Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1906-09-02 / 35. szám

2.

1906. szeptember 2.

hesse a mindinkább terjeszkedő veszedelmet, melyet az alkoholizmus magában rejt.

Az államnak pedig kötelessége hatásos intézkedéseket életbe léptetni. így például a vasárnapi munkaszünetet a korcsmákra és pálinka mérésekre is ki kell terjesztenie, miáltal elejét veheti annak, hogy a munkás-osztály ezen egyetlen szabad napját léhán elfecsérelje, dőzsöléssel töltse el és úgy anyagilag, mint erkölcsileg elzülljön.

Kötelessége továbbá és első sorban a népnevelésre nagyobb gondot fordítani, ha az alkoholizmus mérgét gyökerestől kiakarjuk irtani. A tudatlan nép kiművelése és felvilágosítása által lehet elhárítani az alkoholizmus okait. Ki kell vezetni abból a sötétségből amelybe rabszolgai sorsa belésodorta, hogy önmaga teljes öntudattal és józansággal renkelkezhessék sorsa felett.

Hogy mennyire fejlődik valamely nép, a kultúrának mily magas fokára képes emelkedni, mutatja a svéd vagy finn nemzet, amelynek területéről az alkohol száműzetett és legtöbb helyen a teljes absztinencia uralkodik.

Ezeket őszintén megszívlelve lehet azt az ijesztő veszedelmet legyőzni, melyet alkoholizmusnak nevezünk.

Mit nevezünk valódi műveltségnek.

— Irta: Szitnyai Elek gimn. tanár. — (Folytatás.)

A mit mi magaviseletnek, modornak nevezünk, az tulajdonképen csak visszfénye, vagy kisugárzása az előbb említett három erőnek. Említettük, hogy a külső és belső

KÖVÁRVIDÉK

között mindig szoros kapcsolat van, tehát a külsőből a belsőre és viszont lehet következtetni. - Az ember nem képez kivételt a természet törvényei alól s igy az embernél is mindig szoros viszony van a benső, vagyis a lélek és annak külső nyilvánlásai között. Ezekből tehát nagyon világosan következik, hogy a harmonikus, tehát ismerő, érző és akaró lélek külső megjelenésében, vagyis magaviseletében, modorában s másokkal való érintkezésben is harmonikusan nyilvánul. Tehát előzékeny, figyelmes, emberszerető, igazságos és lehetőleg méltányos. A más véleményét, ha az övével ellenkeznék is figyelmesen tudja meghallgatni; tiszteli másnak hitét és meggyőződését, sajátját pedig ennek ellenében, ha kell, illően fejti ki és védelmezi. A rend és tisztaság, mely lelkét jellemzi, még ruhájában is megnyilatkozik; nem majmolója a divatnak, de szeret kifogástalanul megjelenni. — Egészen más képet mutat a nem harmonikus lélek. Ez összhangtalánság ugyanis hiányokat tüntet fel a jellemben is. Az ily lélek nem figyelmes, emberszerető, igazságos és a másokkal való érintkezésében a durvaságnak különféle fokozatait tünteti fel. Hizeleg és tolakodó; ha szükségesnek látja, megférhetetlen, erőszakos. — Az ily belső rendetlenség külsőleg is szeret nyilvánulni, amennyiben az ily ember nem tiszta, ruháját elhanyagolja és még otthona is a rendetlenségnek és esetleg a tisztá- talanságnak tanyája.

Az ily harmonikus belsőt és külsőt az angol „gentleman“ szóval fejezi ki.

Mindezekből következik, hogy a művelt embernek nemcsak maga iránt vannak kötelességei. Tudni fogja, hogy az önfentartáson kívül vannak szent kötelességei családja, hazája iránt; tudni fogja, hogy a derék ember nevét végre is csak úgy érdemli meg, ha példás családtag, lelkes hazafi, kötelességteljesítő

polgártárs, egyházának igaz hive fog maradni. Az ily ember nem szavakkal, külsőségekkel szolgál hazájának, hanem munkájával, eszével. — A művelt ember tudja, hogy nincsen oly kiszalasztott szó, leirt gondolat, vagy végrehajtott tett mely, a következményeknek egész sorozatát ne vonná maga után. Ezen okozatiság, mely a természet minden tüneményeiben kérlel- hetlenül uralkodik, azt sugallja a művelt embernek, hogy a mennyire csak lehetséges, de kivált ha mások között van, társaságben, utcán, nyilvános tereken beszédére és magatartására kellőleg figyeljen, mert mindig lesznek, a kik bennünket figyelemmel kisérnek és vagy megbírálnak, vagy pedig utánozni fognak. Ha követendő példányképül tününk fel, akkor öntudatlanul is nevelői és vezetői vagyunk másoknak; ha pedig beszédünk és tettünk nem korrekt, mindig találkozunk oly tökéletlenekkel, a kiknek épen az fog tetszeni. — Utánozni fognak bennünket és igy mi akaratlanul is megrontói leszünk másoknak. Be fogjuk tehát látni, hogy nagyon felületes gondolkodásra mutat az, ha valaki azt mondja: „Semmi közöm másokhoz, tegyen mindenki az ő kedve szerint!“

Mások iránt tartozó kötelességeinkből folyik tehát, hogy kellő tisztelettel legyünk az esetleg más vallásfelekezethez tartozó ünnepélyek, menetek, temetések iránt, más köröknek, nemzetiségeknek ünnepélyei, szertartásai iránt. (A művelt ember tiszteletét legalább azzal tanúsítja, hogy a menetvezető előtt, vagy egyházi férfiú előtt kalapot emel.)

