Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-09-23 / 38. szám

1906. szeptember 23.

KŐVÁR VIDÉK

3

Szabályrendelet.

1. §•

Szatmárvármegye közönsége a tulajdonát képező és kezelése alatt álló mindennemű pénz alapok egyesítése által és részvénytársasági alapon Takarékpénztárt létesít.

2- §•

A Takarékpénztár czime:

„Szatmárvármegyei Központi Községi Takarékpénztár.“

3. §•

Az intézet czélja a vármegyei pénz alapok, nyugdíj alap, árvapénzek, községi törzsvagyonok stb. elhelyezésének biztosítása, jobb kamatoztatása és a vármegye területén fekvő nagy és kis községek lakossága hiteligényeinek olcsó kielégítése.

4- §•

Az intézet székhelye: Nagykároly.

5. §•

9- §■

Az igazgatóság elnöke hivatalból a vármegye mindenkori alispánja, a felügyelő bizottság elnöke pedig a vármegyei főszámvevő.

10. §.

Az intézet belső ügykezelését, az igazgatóság és felügyelő bizottság szervezetét, tagjainak számát, valamint hatáskörét, úgyszintén a közgyűlés hatáskörét — a kereskedelmi törvény idevonatkozó rendelkezéseinek figyelembe vételével — az intézet alkotandó alapszabályai határozzák meg.

11. §•

Az intézet megalakulása után, a vármegye tulajdonát képező, valamint a kezelése alatt álló mindennemű alapok, továbbá a községek tulajdonát képező törzsvagyonok pénzei, amelyek takarék- pénztári elhelyezést igényelnek, — ide helyezendők el.

12. §.

kamatlába 6%, amely a vármegye tör- törvényhatósága által a körülményekhez képest bármikor leszállítható vagy felemelhető.

16. §.

Az adós lakhelye szerint illetékes község a helyi bizottság által megszavazott minden kölcsön visszafizetéséért felelős.

17. §.

Minden község a kölcsönök közvetítéséért a kamat l°/o-ában, mint jutalékban részesül, amely összeg a község javára községi tartalékalap címen tőkésitik.

18. §.

Ezen szabályrendelet hatálya a rend. tanácsú városokra nem terjed ki.

19. §.

Ezen szabályrendelet felsőbb jóváhagyás és kihirdetés után lép érvénybe és végrehajtásáról a vármegyei alispán gondoskodik.

Alaptőkéje 200.000 korona, amely 1000 drb 200 korona névértékű részvény kibocsátása utján biztosittatik.

6. §.

A vármegye területén fekvő nagy és kisközségek, — lakosságuk minden 500 lélekszáma után 1 drb 200 korona névértékű részvény vásárlására köteleztetnek, amely módon 567 drb 113.400 korona névértékű részvény elhelyezése van biztosítva, mig a fenmaradó 433 drb 86.600 korona névértékű részvényt a vármegye veszi át és annak fedezetéről gondoskodik.

Az intézet ügyeit a közgyűlés, igazgatóság és felügyelő bizottság vezeti.

8- §•

A közgyűlés áll a részvénybirtokos községek képviselőtestületei által 6 évi időtartamra választott 1—1 tagból és a vármegye törvényhatósága által szintén 6 évre választott 10 tagból.

Az intézet magánfeleknek közvetlenül kölcsönt nem ad, hanem a kölcsönök közvetítését mindenütt az e czélra alakítandó bizottságok eszközük.

13. §.

Minden nagy községben és körjegyzőségben egy-egy helyi bizottság alakul, — amelynek tagjai:

1. nagyközségekben: aközségi jegyző, biró és a képviselőtestület által 3 évre választott 5 tag;

2. körjegyzőségekben: a körjegyző, a körhöz tartozó községek bírái és a képviselőtestületek által 3 évre választandó 2—2 tag.

14. §.

A helyi bizottság feladata a benyújtott kölcsönkérelmek megvizsgálása, szóval a kölcsönügyek lebonyolításának közvetítése és feladatát, valamint működési körét külön szabályzat állapítja meg.

15. §.

Az intézet által kiadandó kölcsönök

Nem csekély fáradságot igényelt ezen alapos szakértelemmel összeállított és a vármegye vezetősége által már is tetszéssel fogadott közhasznú felterjesztés és szabályrendelet-tervezet, melyet Péchy Péter, járásunk főszolgabirája is teljes odaadással támogat, ami kitűnik abból is, hogy személyesen sietett a tervezetet vármegyénk alispánjának bemutatni.

Amennyiben pedig a tervezett intézmény létesítése minden községre külön- külön és az egész vármegyére nézve is kiváló előnyöket van hivatva biztosítani, hisszük és reméljük, hogy vármegyénk vezetősége és a törvényhatósági bizottság minden egyes tagja ezen uj és hasznos intézmény létesítését támogatni fogja.

