Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-07 / 40. szám
1906. októmber 7. KÓVÁRVIDÉK 3 télén. Az egyoldalú termelés egész esztendőn át nem köti le. Az elégedetlenség rugói a legtöbb esetben ezek. Ha tehát azt akarjuk, hogy a magyar nép sorsával ki legyen békülve, első teendő az, hogy a tétlenül ernyedő karoknak lehetőleg foglalkozást teremtsünk, olyan munkát, amelynek haszna is észlelhető. Tudjuk, hogy az országnak alig van olyan vidéke, ahol a nép ne értene a háziipar valamely neméhez. Ezt a tudást fokozni kellene és amihez manapság még kellően nem értünk, hasznosítani, pénzre felváltani. A háziipar hasznos intézményét nagyon szépen lehet mindenfelé meghonosítani. Egyik vidék pompásan kielégítheti a másik igényeit és viszont. A termelő a fogyasztóval szoros üzleti viszonyba lép. Mind a kettő jól jár, mert osztozhatnak azon a lényeges összegen, amit rendszerint a közvetítő szokott zsebre rakni. Állami támogatással az ország csaknem valamennyi vármegyéjében szoktak a gazdasági egyesületek házi ipari tanfolyamokat rendezni. így van ez az idén is. Megtanítják a kis gazdákat és a mezőgazdasági munkásokat a házi ipari ágak különféle fajtáira, kosárfonásra, kefe, seprőkötésre, bognármunkákra, gyékénfonásra, szalma, sás, szőrfonásra stb. De még csak a kezdetnél tartunk, még óriási számban özönlik hozzánk az idegenben készült áru és máris felhangzik a panasz a gazdasági egyesületek jelentésében, hogy nehezére megy az elkészített háziipari tárgyak értékesítése. A földmivelésügyi miniszter bár nem nagy, de azért elég, jelentős alapot teremtett annak idején a háziipari készítmények elhelyezésének megkönnyítésére. Hisszük, hogy ez az alap jól fogja mindenkor végezni feladatát és háziiparunk előbbrevitele körül nagy szolgálatot végez. Ámde nem kisebb jelentőségű dolog az sem, amit ez irányban a pénzintézetek végezhetnek. A pénzintézetek tábora Magyarországon ma már hatalmas tábor. Az eszmét ismerik és megbecsülik mindenfelé és minden társadalmi osztályban. *A fejlődés kerete ámde még roppant teng és még nagyon sokat befogadhat, hogy a jelenlegi időben egyedül álló, kicsiny emberekkel megerősítse. A falu népe, hogyha észre veszi azt, hogy nek, de kérem szépen, hogy velem szemben most ez egyszer tegyen hivételt; különös okom van reá, amit később maga is be fog ismerni. — Hát legyen, amint maga akarja. Úgyis tudom, hogy elveszíti a fogadást s elveimhez hű maradhatok. — Majd elválik . . . Haragosan duzzogva ült másnap a kis Gaby a vadszőlőlugasban, tele volt a szive fájdalommal, keserűséggel. Hogyne! Mikor Géza ma csokrot küldött Dzsinának! Nem, ezt ő soha nem hitte volna Gézáról! — Ez igazán csúnyaság volt tőle mondta magában. Csokrot küld — és nem nekem. De hát miért?! Hiszen ő Dzsinát nem szereti, azt fogadta, hogy engem szeret! . . . És mégis Dzsinának küldötte azt a csokrot . . . Nem szeretem többé . . . Nem, sohasem! Gyűlölöm! Igen, gyűlölöm és megvetem. Szemeit könyek áztatták, lehajtotta a fejét a kis kerti asztalra és sirt keservesen. Egyszerre megzörrentek a vadszőlő ágai és a következő pillanatban belépett Szecsőy Géza. A férfi mosolyogva közeledett hozzá. Ä lányka pedig durcásan forditotta el a fejecskéjét. — Mit akar? — A férfi mosolygott. — Magát akartam látni. — A kis bakfis ismét haragosan fordult el. — Igazán nem értem magát Gabykám, — magában