Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-12-03 / 49. szám
KOVARVIDEK 1905. deezember 3. A Esküdtbirósági elnökök. A debreczeni kir. ítélőtábla elnöke 1906. évre a szatmárnémetii kir. törvényszéknél szervezett esküdtbiróság elnökévé Papolczy Gyula dr. kir. itélőtáblabirói czimmel és jelleggel felruházott kir. törvény- széki bírót, helyettesévé pedig Szabó József kir. törvényszéki bírót nevezte ki. Cégbejegyzés. A helybeli műgőzmalom és olajgyár cége a következőleg jegyeztetett be: „Első kővárvidéki műgőzmalom és olajgyár Nagysomkuton“ cég tulajdonosok Halász Mór budapesti és Vámfalvi Sándor nagysomkuti lakosok, cégjegyző Vámfalvi Sándor. Figyelem! Olvasóink szives figyelmét fölhívjuk Morvái) Gyula lapunk jelen számához csatolt körlevelére. Házvétel. A Spitz-féle házat Ecker Béni nagysomkuti lakos vette meg. Kovási baleset. Lapunk múlt számában téves információ alapján azt irtuk, hogy a révész vezette be a Lápos vizébe Rád János lovait, mint értesültünk a révész figyelmeztette, hogy ne hajtson be a vízbe, de ő valószínűleg nem józanon, ennek dacára behajtott és igy érte őt a baj. Mindenesetre ideje volna, hogy a kovási révre nagyobb gond fordittassék és rendes csigával láttassák el a hidat. Szegény iskolás gyermekek felruházása. Veszprémy Sándor áll. iskolai gondnoksági elnök az áll. iskola gondnokságának határozata alapján azon kérelemmel fordult a nemes szivü közönséghez, hogy tekintettel a közelgő téli időszakra a szegény iskolás gyermekek felruházásának költségeire adakozni szíveskedjenek. A kibocsátott gyűjtő iv szerint adakoztak: Kővárvidéki takarékpénztár 30 K, Mán Lajos 10 K, Veszprémy Sándor 10 K, Bocsánczy Márton 5 K, Eötvös Róbertné 2 K, Olsavszky Simonná 2 K, dr. Olsavszky Viktorné 2 K, dr. Takács Sándorné 2 K, Sándor Vilmosné 2 K, Brunner Károly 2 K, dr. Olsavszky Cyula 2 K, Ábray Jánosné, Barna Benőné, Cseh Károly, Derecs- key János, Frankovits Hermán, Goldstein József, Goldstein Sámuel, dr. Kovács Mór, Kovács Dániel, Rózenfeld Ignátz, dr. Nyilván Viktor, Szeráfin Elemér, Virányi Ferencz és N. N. 1 —1 koronát. Véber Kristóf 40 fillért összesen begyült 83 K 40 fillér. Az adományozóknak a szegény gyermekek nevében hálás köszönetét mond. A gondnoksági elnök. Pályázat aljegyzői állásra. Az avasujvárosi aljegyzői állásra pályázat hirdettetik, pályázatok december 27-ig adandók be. Választási határidő deczember 29. d. e. 9 óra. A nagybányai mandátum. Bay Lajos képviselő mandátumát a kisebbségben maradt függetlenségi párt érvénytelennek kérte kimondatni. A kir. Curia az ítélet kihirdetését a múlt hó 27-ére tűzte ki. Bay Lajos azonban a múlt hó 23-án lemondott mandátumáról és igy az Ítélet kihirdetésénél a kir. Curia tanácselnöke csak a felmerült költségek megállapítására szorítkozott és annak konstatálása után, hogy a vizsgálat költségei hatszáznyolcvankét koronára rúgnak, a lemondott képviselő részére ezerkétszázötven koronát, a választást védők részére ezerötszáz koronát, a peticiónálók meghatalmazottjának négyezer koronát, a védők számára kétezerhatszázötven koronát állapított meg. Kenyéririgység. Nehéz napokat élünk, a megélhetésért a mindennapi kenyérért képes az ember embertársát agyon is verni. Irigyli embertársától, ha az is meg tud élni, ha gondolja, hogy az által neki esetleg kára van, vagy hogy kevesebb a jövedelme. Ilyen eset fordult elő a napokban községünkben. Kosztim Tódor nagysomkuti favágó észrevette, hogy Czikre Juon nagynyiresi napszámos be-be jár Nagy- somkutra és favágással foglalkozik.. Ez őt any- nyira dühbe hozta, hogy akkor, a midőn az a szegény ember egyik udvaron fát vágott, felkapott egy darab fát és úgy a fejéhez vágta, hogy nyomban elöntötte a vér és össze esett. A rendőrség Kosztim