Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-26 / 34. szám
1906. augusztus 26. KO VARVIDEK 5 marosszigeten, szept. 3 —4-én Nyíregyházán, szept. 5 —6-án Zilahon. Pályázat kórorvosi állásra. A szinérváraljai főszolgabíró a remetemezei körben megüresedett körorvosi állásra pályázatot hirdet. Pályázatok f. évi szeptember 30-ig nyújtandók be. A körorvos évi javadalma 900 korona törzsfizetés, 300 korona utiátalány és a zelestyei üveggyár betegsegélyző pénztára részéről a pénztári orvosi teendők elvégzéséért 300 korona. Szatmárvármegye virilisei. Most küldték szét a vármegyei bizottsági tagoknak a vármegyei legtöbb adót fizetők 1906. évi névjegyzékét A legtöbb adót fizető virilisek száma a vármegyében 298. A névjegyzékben járásunkból 3. helyen gróf Teleki László Gyula, 32-ik helyen gróf Teleki János, 46-ik helyen gróf Teleki Sándor, 189-ik helyen Bocsánczy Tivadar, 213-ik helyen Marozsán László, 223-ik helyen Nyilván Miklós szerepel. „Assidolin“ a neve annak az orvosságnak, mely nagyon sok embert a kellemetlen izza- dástól megmentett. A köszönő levelek ezrei igazolják, hogy ha valakinek keze, hónalja, lába izzad, az Assidolin használata után a betegsége megszűnik. Megóvja a bőrt az izzadás- ból eredő bőrbetegségtől, vagy ha ez már megvan, a legbiztosabb szer, amely ezt ki- gyógyitja. Az Assidolin kapható Nány János gyógyszerésznél erdőszádán. Lapunk jelen számában közzé tett hirdetésére ez utón is felhívjuk olvasó közönségünk b. figyelmét. Sikerült az Orsz. Posztókiviteli Aruháznak (Budapest, Rottenbiller-utca 2. sz.) 1000 vég nagyon jó minőségű tartós férfi ruhaszövetet egycsődbe jutott posztógyárostól potom áron megvenni. Ez okból vidékre a fenti szövetből egy teljes férfi öltönyre elegendő 3 méter szürke, barna és drapp férfi ruhaszövetet csak 6 koronáért, fekkete vagy sötétkék szövetet 7 koronáért utánvéttel szétküldenek. A fenti céget t. olvasóink figyelmébe ajánljuk. CSARNOK. Berenkay ur. Magasrangu tisztviselő volt a minisztériumban. Ha végig ment a minisztérium fehérre meszelt folyosóin, a kisebb hivatalnokok tisztelettel lapultak a falhoz és alázatosan hajlongtak előtte. Mindenki tudta, hogy mi iszter lesz belőle és tőle remélték jövőjük boldogságát. Szeretetreméltó és leereszkedő volt még a dijnokokkal szemben is és egyiknek-másiknak csinos felesége eljött valami alázatos kérelemmel, Berenkay ur sohase tagadta meg azt. Az asszony volt Berenkay mindene és ezt tudta is mindenki. Ha kellett valami, csak az asszonyt küldték a méltóságos úrhoz és Berenkay ezt nem bánta. Megcsipkedte piros orcájukat, cirógatta, vigasztalta őket és a könyörgő asszonyok tűrték durvaságait. Szenvedélyesen, szinte őrülettel szerette az asszonyokat. Nem nézte ki és mi volt a nő, nem akart a múltjáról tudni és nem törődött a jövőjével sem. Csak a jelennek élt és irtózott a holnaptól. Grizette, gyárilány, színésznő neki mindegy volt, csak szép legyen. És szórta a pénzt és hajhászta a gyönyört. Egy aranyhaju színésznőt látott egy napon a Dunaparton, utána ment és belebódult. Egy színész ismerőse mutatta be egy este a szép naivának. Berenkay ur hiába küldözgette a gyémántos ékszereket, hiába ostromolta szerelmével — a színésznő hideg maradt. Ez még jobban ingerelte — szenvedélyessé tette Be- renkayt. Pénze már kifogyott és a naiva még mindég ellentállott. Pénzt! Pénzt! — Eh nincs abban semmi, megteszik azt mások is és elfogadta a vállalkozók ajándékait. Csak úgy hullott a temérdek pénz a zsebébe és Berenkay ur tovább is küldözgette a gyémántos ékszereket, mig Ilonka végre megszelídült. Berenkay ur boldog volt és keresett más áldozatot. Egy napon a miniszter magához hivatta és a méltóságos ur mitsem sejtve, derűs arccal lépett barátja elé. — Egy szavam volna hozzád. — Parancsolsz, kegyelmes uram. — Add be nyugdíjaztatási kérvényedet. Berenkay