Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-02-19 / 8. szám
2 1905. február hó 19. KO VARVIDÉK meg azt a védő gondoskodást, mely lábra állítaná. Megteremtette a nagy- és gyáripart, a mely épen a gépek segélyével gyorsabb produktióval és olcsóbb előállítással katasztrófa elé jutatta épen a kis egsisten- cziákat. Nagyhatalom tehát a gép és sok jó tulajdonsága mellett, mégis leginkább a társadalom ellenében nagyhatalom Legalább most az. De különösen és épen azért furcsa orvoslási módja van. Az tudni illik, ha elterjedtté és, nagymérvűvé teszszük. így részben félig segít, félig ront. Ha azonban általánosan elterjedt s erős, magához szívja és éleszti mindazok összeségét, a kiknek ártalmára van. Tehát azon kell lenni, hogy társadalmunkban minél erősebb és elterjedtebb legyen az egészséges a,lapu gyáripar. f\ gép. A gép? Elvégre is, mi hát az a roppant terjedelmű aczélkolossus az a gép? Eddig úgy tudtuk, csupán csak eszköz, hatalmas és könnyen uralható eszköz semmi más! Igaz. Ám azért mégse tessék csodálkozni, még kevésbbé megütközni azon, amit e czikk cziméül visel. Jóllehet egész terjedelmében pusztán erről s egyébről sem lészen szó. Mert hát mégegyszer, mi is tulajdonképpen az a gép? ... Ha akarom, könnyen kezelhető és bámulatos monstrum, ha akarom nagyhatalom a társadalom ellenében, amelylyel számolni és küzdeni kell. Általában kétféleképpen szoktak felőle elmélkedni. Vannak, akiket bámulatba ejt a roppant terjedelmű vaskerekek szédületesen gyors forgása és a számtalan apró rész eredményes összmunkálata. Ezek azt tartják, ez egy új csoda, az emberi lángész zseniális szüleménye, melyet fejleszteni dicső és isteni. És igazuk van. A másik tábort ellenben nem ejti meg a gép s azt hangoztatják, hogy a gép nyomán nemcsak üdv és áldás, hanem szegénye- sedés és nyomor, szóval súlyos társadalmi baj is jár. És ezeknek is igazuk van. Van aztán még egy harmadik vélemény is, a mely benne ördögöt lát s a pokolba kívánja, de hát ez nagyon alacsony gondolkozás és terjeszteni sem igen szokták. Ezeknek nincs is igazuk. Egyet azonban bátran minden ellenvetés nélkül konstatálhatni; azt, hogy a gép az emberiség kultúrájának fejlesztője. Minden újabb mozgó-gép, újabb áldás a társadalomra. Az alacsonyabb és kevesebb embert kívánó és szükséglő munkától lassan és fokozatosan elvonja az alsóbb népréteget és a magasabb kultúra felszívására kényszeríti. A vonat, a hajó és az ezer másfajta gépkolosszusok roppant átalakító hatással voltak a világ minden ! társadalmára. Magukhoz lánczoltak ember- i miilókat s biztosították részükre a meg- ! élhetést. De viszont a gép horribilis kon- kurentiával látott ezen munkájához. Vegyük csak a mi társadalmunkat. Mikor még legprimitívebb alakjában kez- j dett is tevékenységéhez, gyorsaságánál és kevesebb embert foglalkoztató és mégis I túlsókat termelő tulajdonsága miatt százezrek megélhetését nehezítette meg. Az első vasút és hajó a fuvarozással foglalkozók ezreitől vonta meg a megélhetés lehetőségét. A vetőgépek és más ehhez hasonló mezei munkára alkalmas pépek viszont a földmives osztályra nehezedtek nagy sulylyal. Mindezeket