Ha végigtekintünk még egyszer mindarra, a mit eddig a valódi műveltségről szólottunk, nyilvánvaló lesz előttünk, hogy a valódi műveltség tulajdonképen nem is más, mint lehető tökéletesedés. S minthogy a lehető tökéletesedés ahhoz vezet, mit emberi boldogságnak szokás nevezni, más

— Szabó Sándornak.

— Ismertem hagyta helyben az öreg.

— Jó fiú volt.

— Az volt.

— Az is sikkasztott. Házi szolga volt. Egyszer egy százas bankóval felváltani küldték és nem jött vissza.

— Jól tette röhögött a másik.

— Jól hát. De hamar elcsípték. Egy krajcárt sem tudott belőle elkölteni.

— Mert szamár volt.

— Az volt. Megmondtam én is neki. El kellett volna dugni a pénzt. Elásni valahová, ahol senki sem találja meg. Most már maga is bánja, hogy odaadta a gazdájának.

Egy ideig hallgattak. Majd megint az előbbi beszélt:

— Mennyit sikkasztottál?

— Sokat felelte szomorúan a kérdezett.

— Aztán, hogy van az, hogy nem tudtad magadat kimenteni, hisz azt mondtad, hogy ügyvéd voltál!

— Hiszen igaz volt.

— Bah, az mindegy. Én egyszer loptam egy ezüst kanalat és mégis felmentettek. Csak érteni kell a módját. Aztán te ügyetlenül csinálhattad a dolgodat, hogy ennyit kaptál érte.

— Eh, halgass, nem értesz ahhoz. Ha lehetett volna segíteni a bajon, csináltam volna valamit.

— Aztán most mihez akarsz fogni ? Megint ügyvéd leszel ?

— Nem lehetek már az.

— Hát mit fogsz csinálni?

— Semmit. Fejbe lövöm magam.

— Bolond beszéd — mormogta a suhanc.

— Előbb haza megyek. Megnézem a feleségemet meg a gyermekemet. Csak addig akarok élni, mig megcsókolom őket, aztán nem bánom, ha pokolba kerülök is.

— No oda könnyen eljuthatsz. De kár

lesz azért a golyóért, meg a feleségedért. Legalább szép e az asszony?

Az öreg nagyot sóhajtott.

— Bárcsak ne lenne szép.

— Miért ?

Mert akkor nem ülnék itt veletek.

— Hát a feleséged miatt sikkasztottál?

— Igen.

— Miért ?

— Szerette a pénzt.

Nem tudtam annyit keresni, amennyi elég lett volna neki.

— No ha az én feleségem lett volna, rég agyonütöttem volna, hősködött a suhanc.

Halvány mosoly jelent az ügyvéd ajka körül.

— Agyonütni azt az asszonyt.

— Te még mindég szereted ?

— Hogy szeretem-e ?

— Aztán meglátogatott-e az a dáma, mialatt ültél? Vagy kaptál-e tőle levelet?

Szomorúan hajtotta le fejét az öreg.

— Nem. — Majd gyorsan hozzátette: — Bizonyára nem engedték meg neki.

— Bolond beszéd. Ha szeretett volna az az asszony, akkor nem törődött volna semmivel sem. Nem téged szeretett az barátom, hanem a pénzedet.

— Eh mit tudsz te — szolt bosszúsan az öreg kit láthatólag bántott annak a csavargónak az éles látása.

— Sürgönyöztem neki tegnap, hogy ma este érkezem.

Majd meglátjátok, hogy várni fog reám a gyerekkel.

Határtalan bizalom hangzott ki szavából és egyik sem sejtette, hogy maga magával akarja elhitetni a mondottakat. Lelke bensejét azonban őrültképen marcangolta. Hisz ő sem hitte, hogy várni fog reá. Sokkal jobban ismerte azt a büszke asszonyt. Az nem fogja neki bűnét

megbocsátani. De látni akarta még egyszer őt és gyermekét. Csak még akarja nekik mondani, hogy vérével fogja lemosni gyalázatukat és bocsássák meg neki bűnét.

Azt a bűnt melyet szerelme szült. Az bocsássa meg neki, akiért vétkezett.

A szeme könnyel telt meg s lassan végig folyt az arcán.

— Kár lesz azért a golyóért, hangzott fel újra a csavargó érdes hangja. Nem érdemli meg az az asszony. Inkább őt puffantanám le a te helyedben. Ő az oka mindennek. Nem lesz kár érte. Elfelejtett az már téged, mást szeret az már. Azt szereti kinek sok a pénze, ha elfogy a pénz, elfogy a szerelem is.

A vonat ezalatt prüszkölve, zakatolva, állomást állomás után hagyott el. Az idő sötétedni kezdett. Lassan ráborult az alkony. Sürü füst- fellegek gyűrűztek a levegőben és tüzes szikrák sziporkáztak végig a tájon. Mikor érkezel meg? — kérdezte az egyik.

— Még egy állomás van hátra.

Azután nem is szóltak addig mig a vonat meg nem állt. Az öreg felállt helyéről és izgatottan pillantott ki a perronra.

A perron üres volt. Egy lélek sem várta a vonatot. Összeszorult az öreg szive, fojtogatta valami a torkát, rossz sejtelmei támadtak. Azután csendesen felállt. Az ajtónál még visszafordult.

— Isten legyen veletek.

— Isten áldjon meg — mormogta a fiatal suhanc. - Aztán meg ne feledkezz a revolverről. Ha mással él a dáma csak löd le, ne sajnáld!

Az öreg már nem hallotta a tanácsot. Nehéz léptekkel ment a kijárat felé és hogy kiért a városba vezető országutra még mindig nem volt tisztában, hogy mit fog tenni. Csak ment ösztönszerüleg, öntudatlanul előre.

Mire beért a városba már késő este lett.