Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-10 / 23. szám
2 KO VÁR VIDÉK 1906. junius 10. továbbá az 1892. évi 78771., az 1894. évi 94955. és 1894. évi 78571. sz. alatt kelt belügyminiszteri rendéíeték értelmében Nagy-Somkut község ez évben járványkórház épitéséhez fogott. Az építendő járványkórház elhelyezésére vonatkozólag tisztiorvosi véleményemben a jederi ut mentén levő és a község tulajdonát képező felső cigánysor melletti rétet ajánlottam, mert az akkor combi- nátióba vett telkek közül ez mutatkozott j legalkalmasabbnak. Most azonban a viszonyok másként alakultak. Időközben ugyanis eladóvá tétetett a községi kórház mellett levő u. n. Belbe-féle telek, amely járványkórháznak épitési helyül a fent jelzett területnél sokkal alkalmasabb, sőt a telek megvételével nemcsak a meglevő kórházunkat fejleszteni, a községet tetemes kiadásoktól megkímélni leszünk képesek, hanem egyenesen azt lehet állítani, hogy ha a járványkórház nevezett helyen lesz felépítve, úgy sociális, mint egészségügyrendészeti szempontból tökéletesebb módon lesz képes hivatásának megfelelni. Az egyetlen érv, mely ellene szól az, hogy a nevezett telek a község belterületén van. E tekintetben azonban legyen szabad arra utalnom, hogy nemcsak a fővárosban, hanem még sok vidéki városban is a legtöbbnek van fertőző betegek befogadására szolgáló pavillonja. Nálunk ilyen nincs és mégis a múlt évben lefolyt hagymáz járvány alkalmával kénytelenek voltunk ilyen betegeket befogadni azért, mert azok elkülöníthetők nem voltak otthonukban, járványkórház pedig nem volt és ezt teljes lelkiismereti lenet a velencei theatro malilronban is nem egyszer megesik az idegenek nagy gaudiumára. Igen kellemetlen Velencében az utcán egyet-mást elárusítók és a gondolások szemtelen tolakodása, akiktől az idegen alig tud megszabadulni s ha nem vesz tőlük valamit, vagy nem veszi igénybe szolgálataikat, mérgesen rámordulnak az idegenre s percekig korholják és kigunyolják egymás közt. Ezt még Milanóban is lehet kisebb mértékben élvezni az utazónak, másutt azonban ezt nem tapasztaltuk. Még egy különös dolog ötlik a szemébe a Velencében megfordult utasnak. Itt nem lehet lovat látni, mert itt a kocsit gondolák és gőzbárkák pótolják, a fuvarozás szintén csolnakok által közvetittetik. Velencét a rendelkezésünkre állott idő alatt megszemlélve, a közeli Páduába mentünk. Pádua Velencétől 37 km.-nyire fekszik a Bacchighore folyó jobb partján. Az élelmes és művelt páduaiak a folyót igen ügyesen és okosan keresztül-kasul az egész városba kanálisokba bevezették s felhasználják a vizet a kertek és rétek öntözésére. Bizony ezt nálunk is mindenütt megcselekedhetnék. Páduának van 80.000 lakosa, püspöki székhely s egyetemmel. Ősrégi város, mely az elmúlt századok nyomaival s ujabbkori építkezéseivel igen csinosan fest. Igen kellemesen lepi meg az idegent a bemenetelnél mindjárt a Viktor Emanuelről elnevezett piactér, a mostani állapotában 1775-ben helyreállítva a teret 82 szobor veszi körül a leghíresebb embereket ábrázolva, kik Páduában éltek s köszhasznu tevékenységet fejtettek ki. Ilyenek: Petrarea, G. Galilei, Torgu . ., |Tatto, Titus, Livius, Antenor stb. A piactér egyébbként Páduának legkedvesebb árnyas üdülő helye, itt szokták évenkint julius hónapban a lófuttatásokat is megtartani. (Folytatjuk.) nyugodtsággal tettem meg külön szobában, teljesen elkülönített szobában Helyezvén el a beteget, külön ápolót rendelvén mellé és a legéberebben ügyelvén arra, hogy a betegek teljesen izolálva legyenek, fertőtlenítő kordonnal elkülönítve legyenek és minden tőlük származó fertőző váladék vagy ruha fonnolisz géppel desin- ficiáltassék. Ha már most a járványkórház a cigánysor mellett épülne fel, eltekintve ! attól, hogy oda csak karhatalommal lehet lesz valakit felvinni, szakértő ápoló és ellenőrzés hiányában a ragályos kórcsirák i elpusztítása nem fog megbízható és meg- ' nyugtató alakban végrehajtathatni. De meg azonkívül ott a községnek kutat kell furatni, állandó ápolót tartani akár van beteg, akár nincs, ezek dacára félő, hogy I a cigányok télen át a járványkórház eléghető anyagát ellopják. Három éves járási orvosi működésem alatt csak két eset merült fel, a hol a beteg nem volt elkülöníthető, illetőleg hajléktalan volt; igy a járványkórházba lett volna viendő, amely ha a cigánysoron van felépítve, meg vagyok győződve, hogy annyira ellenszenvessé lesz a beteg közönség szemében, hogy képes lesz inkább eltitkolni a beteget, mintsem magát a cigánysor melletti kórházba felvitetni, plane ha karhatalmat kellene alkalmazni és ez köztudomásra jönne, ami természetes. Ha pedig a kórház mellett építjük a járványkórházat, oda szívesen elmegy akárki, mert a mi kórházunkkal a közönség már meg van barátkozva s itt a fertőtlenítés és