szédületes eredménynyel múlta felül az ipar terén. A kis és kéziipart egyenlőtlen erejii harczfelek- kel állította szembe. HÍREK. Felkérjük lapunk tisztelt előfizetői közül azokat, kik előfizetési díjjal hátralékban vannak, hogy azt a szerkesztőség esi tűére küldeni szíveskedjék. Személyi hírek. Gróf Teleki Pál, kerületünk országgyűlési képviselője f. hó 11-én utazott fel Budapestre, hogy a 17-iki országgyűlés megnyitásánál jelen legyen. Mán Lajos, a „Kővárvidéki Takarékpénztár“ vezérigazgatója e héten máramarosi birtokára utazott. Esküvő. Dr. Simon Miksa helybeli ügyvéd, a Kereskedelmi Bank r. t. h. vezérigazgatója és ügyésze e hó 15-én esküdött örök hűséget Jakobi Friduskának Kolozsváron. Kinevezés. Szatmárvármegye főispánja Sándor Vilmost, a Nagykároly — somkuti h. é. vasút főmérnökét a nagysomkuti állami elemi iskola gondnoksági tagjává nevezte ki. Előléptetés. A Lord és Társa czég Mózes Sándort, a gilvácsi fűrész-telep pénztárosát, ugyanazon fűrésztelep igazgatójává léptette elő. — Gratulálunk ezen megérdemelt előléptetéshez. Kossuth Ferencz diszpolgársága. Tudvalevő, hogy szatmár város közönsége Kossuth Ferenczet díszpolgárává választotta meg. Az erről szóló díszoklevelet Kelemen Samu orsz. képviselő vezetése alatt nagyszámú küldöttség nyújtotta át Kossuth Ferencznek e hó 18-án Budapesten. Sajtóhiba csúszott be lapunk múlt heti számába. A tárcza rovatban megjelent «Anyóka .. .► czimü verset ugyanis nem Teleki, hanem Feleki Sándor irta. A szatmári - eperjesi szini kerületet a jövő évre is Krétner Sándor színigazgató nyerte el. A sorozás elhalasztása. A beállott ex-lex folytán, amennyiben az ujonczjutalék megajánlása a törvényhozás által nem volt elrendelhető, Nyíri Sándor honvédelmi miniszter a napokban rendeletet bocsátott ki a sorozás elhalasztására. Luther-bál. Meghívó a nagybányai ág. ev. egyház mulatságára. A nagybányai ág. h. ev. egyház 1905. évi márczius hó 7-én, húshagyó kedden, a nagyszálloda dísztermében az ifjúsági kör szives közreműködésével, tánczmulatsággal egybekötött jótékonyczélu zártkörű tombolaestélyt rendez. Az egyháztanács nevében: Révész János lelkész. Szabó Adolf felügyelő. Szellenitf* Geyza jegyző. A tiszta jövedelem az ág. hitv. ev. egyház javára fog íordittatni. FelülíizetéseEgyszerre vágya támadt: beleöltözni a mellőzött kedves holmikba. Elővette, simogatta, nézegette, lóbálta. Magára vette, a tükör elé ment.- Jaj de gyönyörű szép! gondolta.- Kár elviselni -- tette hozzá de csak magán hagyta mégis. Azontúl aztán úgy érezte, hogy hozzá szegődött valami uj, valami különös. Kereste magán, nem találta. Próbálta elfelejteni, de nem ment.- Történt valami — gondolá csak tudnám, hogy mi. Az öreg asszony álma is ott kóválygott körülette.- Felhők, piros felhők. Jönnek szállnak ... Tüzet hoznak ... Tüzet . . . Most egyszerre nagy kívánsága kelt az ura után. Szeretett volna megtapadni, fölkapaszkodni a nyakába, megtapadni gyáván, égő arczát elbújtatván annak erős mellén, hogy egymást ne lásson.- Viszi a vonat, viszi gondolta.