Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-21 / 3. szám
2 KOVARVIDEK 1906. január 21 egybegyűlteket, hogy összejövetelek alkalmával a kör helyiségébe politikát be ne vigyenek, vallási dolgok tárgyalásába ne bocsátkozzanak; ezen helyet kizárólag társalgásra, hasznos szórakozásra és mi- velődésre használják. A tagsági dijat olyan összegben állapítsák meg, hogy a szegényebb sorsú iparosok is beléphessenek. Az egybegyűltek egyhangúlag kimondották és elhatározták a polgári olvasókör újbóli meg alakítását, azzal, hogy az egylet működését csak akkor kezdi meg tényleg, a mikor az alapszabályok már kezei közt lesznek. Az addig is előforduló ügyek intézésére Eötvös Róbert, Bocsánczy Márton és Szűcs Gyula kérettek fel. Az ülés bezárása után az iparosok még hosszabb ideig maradtak a kör helyiségében és tárgyalták az összetartás és össze jövetelek célszerűségét. Hisszük és reméljük, hogy iparosaink teljes odaadással oda fognak hatni, hogy a kitűzött cél eléressék és hogy maguknak kellemes és hasznos szórakozási helyet szerezzenek. Úgy legyen! A gyümölcsfa termelés ős történetéből. Cseresznyefa. (A cseresznyefa, Primus avium, Ceri- sier des oiseande, Birdeherry, Cerezo, Ciriegió, Kirschenbaum.) A cseresznyefát, Krisztus után a negyedik században, Lysimachus királysága idejében, említi Diphylus Liphnus. Sőt a régi időből a cseresznye görög nevének nyomaira is akadunk, Kerázus város nevében. Az nincs azonban kizárva, hogy ez a meggyre vonatkozik; Plinius szerint, Luculus római hadvezér Kerázusból honosította meg a cseresznyét, a pontusi partokon. Ez azonban nem valószínű, mert, hisz a kő- és bronzkorszakban is ráakadunk a cseresznye nyomaira; ama feltevés tehát kevés alappal bir, hogy a cseresznyét Luculus, a Mithridates fölött nyert győzelme után ismertette meg a rómaiakkal, ha éppen valami új fajról nincs s nem lévén szó, Servius irataiból következtetve, hogy a cseresznyét Luculus kora előtt is ismerték a rómaiak. Cato nem említi a cseresznyefát, de Varrónál találunk reá elég hiteles bizonyítékot. A cseresznyére a neolith korban ráakadunk, Olaszországban (Lagozza), Ausztriában (Alondsse), Svájcban (Bleiche- Arbon, Petit-Cortaillod); a bronzkorszakban megtalálták Franciaországban (Bour- gel), valamint Olaszországban (Párma); a vaskorszakban Németországban (Linzben és Kreuzburgban, a lausitzi typusban, Sehwachenvalde és Potiehbachban a szláv korban) és Franciaországban (Paladru). A cseresznyefa hazája nyugat ^.zsia mérsékelt része, hol vadállapotban is megtalálható. Csávolszky nihály. A fegyencipar. Kisiparosainkat - tájdalom — minden oldalról nyomja, huzza, sújtja az áldatlan konkurencia. Minden felől rávicsorgatja rémes fogait az a verseny, melylyel legnagyobb szorgalma, törekvése, kitartása és elsőrendű munkája mellett nem képes megküzdeni. Itt a gyári ipar a nagy- vállalkozás, ott az osztrákipar telepedik mellére, úgy, hogy nehezen tud lélekzeni, munkája meddő marad és emelkedni hasztalan próbálkozik, visszahanyatlik. Érzékenyen nagy versenytársa kisiparosainknak a fegyencipar, melylyel valóban lehetetlenség a versenyt felvenni. Régi panasza már kisiparosainknak, hogy szüntessék meg vagy hathatósan szállítsák le a fegyencipart, mert nyilvánvaló, hogy oly mennyiségben és oly árban nem tudnak cikkeket előállítani kisiparosaink. A fegyházakban meg száz és száz rabot oktatnak ki egyes iparágakra és ezek nagyszorgalommal állítják elő produktumaikat s az állam aztán, szépen túlad rajtuk, nem bánva azt, hogy egy csomó családos ember szájából ezáltal kiveszi a falatot. A kisiparosok számtalanszor felírtak már ebben az ügyben a kereskedelemügyi miniszterhez a fegyencipar megszüntetése tárgyában s vájjon volt-e foganatja? Nem. Foglalkoztassák a fegyenceket olyan iparágak körül, a mik semmiféle kártékony hatással, semminő konkurenciával nem bírnak a kisiparosok által folytatott munkákkal szemben. Hisz van számos oly iparág, melyet még kevésbbé űznek az életben és ha nagyobb lendületet vesz csak előnyére válhatik iparunknak és ezen iparágak kultiválására jobb közegeket a fegyen- ceknél nem lehet találni, miután az állam fen- hatósága alatt készülnének-e cikkek s a raboknak nem kell félniök, vájjon kelendő lesz-e a portéka vagy sem. De ne folytassunk oly iparágat, melylyel ezer meg ezer szegény ember keresi meg a kenyerét, mert csupán ezen iparágat sajátította el, úgyszólván gyermekkorában s mással nem tudná magát fenntartani, más munkához nem ért s kénytelen kelletlen ráfanyalodni