ur, mintha valamit keresett volna amibe belefogózhatnék, hogy el ne dűljön - elsápadt és egész testében reszketett. Érezte, hogy a szive összefacsarodik a nagy szégyentől, látta mint sötétül el az a nagy fény, mely őt övezte, mint tűnik el az a világ, mely őt éltette, boldogította. Kétségbeesetten, mintegy az életért való rettenetes küzdelemben nyögte rekedt hangon: — Nem lehet, nem lehet! — Meg kell lennie, — mondotta határozott parancsoló hangon a miniszter. Berenkay ur magas alakja meggörnyedt. — Meg lesz és szédülve, zsibongó agy- gyal kitántorgott a szobából. — Végem van, végem! — nyögte fájdalmasan, borzalmasan, amint lefelé haladt a márványos lépcsőkön. A szolgák alázatosan köszöntgették és ő gúnynak vélte ezt az alázatosságot; fázott a gondolattól, hogy ezek a semmik mindenről tudnak. — El innen a légkörből! Becstelen embernek nincs itt helye. Felgyürte a drága prémes gallérját és elindult gyalog a liget felé. Nem mert a járdán, az emberek között menni, hanem a kocsiuton haladt és lábai alatt csikorgóit a hó. Ismerősei akikkel találkozott, megemelték kalapjukat, de ő nem vette észre. A földre nézett és nem merte a fejét felemelni, nehogy az arcáról feldúlt leikébe lássanak. A liget kopasz zuzmarás fái alatt egy hóval belepett padra leült és próbált gondolkodni. Nem tudott. Egy rémes gondolat kavargóit, táncolt az agyában és nem tudott tőle \ megszabadulni. — Halál, halál . . . Nincs menekvés . . . Szégyen és gyalázat közt nem tudnék élni. Bemocskolt becsület, nyomorúságos élet ..... Nem, soha! . . . ' * Es gyors léptekkel megindult a befagyott tó felé. Lábai alatt rémesen csikorgóit a hó és Berenkay feleszmél, figyel. Mintha sírást hallott volna, gyermeksirást. Semmi. Tovább megy és ismét hallja, a sírást. _ Hirtelen reszketni kezdett. Mi ez? Ki sir? Őt siratja valaki? Ki volna az hiszen nincsen senkije .... Mégis, valami gyermek sir ... . Az arca eltorzult és menekülni akart a vízbe. Be van fagyva, nem lehet. Csúnya halál is volna. Zsebében valami nehéz tárgyat érez. Revolver. Megnézi, felhúzza a ravaszt és bele néz a csőbe. Egészen sötét. Olyan, mint az ő lelke. Ha most megnyomná ezt a darabka acélt, a fekete csőből tiizoszlop jönne ki és ő nem lenne többé. Nem érezné már a becstelenségét és nem érezné magát. Borzasztó! ilyen egyszerre. Nem, még nem — és eldobja a revolvert! — Gyáva vagyok. Pfuj gyáva! . . . Majd holnap, igen, holnap. És elindul utálatot érezve maga iránt, a nagy paloták felé. Ismét emberek közé menjen, hol talán ismerősökkel is találkoznék, kik aztán kárörvendő mosolylyal köszöntenék. Nem és int egy bérkocsinak. Berenkay ur beleveti magát a kocsiba és ismét — méltóságos urnák érzi magát, de csak egyetlen pillanatig, mert újból véli hallani azt a rémes gyermeksirást, a mint a kocsi csikorogva végig száguld a jéggé fagyott havon. — Gyorsan, gyorsan! biztatja a didergő kocsist és a lakásához érve, szinte menekülve ugrik ki a kocsiból. Elegáns lakása sem a régi már, komornak, ridegnek találja. Dolgozni akarna, hogy elűzze azokat a borzasztó gondolatokat agyából és nem tud. Elővesz egy könyvet, hogy olvasson, de a szeme káprázik. Nem lát. Mintha hólyag lenne a szemén, egyre törölgeti, de hiába. Talán a gáz fénye bántja, de nem olthatja el, mert fél a sötétségtől. Szeretne a leikébe világítani, hogy ne legyen olyan sötét, félelmes. — Eh, jerünk aludni, talán az álom, igen az álom jót fog tenni. És nem tud aludni. Ott fekszik ágyában és nem jő álom a szemére. Erővel lecsukja a szemeit, leszorítja a kezeivel, de hasztalan. Éjfél is elmúlt és ő még mindég ébren van. Űzi, kergeti a rémes gondolatokat. Ismét a gyermek. Ki az? Mit akar? Vissza néz fényes múltjába és egy gyermek arc bontakozik ki a sötétségből. Ismerős vonások. Hol látta ez arcot? Igen, igen tudja már. Nagyon régen volt. Egy