elkülönítés a legminuciozu/ sabb módon végrehajtható. Es ha még hozzá vesszük, hogy egészséges klimáju községünkben ritkán van járvány és a nép sem olyan szegény, hogy legtöbbje ne redelkeznék egy olyan szobával, hová a ragályos beteget elkülöníthesse, sőt az egy szobával rendelkező emberek is képesek inkább áldozatok árán is, egészséges hozzátartozóikat rokonaikhoz, vagy jó embereikhez — de nem járványkórházba — vitetni, úgy előre megjósolhatjuk, hogy a járványkórház esetleg éveken át üresen fog állani és teljesen destrualódni a község anyagi terhére. Ha pedig a községi kórház mellett építik fel a járványkórházat, úgy oda el lehet pl. tuberculosus betegeket helyezni. Ezzel a község nyer és a kórház beteg forgalma emelkedik, egy szóval azon egy érv ellenében, hogy meglevő kórházunk mellett levő Belbe-féle telek a község belterületén van, az érveknek egész serege beszél a járvány kórháznak külső elhelyezése ellen. S hogy fent hivatolt törvény és szabályrendeletek sem kívánják feltétlenül a járványkórház a község belterületén kívül való elhelyezését, legyen szabad utalnom Dr. Thin József apatini jár. orvos és az országos egészségügyi tanács tagjának az „Egészségügyi közigazgatási kézi könyv“ cimu munkájának első kötet 230. lapján foglalt alábbi sorokra: „Legjobb, ha a község egy a falu végé felé fekvő tiszta, világos, száraz háíaf vásárol vagy bérel és ezt két külön (leTfi és nők számára) részre osztva berendezi a kellő számú ágygyal .... Természetesen ezen kórházban nemcsak kolerás és difteriás stb. hanem mindenféle ragályos betegségben szenvedő j vétessék fel.“ E! nem mulaszthatom, hogy őszinte köszönetemet ne fejezzem ki Dr. Péchy ! Péter járási főszolgabiró urnák azért, ! hogy ezen beadványomat soron kívül elintézte, a miért nem csak én, hanem az egész község hálás lehet neki. Dr. Olsavszky Viktor, jár. tiszti orvos, kórházi igazgató. Az álomról és annak jelentőségéről.*)- Irta és felolvasta: Szitnyai Elek gimn. tanár. - Hölgyeim és Uraim ! Midőn a felolvasásokat rendező bizottság azzal tisztelt meg, hogy a felolvasások sorozatát én nyissam meg, bizonyos habozással fogadtam el megbízatásomat, mert jól tudtam, hogy előőrsnek lenni sokszor veszedelmes, de meg hogy egy érdekes népszerű felolvasást tartani nem könnyű dolog. Gondolkoztam is rajta, hogy mit nyújthatnék én olyat, ami érdekes is, uj is, tanulságos is legyen s a miről tudományos beie- mélvedés nélkül lehessen szólani? Mert mi érdekeset, újat vagy tanulságosat mondhatna az ember a mai időben, midőn a könyvek, szaklapok, újságok mindennap és mindenről beszélnek? És mégis van kérdés, melyet a könyvek csak megemlítenek, a nélkül, hogy feleletet adnának reá; kérdés, a mely uj is, érdekes is, tanulságos is. Abban állapodom meg tehát, hogy e kérdésről fogok szólani, a mi annyit jelent, hogy egy világról fogok beszélni, mely a legérdekesebbek egyike; oly világról, mely habár régen fel van fedezve, mégis ismeretlen, s a melybe ha bepillantunk, tanulhatunk is valamit. Ez a világ az álmok világa, melynek még nem volt Columbusa. Hogy nem volt Columbusa kérem, azt úgy értem, hogy az álmoknak tudományos magyarázatával csak a legújabb időben kezdenek foglalkozni, a nélkül, hogy a rejtvényt teljesen megoldották volna. De már is sok olyat tudunk, a mi az álmokat egész más színben tünteti fel, mint azt a közfelfogás véli. Ezekről akarok röviden szólani. Ha tekintetbe vesszük, hogy életünknek úgyszólván egy harmadát alvással töltjük el, s hogy pl. egy hatvan éves férfi majdnem húsz évig alszik; ha figyelembe vesszük azt, hogy az álmokban csak úgy küzdünk, élvezünk, szenvedünk, örülünk, busulunk, mint a való életben; ha meggondoljuk azt, hogy némely álom com- positiója mily tündér-nagyszerü, majd nevetséges, majd kétségbeesésig borzasztó! s hogy naponként millió és millió ember hisz és bízik álmaiban és sokan a lotteriázás által koldusbotra jutnak, úgy azt hiszem, nem lesz érdektelen dolog, ha ezen különös világba futó pillantást vetünk. A paradicsom örömei s a pokol kínjai mind feltalálhatok e gazdag birodalomban. — Azért mondja Petőfi is egyik dalában, hogy meglopná, ha tudná az álmok kincstárát, hogy gazdagítsa e rideg valót. A szegény álmában gazdaggá lesz, a gazdag koldusbotra jut; a kiket végkép elvesztettünk, újra megjelennek közöttünk; óhajtott *) Rendkívül nagy örömmel tesszük közzé lapunkban Szitnyai Elek budapesti főgimnáziumi tanár és a magyar filozófia társaság titkárának szerző szives enge- delméből az „Álomról“ szóló és 1887. évben Nagybányán felolvasott tanulmányát az „Alomról“. E cikk a kitűnő pedagógus, a kit magyar spencernek, vagy talán még inkább magyar Emerson Ralpf Waldónak tekinthetnénk, a tanulmányok cimü műből van átvéve, melynek éppen most jelent meg a Franklin-társulatnál második kiadása.
