Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-04-09 / 15. szám
2 KOVARVIDÉK 1905. április hó 9. Amerika gazdagságának némely okairól. — ílál Jenőtől. — Egy magyar műkedvelői előadás után New-Yorkban, a „Boulevard“ magyar kávéházban, jó magyar társaság ült együtt. Berger ügyvéd ur (megbocsát talán, hogy a nevét kiszerkesztem) vitte a szót. Néhány szép asszony együtt tartotta a társaságot. Egyszerre egy idegen szólitására az ügyvéd ott hagyja az asztalt és a nagy amerikai jelszóval „business is pleasure“ „az üzlet gyönyörűség“ menti magát. Az üzlet az éltető lelke az amerikainak. Az ügyvédi iroda ott jogtanácsot adó üzlet; az orvosi rendelő „gyógyító üzlet“; a mérnök bányának, építési anyaggyárnak vagy gépgyárnak „ügynöke“. A pap is hirdeti magát újságban, melyben vallásközségeknek (néha egyetlen utczának) ajánlja magát. Recrutát az United States Army-nak (Egyesült Államok hadának) apróhirdetésben keresnek, ajánlván jó fizetést. A tanár magánintézetet „nevelési üzletet“ nyit, jó haszon reményében. Szóval magyarán mondva az egész intelligenczia azt csinálja, amit nálunk alpári foglalkozásnak tartanak — seftel. Mig a német a megélhetés végett űzött foglalkozást „Beruf“ hivatásnak, a franczia medernek mesterségnek mondja, az amerikai „business“ üzletnek nevezi. Legjobb tehetségét mind latba veti, hogy üzlete (ipara) versenyképes legyen, igy aztán az egész nép, a többi népekkel szemben is versenyképes. Hazánkban eléggé látjuk ezt nyerstermelés és ipari czikkek dolgában egyaránt. Petroleum, tengeri, conservek, gépek stb. nagy mennyiségben hozatnak ide is Amerikából. A világ petroleum, réz, épületvas és dohány forgalmát az amerikai trust-ök irányítják és áraikat szabályozzák. Az olasz király által felvetett: európai gazdasági szövetség, a fenyegető amerikai verseny ellen irányulna. Bécsben már tavaly az amerikai ökörhus versenyzett a magyarral. A Japán- Orosz háborúban a nagy élelmiszer megczára sohasem ül ki. Se lakodalomba, se temetésre, se a templomba nem jár. Mindig dolgozik a ház körül. Hogy mit; azt a jó ég se tudja. Ha a járó-kelő bepillant a ház előtt elmenőben, a kötésig eső kapun az udvarra, csak azt látja, hogy bokáig ér mindenütt a szemét, a ház faláról lekopott a mész s itt-ott a sárzás is lehullott, az ablakok pedig olyan homályosok, hogy messzilátóval sem lehetne rajtuk belátni. És úgy látszik, nagy békesség uralkodik annál a háznál. Egy hang nem sok, annyi sem hallatszik ki belőle soha. Talán bizony nem is czivakodnak Kóroczék ! Olyan az a ház, mint egy nagy koporsó. Kóroczék benne a férgek; nem lármáznak, nem zúgolódnak, csak tesznek, vesznek, nagy némasággal mászkálnak ki-be a hasadékokon. Sokszor még napokig sem látni őket; az emberek azt hinnék ilyenkor, hogy talán már nem is élnek. De azért avval sem törődik senki; ha meghaltak, meghaltak, hiszen a szomszédokra nézve már úgy is rég nem élnek. Pedig élnek, sőt gyarapodnak. Igaz, hogy az ilyen élet mások szerint nem élet, de Kóroczék nem sokat törődnek a mások véleményével. Egyhangú életük mezején, ugyan nem teremnek soha virágok, melyeknek látában gyönyörködhetnének, de zivatarok sincsenek ott. Mások megsajnálják még azt a jószágot is, a melyik az udvarukba kerül, pedig nincs an! rendeléseket, a két nyerstermelő állam | Amerikában tette. Ilyenkor szükséges mennyiségeket lisztből és húsból pár hét alatt csakis Amerika tud szállítani. Azok az óriási és minden modern ember gondolkodását méltán foglalkoztató közgazdasági harcz, mely az amerikai tőke és munka, trustok és munkás uniók közt folyik, a gazdag amerika pulsusának érverései. Az amerikai törvényhozás rajta tartja a kezét a pulsuson és kímélettel, de erélylyel tartja fenn a két fő közgazdasági erő egyensúlyát. Különösen hazánkban az egyén és az egyénekből alakult érdekszövetségek erőkifejtését lényegesen akadályozza az állam. Az állami igazgatásban számos oly tevékenység vonatik be, mely itt deficzittel küzd, ott magán ember vagy emberek kezében hasznot hajt, fejlődik, így a magyar vasutak, utak, erdők, hámorok és bányák, talaj javítás, föld- tehermentesités, fogyasztási adók stb. állami üzembe vétettek. Bár ez üzemek a korlátlan üzleti tőkével bírnak, kamat nélkül, minden állami kedvezményt, igy többek közt adó- és illetékmentességet élveznek. Tanult, de nem üzleti emberek „hivatalnokok“ vezetése alatt rosszul mennek. Üzleti esélyeket nem használnak ki, minden érdekeltség híján, hivatalos órák alatt aktákban intéznek üzleti dolgokat. Magán vállalat kezében félannyi munkaerővel, kamat, bélyeg és illeték- teher mellett is ez üzletek többet hoznának. Pl. az államvasutak gépgyára