mesterségére, mely téren csak boldogulna valahogy, szakképzettsége, jó munkája révén, ha nem állana szemközt vele a nagy és veszélyes konkurencia, a mit nem tud legyűrni. Az illetékes köröknek be kell látniok, hogy a kisiparosok kérelme és kívánsága méltányos, be kell látniok, hogy erős versenyt folytat a fegyencipar ellenük s ezért módját kell találniok annak, hogy ezen sérelmet valahogy orvosolják, mert kedvét szegik a sok munkakedvelő szorgalmas iparos embernek s ez nagy veszteséget jelent magára iparunkra is. HÍREK. Január 20. Ismételten fölkérjük lapunk igen tisztelt olvasóit, hogy a hátralékos előfizetési dijakat most már mielőbb beküldeni szíveskedjenek, mert ilyen körülmények között nem vagyunk képesek a lap előállításával járó költségeket fedezni. Kinevezés. Dr. Várady Sándor kir. ügyésznek Debrecenbe történt áthelyezése folytán a szatmári kir. ügyészi állásra a király Schifler Antalt, J<i ez ideig az igazságügyi minisztériumban működött mint kir. albiró, nevezte ki. vük s nem tudják megérteni, hogy lehet más egyébbről beszélni, csevegni, mint arról a mitől a szivük megittasult. Lenézőleg gondolnak azokra körülöttük, akik már nem, vagy még nem érzik, mi az a nagy szó: szerelem. Leülnek a pázsitra, a hol az erdő leheletét az illatos kakukfű és balzsamos fenyő uralják. Egy fölriadt mókus nyomában zörögve hullanak lefelé a megbolygatott ágak levelei. Apró gyikok suhannak a zizegő haraszton a mészkő-sziklák repedései közzé. Halk kakukszó hallik, mindketten figyelnek és számítják, csak három .... csak négy . . . . megdöbbennek. A fiú gyorsan nyugtató- lag tizet-huszat kakukoltat a mögötte álló pásztor gyerekkel. Erre mindketten nevetnek. Mici egy szál virág után nyúl. A fiú utána kap, letépi neki. Ujjaival végig simítja Miczi kezét. A leány összerezzen. Ez a boldogság, ez a szerelem, melynek csak kezdő betűjét meri leírni naplójába, a többi helyébe pontokat rak ? Szivében meggyőződés ébred a szerelemről. Ezzel az érzéssel számolja: szeret, nem szeret? A mar- gitvirág utolsó szirma szerelmet bizonyít, mindketten hangosan mondják ki, hogy: szeret! Tekintetük egymásba olvad, megértették egymást ebben az első szerelmi vallomásban. Világos este volt, hogy hazafelé a széles országúton dalolva mentek. A nagy természetben ők is élvezni akarták a teljes szabadságot. Utjok a szegények temetője mellett vezetett. Egy szegény munkás asszony gyermeke sírja fölött zokogott, a hogy meglátta őket, keservesen panaszkodott, a legkadvesebb, akit a többi négy nem pótol ki. Különös fájdalmas hangulatot keltett a szegényes temető, a siránkozó panasz, ez az egyszerű, az életből vett kép a fájdalom, a halál, a nyomor közvetlen közelsége. A fiú a kapunál megállt, némán, mereven maga elé nézve. A leány merengve, lassú léptekkel előre ment. Miczi! kiáltott a fiú valami különös, megindult hangon ! és szeméből forró könnyek hullottak; (a jövő gondolatának az élet brutális bomlasztó erőszaka elől szinte menekült a leányhoz) a mig belemélyedt lelke a szép leány tekintetébe. Egy élő költemény volt ez a leány! tiszta, nemes, igaz. A fiú érezte, hogy miért sirt? Megkérdezte, hogy az illúziók nem tarthatnak örökké s az a mámoros rózsaszinü köd, melylyel lelki és érzelmi világát szerelme átfogá, el fog oszlani egykoron Hani anyja otthon zongorához ül, eljátsza fiának: Csak egy kislány van a világon. Hermi lelkesen dalol vele; meghatottságán anyja észre veszi az ébredő titkolt szerelmet és mosolyogni kezd. Hiszen szemével előre látja azt a leány gárdát, melynek minden egymásután következő tagja közül mindig a legutolsó lesz az, a ki fiának most egyedül áll a világon. S a jó anya mindig is azon a zongorán fogja ezt újra és újra bizonyítgatni. Miczi anyja pedig oda megy leánya ágyához. Elnézi őt a mint édesen szendereg. Az élet ismeretlenségének ártatlan hamva ott ül az arcán, ezen az alvó gyermek arcon, mely kipirul a szivben ébredő érzelmek hevétől, mint a felkelő nap sugarai által rózsaszínre festett felhő. Ezt a csodaszerü, bájos teremtést hosz- szan nézi. Megsimogatja selymes, lágy haját és Heine költ:ményét mondja, — reá gondolva: „Mint a virág, oly szép vagy - Oly tiszta, kedves mondhatatlanul, Mégis ha rád tekintek, A szivem halkan elszorul. Úgy érzem! szűz fejedre Kell tennem áldóan a kezem, Hogy őrizzen meg Isten Ily szépen, tisztán, kedvesen! Búzát a legmagasabb árban vásárol és vetnivaló búzát konkolyozni----------- illetve kitisztítás végett elvállal az ===== „E lső Kővár vidéki Műgözmalom és Olajgyár“ S
