Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-01 / 40. szám
; 9Öi> X 2 ' loA *’ j II. évfolyam. Nagysomkut, 1905. október 1. ^0. sz^m‘ — KOVÁRVIDÉK > KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési Egész évre ...................8 K Negyed évre . Fé l évre........................4 „ Egy szám ára 2 K 20 fillér--------------------------------------------------------------l---------------------1 Sz erkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Építkezzünk . . . Nagysomkut, 1905. október 1. A mikor Romulus és Rémus Rómát megalapította, sohasem gondolta egyikük sem, hogy az általuk alapított város az ó- és középkor leghatalmasabb világvárosa lesz és hogy annyi hatalmas országnak a központjává fog fejlődni. Viszont Trója megalapítói sem számítottak arra, a mikor városuk alapkövét letették, (ha ugyan létezett akkor ilyen szép szertartás) hogy alkotásuk ilyen hamar romba fog dőlni . . . Hasonlítsuk össze a mi kis falunkat ezzel a két ókori várossal. Vájjon mikor az első ház felépült Somkuton, gondolták-e azt, hogy — tekintve a mostani stádiumot — legalább ilyenné fog fejlődni . . . A mióta az első ház itt felépült, rohamosan fejlődött tovább a község, minden évben több és több termőföldet háztelekhellyé kellett átengedni. Kellett... mert minden évben újabb és újabb lakók költöztek be és költöznek még most is . . . De Somkut lakóit, mintha egyszerre elhagyta volna a vállalkozási szellem. Félbehagyták a munkát ... A milyen rohamosan haladt itt az építkezés azelőtt, olyannyira és egyszerre megszűnt az mostan. Azt mondják nincsen hely! Dehogy nincsen! Hány üres telek áll s tulajdonosának eszébe sem jutna, hogy építsen rá. Holt tőke marad az, Isten tudja meddig. Hogy honnan van ez a közönyösség községünk lakóiban, miért akadályozzák meg önnönmaguk a község fejlődését, az csak onnan magyarázható meg, hogy bennünk a szó legszorosabb értelmében hiányzik a vállalkozási szélién, nem tartjuk szem előtt azt a jó magyar közmondást, hogy: „A ki mer, az nyer!“ Eltekintve attól, hogy községünk rohamosan tovább fejlődne, az illetők, a kik hivatva vannak, hogy az épikezés által a községet fejlődésében támogassák, e mellett anyagilag is igen szép eredményt érnének el. Hányán és hányán fizetnének a községben sokkal több házbért, csakhogy jó, megfelelő és kényelmes lakást kapjanak. Ilyen lakáshiány talán az egész országban nincsen, mint épen a mi községünkben. A meglevő lakások közül is sok rendkívül kényelmetlen, sőt teljesen használhatatlan. Vannak lakások, a melyek pusztán két három szobából állanak, de konyháról, kamaráról szó sincsen . . . S ha az ember azt kérdezi a tulajdonostól, miért nem építi fel pótlólag a lakást úgy, hogy abban főzni is lehessen, kamara is legyen benne, hát szinte csodálkozó pillantást vet. Természetesen ha magunk ilyen közönyösek vagyunk, akkor mit várjunk idegenektől, a kik községünkbe beköltöznek ugyan, de jó lakás hiányában kénytelenek letelepedésre alkalmasabb, jobb A „KŐYÁRVIDÉK“ TÁRCÁJA. Mi az élet? Kétes vízből kristály jég vagy S röpke élted addig tart: Míg a játszi napsugár süt, A kis virág mig kihajt. Süt az első napsugár: A jég ismét vízzé váll! Bolygó csillagként, ha fényed Beragyog is az űrbe, Ámde az időd eljővén Villámgyorsan esel le. Éltél, élted ragyogott S mi az élet? — nem tudod? De mint harmat a virágnak Puha keblén megpihen S csókjaiddal kedvesedet Harmatként üditécl fel S a lány szive is szeret: Mi az élet? — ismered? L. L. jegyzőék. — Irta: Alpári Lajos. Őszbe csavarodott, rozoga emberke volt már Csabi Máté, a jó öreg nótárius, mikor az a nagy istenverés érte. Isten látja a lelkét, szívesen oda adta volna ő valami jóravaló, törekvő fiatal embernek a helyét, rég terhére esett már neki a hivatal, keze is reszkedett már a sok Írástól. Innen-onnan negyven éve barázdálja a falu pennájával azt a sok össze-vissza rovátkáit papirost. Nagyon vágyott már a nyugalomra, de csak nem bírta elérni sehogy sem. Nagy volt a családja, még nagyobb a becsületessége s ennek okáért még ennél is nagyobb a szegénysége. Csak arra várt, hogy a legidősebb fia befejezhesse valahogyan az egyetemen tanulmányait, vagy hogy a leányának valami tisztességes ember bekösse fejét. Mert annak a Bandi gyereknek sok pénzt felemészt a tanulása. Pedig kár volna félbemaradt embert csinálni belőle; roppant éles esze van és szeret is tanulni. Éjjel-nappal bújja a könyveket. De még a Boriska leányát sem küldheti majd egy kis kosárral az urához, ha akad valami szerencséje. Tisztességgel szeretné elereszteni házából, már ahogyan tudniillik telik a kicsiny jövedelméből. Addig meghúzni kell az igát. Egy-két esztendő nem a világ, ők majd csak megélnek lassacskán az apróbb csemetékkel abból a kétszáz forintocskából, a mit a nyugdíj intézet juttat neki 40 esztendei keserves robotolásáért. Most is éppen ilyen gondolatokból verte föl a vén jegyzőt az udvarára gördülő úri hintó robaja. Hirtelen a füle mögé dugta a tollat s úgy iparkodott az ajtóhoz, hogy alázattal és köteles tisztelettel nyissa meg a főszolgabíró ur előtt. Tudja már, hogy ő jön. Ismeri a kocsija zörgését, a finom járását. Nagyon derék fiatal ur, nem veti meg a szegény nótárius házát, gyakran bekopogtat hozzá, pedig született báró volna. Hivatalt is csak azért vállalt, hogy a közügyekért és a földhöz ragadt szegény emberekért fáradozhassék. Nincsen rászorulva, több a jósága mint a miniszternek. — Adj Isten öregem! — Köszönti a házi gazdát. Dolgozik, dolgozik, mindig csak dolgozik. — Sok a dolog, segítséget venni meg nem telik. Hozta Isten főbíró ur! — Szegény öreg! No de majd kisegítjük, megérdemli az ilyen buzgó hivatalnok. A jövő költségvetésbe bevesszük a segédjegyző tartás költségeit. Mert az már még se járja, hogy annyira agyondolgoztasson valakit a vármegye. JENŐ SZAFFANYOS megbízottja: K.ERESZTES ZSIGMOND. Uj űzletmegnyitás Nagysomkuton! || Divat-, vászon-, diszmü-, rövidáru- és piperecikkek. Legjobb és legolcsóbb bevásárlási forrás. ||