pedig azt gondolta: nagyon is értelek, a csokor megtette a hatását. Megnyerem a fogadást! Az én kis barátnőm még sohasem beszélt igy velem. — Rossz napom van ma. a téli foglalkozás számbavehető haszonnal jár, nem fog késni, hogy ismereteit kibővitse. Szívesen szorgoskodik minden időben, még akkor is, ha nincs kilátása arra, hogy utána jövedelme legyen. Fogékonyságot, különösen ami a famunkát illeti, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a falusi kisgazda egyszerűbb házi eszközeit rendesen maga szokta készíteni. A gereblye, lőcs, szán, létra, kocsi oldal, járom, talicska, kapa, kaszanyél, stb. a gazda saját műhelyéből kerül elő. Az ügyesebbek egészen szép és nem egyszer különleges képességről tanúskodó dolgokat alkotnak. Egyike a legkifejlettebbeknek a Bakony ősi házi faipara. Óriási mennyiségű áru elkészítésére vállalkoznék az itteni lakosság, ha az értékesítés kérvényét jól megoldani sikerülne. Ez azonban útját állja a nagyobb arányú munkának. A bakonyvidékiek favillával, lapáttal, stb. lehet mondani az egész Dunántúlt ellátják igy is, de az erre szolgáló eszközök annyira költségesek, hogy hasznát legfeljebb az utszéli korcsmárosok látják. A bakonyi ember ugyanis megrakja kocsiját áruval és elindul. Addig járja a falukat és vásárokat, amig az árukészletén túl nem adott. Ez gyakran sok ideig is eltart. Élni pedig kell és az utas ember meg is szokott szomjazni. így azután nincsen arányban az apadó kocsival az erszény tartalmának a növekedése. Megesik bizony, hogy a lapátok és villák elfogytak ugyan a kocsiról, de a pénznek, amit a gazda kapott, csak a kisebbik fele megy haza. Mennyivel egyszerűbb volna a dolog, hogy ha a készítőnek csak a legközelebbi vasútállomásra kellene vinni az áruját. A szeleczi házi faipari készítmények a szövetkezeti kiállításon is feltűntek, oly ügyes és olcsó dolgok. Ha ezek a derék emberek értenének ahhoz, hogy miként kell készítményeiknek piacot szerezni, akár egyebet se tegyenek egész esztendőn át, csak a háziipari tárgyak előállításával foglalkozzanak : biztosítva van a tisztességes gondnélküli mngélhetésük. Fejlesszük a nép értelmét, növeljük munkakedvét, de munkájainak elhelyezést is keressünk. — Miért? — Megbántottak. — Ki? — Azt nem mondhatom meg. — Valaki az iskolában? — Nem. — Itthon? — Nem. — Meg nem érthetem. Mikor történt? — Azt nem mondom meg, mert akkor mindent tudna. Nem akarom, hogy tudja. — Én mégis tudom már! Nem ma délelőtt féltizenkettő táján történt? — Ne faggasson. Nem mondok semmit. — Most már nem is szükséges. Már kitaláltam. — Nem. Nem akarom! Pedig tudom. Én bántottam meg, ugye? Gaby elpirult és nem válaszolt — Lássa — folytatta a férfi — nincs igaza. — De igen. — Nincs igaza — ismételte Szecsőy — azért a csokorért nem szabad neheztelnie. — Hogy tehetett ilyet, Géza? — fakadt ki Gaby keserűen. Ez nagyon, nagyon csúnya volt magától. Ezt nem gondoltam volna. Elhiheti, hogy ez nekem negyon rosszul esik . . . Nagyon fáj. Hiszen maga nem Dzsinát szereti és mégis neki küldött csokrot. Azt fogadta maga, hogy engem szeret . . . És a kék szemek újra megteltek könnyel. — De Gaby! Az egész dolog csak félreértés ... ./ — Hagyjon el. Ne is mondjon semmit. — Gaby, kis barátnőm, engedje meg legalább, hogy kimagyarázzam magamat: az a Rákóczi idehaza. Közel kétszáz esztendeig hontalanság után, halóporában