Tódort letartóztatta. A Szatmár-mátészalkai helyi érdekű vasútra a vármegye közönsége 200 korona segélyt szavazott meg, a mely összeget a közúti alap terhére felveendő kölcsönből kívánta fedezni. A kereskedelemügyi miniszter a vármegyét uj határozat hozatalára utasította azzal a hozzáadással, hogy a hozzájárulás fedezésénél a közúti alap igénybe vételét mellőzze, tehát ha segélyezni akarja a vasutat, ezt pótadóval eszközölje. Ezt azzal indokolja a miniszter, hogy a 12 éven át kilátásba helyezett évi 100 ezer korona állami segély oly feltétel alatt lett megadva, hogy mig az építkezési programm befejezve nem lesz, addig a közúti alapból helyi érdekű vasutak nem segélyezhetők. A vármegye 200 ezer korona hozzájárulása nélkül ez a vasút ki nem építhető, mert az nagyon kérdéses, hogy a vármegye hajlandó lesz-e erre a célra pótadót kivetni ? Csikó és lódijazás. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület lótenyésztési bizottsága 400 korona államdijjal s az egylet által adott elismerő oklevelekkel Szatmáron, múlt hó 21-én d. e. 11 órakor az állatvásártéren tartotta meg ez évi díjazását, melyen csikós kancák szopós csikóval felvezetve, úgyszintén 3 és 4 év közötti kanca csikók bocsájtattak bírálat alá. I. Szopós csikóval 14 db. kanca lett felvezetve, melyek közül: 1. A 60 koronás első dijat kapta Margitics Antal ópályi lakos „Vilma“ nevű pej kancája felvezetett 6 hónapos sárga kanca csikója után. 2. 50 korona dijat kapott Linzenbold György kálmándi lakos „Virág“ nevű pejkancájával felvezetett 7 hónapos sárga csikójáért. 3. 40 korona dijat kapott Szász Pál magyargéresi lakos „Bárány“ nevű kancájával felvezetett 9 hónapos csikója után. 4. 25 korona dijat kapott Lang Ferencz csanálosi lakos „Irma“ nevű pejkancájával felvezetett, sárga csikója után. 5. 20 korona dijat kapott Kárász Jenő rozsályi lakos „Vilma“ nevű pejkancájával felvezetett 7 hónapos pej csikója után. Végre elismerő oklevéllel lett kitüntetve Domahidy István domahidi nagybirtokos 2 csikós kancája után, egyik „Kesely“ nevű pej 4 hónapos sárga csikóval, másik „Denfis“ nevű sötét pejkanca 5 hónapos pej mén csikóval. II. 3 évet betöltött kanca csikó 13. drb. lett bemutatva. Ezek közül dijaztattak: 1. 50 koronával Joó Lajos gencsi lakos „Kedves“ nevű 3 éves sárga kancája. 2. 45 koronával Forstenheizler Pál krasznabélteki lakos Linda nevű 3 éves pej kancája. 3. 40 koronával Németh Ignác csengeri lakos „Kontesz“ nevű 3 éves pejkancája. 4. 25 koronával Licz István nagymajtényi lakos „Fehér“ nevű 3 éves pej kancája. 5. 25 koronával Szerbák János vámfalusi lakos „Vilma“ nevű 3 éves pej kancája. Ezeken kívül elismerő oklevéllel lettek kitüntetve: 1. Szerdahelyi Ágoston vetési nagybirtokos tömegesen bemutatott 3 éves pejkancái. 2. Antal Alajos vetési földbirtokos 3 éves pej kancája. 3. Fránkel Zsigmond urai bérlő 2 drb. kanca csikója. A dijak aranyban a helyszínén kiosztattak. Bányaszerencsétlenség. A borpataki Lipót- bányában nagy szerencsétlenség történt, melynek egy súlyosan sebesült áldozata van. Vakla Pentye 45 éves, nős, bányamuukás ugyanis f. hó 27-ére virradó éjjel a bányában a viklánál dolgozott három társával, midőn félre lépve lezuhant egy huszonhat méternyi mélységbe. Halálra rémült társai rögtön segélyére siettek s Vaklát, ki fején és balkarján igen súlyos természetű zuzódásokat szenvedett, önkívületi állapotban hozták ki a bányából s beszállították a városi kórházba. Állapota igen válságos. A bányakapitányság által foganatosított vizsgálat megállapította, hogy Vakla szerencsétlenségét saját vigyázatlansága okozta. Nincsen betegség házánál mai számunkban megjelent hirdetésre ez utón is felhívjuk t. olvasóink figyelmét. Árvízkár. Hireh Ignácz és Simon Ábrahám kővárremetei birtokosok a Lápos vize kiöntése által nagy kárt szenvedtek a mennyiben a Láposhoz közel épült pálinka főző telepeiket teljesen elmosta a viz. Uj lap Huszton. Huszton"egy politikai hetilap indult meg, cime „Huszti Újság“ főszerkesztője Dr Barna Fülöp, felelősszerkesztője Dr. Székely* hidy József huszti ügyvédek. Anyakönyvi statisztika. Nagysomkuton november h&vkb2c(\.