munkás leánynak a gyermeke. A leány kitette a gyermeket az utcára, a hol megfagyott, a leányt pedig elzárták. Es most bántja az a gyermek? Most, annyi idő után ? A többiek nem szólnak semmit, csak éppen az a gyermek, a ki már meghalt. Dehogy is nem. Berenkay ur kétségbeesetten takarja el a szemeit, nem akarja látni a táncoló alakokat. Hiába. Ott a sarokban egy kis grizette mosolyog kacéran, a kandalló mellett egy másik leány kacag reá és Berenkay ur a takaró alá dugja a fejét, hogy szabaduljon a rémlátásoktól. A diszes faliórán a bronzalakok is megmozdulnak és kergetik egymást a festmények megelevenedett képeivel. Agya felett a sok fénykép is alakot ölt és mindnyájan kacagnak. Az a sok elcsábított, megvásárolt leány és asszony ott táncol a kandallón, a menyezeten, a puha szőnyegen, párnáin mindenütt. Ilonka pedig vezényli, buzdítja őket és Berenkay ur bámul merev, kitágított szemekkel, nyitott szájjal és nem tud gondolkodni, visszaemlékezni, érezni . . . kérvényező irnoknék, pártfogásáért esedező leányok, mosolygó grizettek, kacér színésznők, mind, mind őrült táncot járnak, kacagnak pokoli módon és Berenkay ur me- reves szemekkel, nyitott szájjal, felborzolt hajjal rémesen kacag velük és táncol az asztalon, az ágyon, a puha szőnyegen . . . Reggelre aztán megizzadva, kifáradva dől a székek alá és kacag, egész nap kacag őrülten, borzalmasan. Széki Henrik KÖZGAZDASÁG. Útmutatás a peronospora elleni védekezésre. (Folytatás.) A hajtások pusztulása. 2. A vitorlán kezdődő hajtás pusztulás ritka nálunk s eddigelé csak a betegség iránt érzékenyebb fajtákon, mint a Fehér Gohéron, Othellon, Oporton stb. mutatkozott szórványosan. Az egészen fiatal hajtást a vitorlától kezdve ellepi a peronospora, s erre a hajtás elfonnyad, megbámul, összezsugorodik s elszárad. A kacsok ép igy mennek tönkre. A pusztuló részeken aztán szórványosan megjelennek a peronospora fehér szálas gyepecskéi, melyeket már a levelekről ismerünk. Ezt csak az aljakban igen nedves fekvésű szőlőkben tapasztaltuk. A vitorlájuktól pusztuló hajtásokat lemetszük s elégetjük aztán permetezünk. A fel nem kötözött, földön elterülő hajtások szenvednek legjobban, ezek valósággal lefosztatnak levélzetüktől. Az idősebb zöldhajtásokon szintén helyen- kint beszáradó foltokat okoz a peronospora, s a hajtás kora érett lesz. A virágzó fürtök bántalma. 3. A peronospora a szőlőt virágjában is pusztítja. Különösen igen veszedelmes a feslő vagy nyíló virágfürtök bántalma. Erre többnyire ügyet sem vetnek, sőt sokan nem is tudnak róla; 1905. folyamán igen közönséges volt s nagy károkat okozott. A virágfürtök megtámadásáról azért sem igen hiszik, hogy az a peronosporától ered, mert ilyenkor a lombozaton még nem is láthatók a peronospora foltjai. A virágzás, nyílás előtt a fiatal virágfürtökön igen apró fehér pontocskák jelennek meg, különösen a virágok tövén. A fiatal még ki nem nyílt virágok csakhamar tönkre mennek, egy részük azon picinyen elfonnyad, megbámul, elszárad s lehűli. A nagyobbacska nyílni készülő virágokat tüzetesen megvizsgálva, puszta szemmel is kivehetők rajtuk a peronospora ágas bogas, gyümölcsöző szálai, ezekkel a virágra simuló megbámuló elszáradó sapka sűrűn tele van tűzdelve. A virágzó fürtöt úgy ellepi a peronospora, hogy az egész fehér lesz. A sapkát vagyis a virágpártát már levetett virágok fiatal zsenge termője pedig olyan, mint egy apró gombostűkkel tele tűzdelt párnácska. A hasas-palackalaku még nem kötött termő foltos lesz, a hol a peronospora szálai kinőnek testéből s csakhamar elpusztul. A peronospora a virágfürtöket a nyélen, a kocsányokon meg gerezden támadja meg, ott varas besüppedő sebeket okoz; úgy nő bele a bimbókba és virágokba. A virágjában pusztuló fürtök már nagyon korán fertőztettek s az ily fiatal fürtöcskék a permetezésben nem részesültek.