elad az államvasutaknak szerelvényi anyagokat jó magas áron csak azért, hogy a saját mérlegét megjavítsa. Tehát egyik állami üzem, mely igen rosszul megy, elvonja a hasznát a némileg prosperáló másik állami üzemnek. Ez aztán szép gazdálkodás! Mig nálunk a pénzintézetek az iparos és kereskedőktől (vállalkozóktól) féltik a pénzhitelt, hogy aztán azok — jórészt külföldi eredetű áruhitel uzsorára szorulnak, a kisebb pénzintézetek pedig a nagy személyi kiadások által növelt regie miatt minden üzleti érzék nélkül (tisztelet a kinak a jószágnak semmi baja. Ehetik kukoricza- szárat és ihatik rá jó hideg vizet, kell-e még egyébb ? És boldogok . . . A múltkor egyik ismerősük bevetődött hozzájuk, valami jószágvételi ügyben. Amint az udvarra belépett, szinte megfázott a nagy lélek- telenségtől. Nagy össze-visszaságban hevertek ott mindenféle szerszámok, deszkadarabok, ágasok és rudasfák. Mintha forgószél hordta volna össze a világ minden tájékáról az egyetmásokat. A száraz eperfához kötött tehenek bámulva néztek az idegen alakra, ki egyenesen a kúthoz tartott, hol a kis Kórocz összetöprödött, roskatag alakja motyogott valamit. A kérdésre, hogy mit mivel, föl se nézett, csak a kalap alól mondta:- A vályút igazítom. Nagy munkába került, mig megértették egymást arra nézve, hogy mit is akarnak; — mert a kis Kóroczból még harapófogóval is nehéz a szót kihúzni. Bizalmatlan mindenkihez; csak akkor lett egy kicsit nyájasabb, mikor megtudta, hogy a jószág miatt van a látogatás. Az idegen hangra az asszony is előkerült a ház belsejéből, valamivel bátrabb is, meg bizalmasabb is, mint az ur. De azért arra nagyon ügyel most is, hogy az urának mindig háttal legyen. — Hát az üsző miatt jöttem, örzse. Megvenném. Nincs benne valami hiba? vételeknek) adnak jó magas kamatú és jól fedezett hitelt. Odaát „right man“-eknek, „arravaló emberek“-nek, egy-egy üzlet vagy iparág megteremtésére és fejlesztésére adnak pénzt. Az oktatás dolgában is más a felfogás nálunk és más túl az Oczeánon. Középiskoláink tudományos pályákra, nem az életre készitnek elő. Tantárgyaikba szerelmes tanárok, szavakat tanitnak, ahelyett, hogy az illető tudományágból gyakorlati képzettséget adnának. Amerikában úgy nevelik a fiatalembert, hogy rendelkezzék elég common sense-szel, szahadon fordítva, józan felfogással. Mennyi életrevaló dolgot tanulhatnának középiskoláinkban a sok elvont és felesleges helyett. Az érettségit tett gymnasista rendesen kicsinyléssel nézi le a kereskedőt és iparost; hisz azért tanult, hogy azoknak a nívóján felülemelkedjék. Légmentesen el van zárva a középiskola a gyakorlati élettől. Amerikában a 4-ik középiskolától kezdve, értelmi fokához mérten, arra a tudományágra oktatják a tanulót, melyre később az egyetemen magát kiképezni akarja. Hetenkint egyszer, a városban és környékén tanulmány utakat tesznek, gyártelepek, majorok, kórházak stb. látogatására. Hetenkint pár órában újságokból olvasnak fel. Van szervezett diakhad- seregük. A dogmatikus ragaszkodás a „bizonyítványhoz“, vagyis az a felfogás, hogy a ki elméletileg szerezte képességét, az tud és senk:, más, nincs meg odaát. Innen van az, hogy néha kovácsból orvos, ügynö kből ügyvéd lesz. Nem gyakori eset ez, de ha megtörténik, úgy az illető kar egy kitűnő gyakorlati erőt kap. A foglalkozásoknak a két nem közt való megoszlása is igen jól van elrendezve odaát. az elemi iskolai tanerőknek 90%-a nő. Vendéglőkben a kiszolgálók nők. A nagyáruházakban az elárusítók szintén nők. A kis fizikai munkával járó mesterségeket szintén nők gyakorolják. írnokok — Megnézheti, olyan a milyen. Ehetik minálunk, annyit, a mennyi belefér. Miután megalkudtak, nagyobb barátság támadt közörtük. Beszélgetni kezdtek másról is; a mi van, meg a minek lenni kéne. Hogy milyen rossz világ jár. Minden esztendőben rosszabb, pedig jobbat várnának. Nem is lesz már addig jobb, mig valami nagy háború nem lesz. Jobbára csak az asszony meg a vevő vett részt a társalgásban szóval; a kis Kórocz csak annyiban, hogy szintén ott pipázott s a vályu- csinálást addig abba hagyta. Az ismerős utóbb már annyi bátorságot vett magának, hogy még a múltakra is rátért. Egyszer csak azt mondja: — Azért az a régi világ se volt ám olyan nagyon jó! Emlékeztek-e rá, hogy egyszer el is akartatok válni? Az ember erre sem szólt semmit, az asszony is csak annyit mondott: — Hát a mi igaz, igaz. — Aztán mégis csak összeszoktatok ugy-e ? Megint az asszony felelt: — Most csak megvagyunk: feles földet is bírunk, magunknak is van egy kicsi, aztán meg éven át három tehenet fejünk. Majd hozzá tette fanyarul, mosolyogva: — Meg öregek is vagyunk. [Vége.]