\Születtek: Vajai János kőmives és Bertóti Irmának október 26. „Erzsébet, Adél“; Kosztim László napszámos és Buttyáu Annának november 5. „János.“ — Házasságot kötöttek: Sztán Makabeus uradalmi vadőr és Drágos Hermina november 17. — Meghaltak: Szalczel Gyula napszámosnak „Gyula“ nevű 2 hónapos gyermeke november 10. „tüdőlobban.“ Fuchsz Mihályné született Berger Léni, 58 éves, vovem- ber 12. „tüdővészben.“ Loy Valéria, 15 éves, november 12-én „tüdővészben.“ Herskovits Májer, 31 éves, üzér, november 17. „tüdővészben.“ Özvegy Glück Izráelné szül. Simon Regina, 74 éves magánzó november 19. „végelgyengülésben.“ Gávris Lászlóné szül. Száv Ánna, 19 éves, napszámos november 24. „hasihagymázban.“ A nagysomkut-vidéki anyakönyvi kerület statisztikája november hóról. Születtek: 151. november 1-én Herskovics Mózes és Veinberger Annának „Margit“ (Jeder). 152. október 31-én Ávrám György és Átyim Annának „János“ (Nagykörtvélyes). 153. október 31-én Matye György és Timo Máriának „Anna“ (Nagykörtvélyes). 154. november 4-én Borota Fülöp és Pap Rozáliának „János“ (Jeder). 155. október 31-én Both Sándor és Máries Máriának „Parasz- kéna“ (Somkutpataka). 156. október 31-én Indre Vazul és Kozma Juliánnának „János“ (Jeder). 157. november 11-én Burgye Tivadar és Lázár Annának „Lukréczia“ (Fericse).’ 158. november 8-án Ucze János és Mindru Máriának „Rozália“ (Fericse) 159. november 18-án Tunsz Miklós és Átyim Máriának „Krisztina“ (Nagykörtvélyes). 160. november 18-án Herskovics Mihály és Brumberger Friderikának „Ilona“ (Jeder). 161. november 14-én Girboán János és Temeján Paraszkénának „János“ (Nagykörtvélyes). 162. november 15-én Lázár György es Ucze Annának „Mária“ (Fericse). 163. november 25-én Buda György és Benucz Máriának „János“ (Somkutpataka). Házasságot kötöttek: 42. november 13-án Onye János (Fehérszék) és Ke- rebán Margit (Somkutpataka). 43. november 17-én Hotye György és Buhán Mária (Somkutpataka). 44. november 20-án Pap János és Fától Anna (Jeder). 45. november 22-én Hágán Dömötör és Oncz Eudokia (Somkutpataka). Meghaltak: 85. november 4-én Ávrám Anna 4 hónapos veleszületett gyengeség (Nagykörtvélyes). 86. novembar 13-án Dürns Mária 13 éves tüdőgümőkor (Nagykörtvélyes). 87. november 25-én Buda János egy napon aluli veleszületett gyengeség (Somkutpataka). Nagysomkuti piaci árak. Az első kővárvidéki Műgőzmalom és olaj-gyár ^ jelentése szerint. Búza — Rozs — Tengeri Zab (100 kgr.) — » V » n n v 14 K 50-15-00 10 „ 00-10 50 12 „ OO-13'OO 10 „ OO-IPOO A NEVETŐ KŐVÁR. Telekkönyvi kordal. Zengi ifj. Helyrajz Hillárt albetétszerkesztő. I. Barna angyalt pillanték meg máma, Mondják, hogy sok a helyrajzi száma, Rávetettem szemeimet a lányra, S egyúttal a — részlet lajstromára. II. Á. -(--re ráborulok sírva . . . Be sok rendszám van az alá Írva . . . Megszámláltam, egy hija a húsznak, De mihaszna ? — mindent alá húztak. F ogorvosi műtermemet műfogak könnyen megszokható és legfinomabb kivitelű teljes fogsorok tevésére, foggyógyászatra, íogküvek eltávolítására, elsárgult, elfeketült fogaknak eredeti színük visszaadására berendezve, hol továbbá fogtöméseket (plomb) eszközlök és fogat, gyökereket a foghúzást technika legjobb módszere szerint távolitok el, - szives figyelemre ajánlom. ...... La kás: Nagysomkuton, a „Megyeház“ épületében. Dr. KOVÁCS MÓR. egyetemes orvostudor, fogorvoa.