kerül haza II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek daliás teste. Ugyanaz a borongós, lelkes hangulat lesz úrrá fölöttünk, amely Mikes Kelement örökértékü törökországi leveleiből árad ki. Ami késerűség és lelkes öröm össze tud gyűlni a sírva vigadó magyar szivében, mindazt átérezzük most, amikor sebes gőzparipa hozza közzénk a rodostói temetőből II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Thököly Imre, Eszterházy és Sibrik tetemeit. Annak a harcnak a hősei és mártírjai ők, amely századokon át tart és még most sem ért véget. Ami vágy és hazafias keserűség él most a mi szivünkben, ugyanaz hevitette a Rodostóból megtérő vándorokat is világra szóló nagy cselekedetekre; amit mi óhajtunk, hazánk boldogságát és függetlenségét, azt óhajtották ők is. Kétszázhat esztendeje annak, hogy az elnyomott magyar nép felkelt kivívni ősi szabadságát és folyt évek során keresztül a világ egyik legdicsőbb szabadság- harca, amely több Ízben megremegtette Bécs- nek büszke várát. Száz és száz dal hirdet a magyar nép ajkáról, hogy ők voltak és ami vágy remény és keserűség össze tud gyűlni magyar szívben, mindazt a meleg, nagy érzést kifejezik a kuruc nóták. Örökké fog élni az ő emlékük a magyar népben, amely a jövőbe vetett bizalmat a múlt dicső emlékeiből meríti. Minél nagyobb az időbeli távolság, amely Rákóczi harcaitól elválasztja a jelent, annál ragyogóbb glóriát ölt az emlékezés a mi első szabadságharcunkra. A borongó romantikának nimbusza övezte közel két századon át a rodostói temetőt, ahova számkivetett nagyjainkat temették és ebből a borongásból gyönyörű fényesség áradt a magyarságra. Két ragyogó és kimagasló eseménye van a magyar történelemnek, két szabadság- harc, melyek örök dicsőséget hoztak a magyar népre. A kuruc katonák és a honvédek kitörölhetetlen betűkkel vésték magukat a szabadságért harcoló népek történetébe és mert mindakét szabadságharcot leverték, mert a küzdelem okai részben még ma is íennállanak a két szabadságharc emléke ma is intenzív, ma is eleven sebből buzogtatja a vért. csokor egy elveszített fogadásom volt. Gaby tágra nyílt szemekkel nézett rá. — Ah! . . . Csakugyan? — Igen, látja nem érdemeltem meg neheztelését. Istenem! És én mennyit szenvedtem! . . . És haragudtam is magára. — De most már vége a haragnak, nemde? — Ha igy van igazán, akkor megbocsátok. — No, csakhogy végre ismét kibékültünk. Hiszen tudja, hogy szeretem. Magához vonta a leánykát, ki szelíden simult hozzá s megcsókolta a remegő piros ajkakat. — Szeretlek Géza — suttogta a gyermek — és féltékeny voltam reád. — Ugye féltékeny voltál. Pedig nem is volt rá okod. De mondd kicsi Gabym, megtennéd nekem azt, amire kérlek? — Hogyne. Persze, hogy megteszem. — Hát nézd kicsim, mond ezt a nővérednek: Dzsina, én ma nagyon féltékeny voltam rád. — Miért kívánod ezt tőlem? — Ne kérdezd, édes. Ha szeretsz, tedd meg, amire kértelek. — Mindent, amit csak akarsz. Odahajtá fejét a férfi széles vállára s igy ültek együtt sokáig. Mikor aztán elbúcsúztak, Gaby hosszasan nézett a férfi nagy, barna szemeibe, majd kissé habozva, félénken mondta: — És ... és ugyebár, Géza, igazán nem küldesz többé Dzsinának csokrot? Másnap Szecsőy lakásán volt a Dzsina arcképe. Megnyerte a fogadást s Gida urfitól is megvolt az elismerés. — Géza! Te vagy a legjobb barát az egész világon.