- Én meg itt vagyok. És nem jön haza ma. Talán holnap se. Az öreg asszony megint körülötte ógott, mógott. Igazgatta, mint kis lány korában, mikor vizsgára készült, vagy áldozáshoz és tükör előtt öltöztették, haját felfodoritották kezébe adtak bokrétát csupa fehér virágból és fehér volt a ruhája is, a szallag is a hajában. Megrettent hirtelen. A lábával toppantott.- Nem - mondta határozottan. Nem, nem akarom. Nem akarom ! Az öreg asszony rábámult. — Nekem ide be ne ereszed: Ha jön hát azt mondod: az ur nincs itthon. És ezzel vége. Orzse édes öreg Örzsém ! A nyakába borult, simogatta a képét. Az némán tűrte. — Mert végre is, mit gondolsz ? Ugye ez a helyes? Az ember nem tudhat mindent előre. Az is mit megy el örökké hazulról! A városba járkál! Kisasszonyok után! Ugye! — Az meglehet, mondta az öreg, de mind a ketten tudták, hogy az hazugság. És összebújtak, meg perlekedtek, egymást vizsgálták, meg elnéztek egymás gondolatai felett. És igy lett dél. Az ebédnél kevés bort, pirosat ivott az asszony. Attól, elnehezedett a feje. Lefeküdt ! a pamlagra. Osszegöngyölődve, mint egy fiú, ; úgy aludt. Az öreg nő lehúzta a czipőjét, váni kost dugodt a feja alá és nézte. — Az ur jő ember, furcsa meg öreges, dé jó, azt meg kell hagyni - gondolta és e perezben egy kicsit félt tőle. — Hejh, ha megtudná, mit álmodik most az asszony! Kicsit elvolt szánva, hogyha baj lenne, mindent magára vesz. t üssék agyon. De viszont, gondolta, résen lesz, vigyáz. Nem mozdul mellőlük. Egy kis udvarlás, ahogy az urak szoktak, szép beszéddel kézcsókkal virággal, — no isten neki ! Fiatal szegényke és úgy magára van. De csak ennyi. Az elfüggönyözött szobában igy voltak együtt, az asszony aludt. Álmában mosolygott, aztán megborzongott, fölijedt. Kiküldte az asz- szonyt, könyvet vett elő. De nem tudott bele melegedni a betűkbe, idegen maradt hozzájuk. Csak álmodozni tudott, ölébe nyugasztott kézzel, a ^levegőbe bámulva. És a veszedelem jött. Már közel volt. Az alkonyattal egészen körülfolyta, hozzátapadt, ! megigézte, átmelegitette. — Jön, gondolta, jön. És nézte a növekvő árnyakat a falon. A kicsi szellő, a mi volt, elült a fák között. A levelek megse mozdultak. Csupa, nagy várakozás volt minden. És ebben a mélységes csendben mintha messziről — csak asszonyi képzelődés hallhatta azt — lódobogás hangzanék. — Meg kell nézni, miféle látogató. Vájjon ide jő e ? A lovas alakja mintha ismerős volna ! Csak egy ember tartja igy a fejét; csak egy ember ül igy a nyeregben; az is véletlenül most tud jönni, a mikor az ur nincs itthon. — Ejnye — áltatja magát talán nem is ide jön. Hanem a paphoz. Ezt reméli, ezt szeretné mégis kidugja fejét az ablakon. Meglátják, köszöntik. — Jó estét! susogja és belépirul. Aztán nem mozdul. Úgy marad ott, mint egy kisszobor. A veszedelem pedig már ott van. íme betér a kapun, leugrik a lóról. Az öreg örzsét nyájasan köszönti. Aztán jön befelé. Teremtő Isten, itt lesz nyomban. Belép, belép. Csak meg lehetne neki mondani, hogy ne jöjjön. De hogy lehessen íme már ideért. Meghajlik, mosolyog. Gondolta: most egyszerre végez vele. Elébe áll, nagyon szigorú. A kezét nyújtja neki, a hideg kis reszkető, asszonyi kezét és mondja: — Jó estét. Vártam . . .
