KülciöK toárKineK.