Adatok Nagybánya és vidéke flórájához.

Irta: Csavolszky Mihály.

(Folytatás.)

Különös, hogy ezen 400 m. magasságú hegyes vidéken roppant sok mészkövet leltem s a Butuson kívül roppant

— Néni mi lesz ma? — kérdeztem kíváncsian, látván különös szorgoskodását.

— Ma pubikám, városunkban a farsangi mulatságok legelőkelőbbje, a városi tisztviselők elite bálja lesz.

— Nos?

— Hát én is ott leszek drága magzatom s azért csaltalak el hazulról, hogy hű lovagom légy. Meglásd, mint fognak rám irigykedni a lányok és az asszonyok, ha veled, fővárosi ga- valérral lépek a terembe. Mintha már látnám a sanda pillantásokat. Összecsaptam a kezeimet. A néni azt hitte, hogy tetszésemmel találkoztak szavai s elégülten mosolygott.

De nem vagyok bálképes, nénikém.

— Sohse busulj. Nesze pénz, a mi csak kell, szerezzed be. Aztán fiatal ember, ne feledkezzél meg a virágcsokorról.

A kapott százas bankót zsebre gyűrtem és miközben körútra indultam, elgondoltam, minő furcsa is az élet. Halotti koszorú helyett báli mellcsokrot kell vásárolnom.

III.

A néni valóban elragadóan bájos, fiatalosan üde volt báli toalettjében. Bókoltam is eleget s ez diszkrét mosolyokat csalt ajkaira. Engem is ajkaira akart csalogatni, de én nem voltam hajlandó megérteni.

A néni türelmetlen volt mint egy bakíis lányka. Ideges nyugtalanságának tulajdonítható, hogy elsőkül érkeztünk a Vörös Elefánt külön termébe.

— Ott lesz városunk szine-java, hangoztatta előre a néni.

Igaza volt. Egy sarokban csakugyan rábukkantam Kis-Terpény város szine-javára: egy csomó szurtos, fekete emberre. Hat szál cigány, egy sánta táncmester, a helység baktere, két csizmadia, meg egy kefekötő nagyban politizálga- tott bor mellett. Megfigyeltem őket. Azt tapasztaltam, hogy valamennyi úgy ivott, mint a kefekötő, „csak egy nem ivott úgy: — a kefe- kötő.“ Szegény mester nem győzte a bort. A többiek sem győztek - inni. A kvaterkázó atyafiak lassankint elszéledtek. Közben szállingóztak a vendégek. Mindannyian későbben akartak jönni, hogy közfeltünést keltsenek s igy történt, hogy csaknem egyszerre jöttek valamennyien. A muzsikusok rázendítenek, a mulatság megkezdődik. A nénivel járom eleinte a csárdást, majd magára hagyom és egy szelíd tekintetű lánykával ropom a frisset.

Valami jól táplált, otromba képű fickó meglöki irgalmatlanul táncosnémat, a nélkül, hogy legalább „pardon“-t rebegne.

Tökfilkó harsogom oda?

— Nekem tetszett szólni? kérdi metsző gúnnyal.

— Kizárólag önnek.

Erre mintegy adott jelre, a zene andalító hangjai mellett egymásra rontunk. Ellenfelem mindenképen földhöz akarna lapítani, én meg öklömmel buzgólkodom. Óriási zür-zavar nagy kavarodás. A néném szivgörcsöket kap és alá- hanyatlik.

— Görög tüzet és a függöny legördülhet! — bömbölte a Kis-Terpény és környéke szellemes szerkesztője.

Az éktelen zsivajban fejemet vesztettem. A nénihez ugrottam, majd eszembe jutott, hogy hallottam, amint valakit, orvos urnák tituláltak. Száguldtam végig a tánctermen, nem leltem, de megtaláltam az illetőt féltucat sörös fiaskó meg egy árvaszéki ülnök társaságában a buffetben.

— Orvos ur, kérem jöjjön azonnal! — szóltam lihegve és elnyargaltam.

Jött utánam a jóképű öreg bácsi, nem a legbiztosabb léptekkel ugyan, de jött. A mint hozzám jött kérdi:

— Hát ki az a dáma, a ki velem akar táncolni?

Tudok még valamit, aki lelke van! — szólt és polkázni kezdett.

— Nem táncról van most szó - türelmetlenkedtem — hanem segítségről.

A néném orvos ur rosszul van.

Az öreg ur megvakarta tarkóját, zavart- nak látszott, majd hozzá tette:

— Tyhü a teremburáját! hát erről lenne szó? Miért nem szólt? Én ... én ... — hebeg elpirulva — állatorvos vagyok.

IV.

Szerencsére a néni magához tért és csakhamar élénk eszmecsere fejlődött ki közte és a mellé telepedett állatorvos között.

Minden feledve volt. A táncz folytatódott. Fokozottabb kedvvel. Hirtelen a világosság