Kővárvidék, 1906 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-13 / 19. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSQMKUTI JÁRÁSI JEGYZÖE-BGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Egész évre Fél évre . Előfizetési ár : . . 8 K Negyed évre . . . . 2 K . . 4 „ Egy szám ára . . 20 fillér Főszerkesztő: Dr. Olsavszky Viktor. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. MEGJELEN HINDEN VASÁRNAP. Választási tragédia. Lapunk legutóbbi számában röviden hirt adtunk a lefolyt képviselő választás alkalmából járásunkhoz tartozó Karulja községben történt vérengzésről. Most már módunkban van az egész esetre vonatkozó pontos és kimerítő értesítésünket — szerzett tudomásunk alapján — az alábbiakban részletesen közölni. Az eset a következő volt: Május 2-án, tehát a képviselőválasztást megelőző napon reggel mindkét párt kortesei Karulja községben találkoztak és ki-ki saját jelöltje mellett kardoskodott, de egymással össze sem szólalkoztak. A rend fentartására kirendelt Uhlár István csendőrőrsvezető és 3 csendőrből álló járőr a községi bírótól megkérdezte, hogy a faluban korteskedő egyének ottani lakosok-é és hogy az idegeneket ismeri-e? A községi biró azt állította, hogy némelyüket ismeri, de valamennyit nem. Erre Uhlár István csendőrörsvezető valamenyi idegent igazolásra szólított fel. A legtöbben igazolták is magukat szabályszerű igazoló jeggyel. Egyik idegen valami Dále nevű is felmutatott egy igazolványt, a" mely Mécs névre szólott. Ekkor valaki a jelen voltak közzül azt mondta az őrsvezetőnek, hogy ezen igazolvány birtokosa nem Mécs, a mit maga az előmutató is beismert. Erre a csendőrörsvezető fölszólította Dálét, hogy kövesse őt és a községházához vezette. Erre a nép zúgolódni kezdett, hogy miért vezették el Dálét. Ezen zúgolódást titkos sugdosódások követték, mig végre délután 2 óra tájban fére verték a templom harangját. Ekkor a falu közönsége nagyobb csoportokban vonult ki az utcára valamennyien furkós botokkal, kapákkal és kaszákkal felfegyverkezve. Megkérdeztetve, hogy mire ezen felszerelés? mindegyik valami gazdasági teendőt, marha hajtást hozott fölA délután folyamán a Teleki párti választók Orbán Andor földbirtokos háza táján gyülekeztek az utcán, ahová a megfogadott szekeresek is felvonultak, ! hogy a választókat Nagysomkutra a választás székhelyére szállítsák. A választók már a szekerekre kezetek ülni, mire i az utcán hömpölygő népcsoport körülvette őket és a midőn az első szekér megakart indulni neki estek ezen szekér tulajdonosának Dregyán Jánosnak és bottal fejbe ütötték, a gyeplőket megfogták. Utána a második szekeret mindenestől felborították és rendre hozzá fogtak valamennyi szekérhez. Ezen zűrzavarról a csendőrséget értesítették, mire ezek a helyszínére siettek és a népet, melynek javarésze nem választókból állott, nyugodt viselkedésre szólították fel. Ezen felszólításra a nép minden oldalról mintegy jelszóra a csendőrökre rontott. Ugyan ezen időben újra lehetett hallani a harangok fére verését. A csendőrséget asszonyok gyermekek kövekkel dobálták meg, mindenféle csőcselék meg- fogdosta fegyverüket és leakarták huzni vállukról. A csendőrség kiszabadulva az őket körül fogók kezeiből, szurony támadást intéztek a támadókra. De ekkor is buzdító kiáltásokat lehetett hallani a nép közzül és egészen a csendőrökre rontottak újra, a szuronyaikat megfogták. Ezen pillanatban dördült el két lövés. Még ez sem használt semmit a támadó tömeg még annál hevesebben a csendőrségnek rontott és akkor dördült a másik két löA „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA. ßüsan süvölt az őszi szél. Ha kitesznek ravatalra, Nem borul rám senki sírra. Egy imát sem mond felettem, Az, a kit én úgy szerettein. Kopár lesz a sírom hantja, Élő virág nem nyit rajta. széles aranyozott rámájára. S ha a nap csikós, széles sávokat rajzolt a falra, melyhez szivárvány színű tündöklő fényt kölcsönöztek a pohárszéken felhalmozott csiszolt metszett üvegek, Anika tapsolt kicsi kezeivel s „mundru, mundru“ ; (szép) szavakkal adott kifejezést nagyfokú tetszésének. Búsan süvölt az őszi szél Herr a dúsról regél, beszél. Nagyon borult az ég boltja Könnyűit is sűrűn ontja . . . A Természet olyan éppen, Mint az én hervadó éltem: Bánat, sóhaj, könny és panasz, Semmi öröm, semmi vigasz. * Szomorúan szól a harang . . . Oly bánatos s fájó a hang! Egy koporsót most kisérnek, Messze hangzik a bús ének . . . Rár engemet kisérnének ! Bár csak engem temetnének! Néma s csendes sirhani alatt Fellelném tán nyugalmamat! .Jeltelenül — el feledve — lueszek én majd eltemetve. Nagy Tamás. Anika meghalt. — Irta: Dr. őzászné Grősz Gizella. — Anikának hívták, de mi meg magyarosítottuk a nevét s bár egy szót sem beszélt magyarul, azért az Annuska nevet mégis megértette. Nagyon szeretett a puha arabeszkes szőnyegen játszani. Apró ujjaival a szőnyeg mintáit végig vonalozta a szövés mentén, szinről szint követett, alakból, alakot rajzolt, gyermeknél ritkán tapasztalható megfigyeléssel és türelemmel. Órákig elüldögélt a földön, néha változtatva a mulatságát azzal, hogy az ablak rojtos függönyeit simogatta, vagy reá bámult fényes, nagy őzike szemeivel a íüggönytartó Csökönyös nemakarással nem tanult magyarul. Hiába tanítottam, szóltam hozzá, beszédes, okos szemei értelem nélkül néztek' reám, csak azt a makacsságot csillogták vissza, hogy „nem akarok.“ Anika a szerelem gyermeke volt. Az anyja és az apja is egy helyen szolgáltak. Szemre való volt a leány, telt, gömbölyű idomokkal; ügyes, nyalka legény volt a fiú, mikor vasárnap ünneplőbe öltözött. Hogy aztán vasárnap, vagy hétköznap vallották be egymás iránti szerelmüket; no, azt még Anika sem tudná megmondani, pedig ő már a szerelmi szavak kicserélése után bővitette ki a cseléd-pár romantikáját. A gyermeket ki kellett adni dajkaságba, hogy továbbra is teremthessenek a semmiből valamit. A szolgálatot együtt folytatták, szere- tetét próbálták most egy kis disznóval, majd egy pár kecskével; de a sors, melynek gör- dülése teremti a példabeszédeket, itt is megerősítette azt, hogy: „szerencse a szerelemben - szerencsétlenség a játékban.“
