Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-09-10 / 37. szám
2 ____________________ KOVAR VIDÉK ___________ 1905. szeptember 10. a minőket nehány évvel ezelőtt kaptunk a kihízottért. S ha az árak tovább is igy fognak emelkedni, úgy nem csak a szegényebb osztálynak, de a közép osztálynak is le kell mondani a húsfogyasztásról. A szarvasmarha folytonos drágulásának kettős oka van. Az egyik: szarvas- marha állományunk állandó apadása, a másik pedig a gyakrabban fellépő száj- és körömfájás miatti zárlat. Hogy szarvasmarha állományunk állandóan apad, azt számokkal bizonyítani ma nem tudjuk, mert állat számlálás régibb idő óta nem eszközöltetett. De szemmel látható és kézzel fogható az apadás mindenütt, akár a gyéren tartott vásárok felhajtott anyagát figyeljük meg, akár a községekbe tekintünk be. Nem is vonja ezt ma már senki kétségbe s a legilletékesebb helyeken is elismerik. Vannak, a kik az apadás mérvét igen jelentékenynek tekintik s 50%-ra is becsülik, a mi mindenesetre túlzás. De ha ennél sokkal kisebb, mondjuk 15—20%, akkor is horibilis s az országra nézve, — úgy egyesekre is óriási veszteség. Az apadás okait kutatva, több oly tényezőt fogunk találni, a melyek az apadást igenis eredményezhetik. Ilyen gyanánt említhetjük legelőször is a borjuknak túl nagy mennyiségben való ievága- tását. Csupán Budapesten évente emelke- dőleg ma már több mint 120.000 borjut vágnak le. Ha ehhez elképzeljük, hogy a vidéki városok és községek is mennyi borját fogyasztanak, s hogy a községi mészárosok mily előszeretettel veszik és vágják le az 1—2 éves borjukat, példa erre községünk, ahol egyáltalában vagyis nagy ritkán vágnak ennél idősebb marhát — igy hamarosan arra a következtetésre jutunk, hogy több fiatal marha vágatik le, mint a mennyinek levágása az állomány apadásának veszélye nélkül levágható vo^na. Az utóbbi időkben kivitelünk is erősebb lendületet vett, s legelők is folytonosan töretnek fel, miáltal hova-tovább kedvezőtlenebbé tétetik a viszony az állat- tenyésztésre nézve. Az állomány apasztása tekintetében azonban — nézetünk szerint — legnagyobb szerepe jut a tejgazdaságoknak, a mennyiben ezek a szopós borjuk nagy részét, mint olyast értékesítik s tehén szükségletüket piacon látják célszerűbbnek beszerezni. A borjuknak szopós korukban való értékesítése a tejet eladó tehenészeteknek ma már oly általános szokása, hogy ez alól alig van kivétel, mert a tej eladásából ha nem is nagyobb, de közvetlen hasznot ér el a tejet termelő gazda s inkább nyúl ezen közvetlen, azonnal elérhető haszonhoz, semhogy a felnevelendő borjúba még egy csomó pénzt bele is fektessenek, mig annak hasznát látja. Ilyen módon pedig sok borja vonatik el a köztenyésztéstől s nem csoda, ha ezen évről-évre fokozódó bajt az megérzi. Ideje volna valamely utat- módot találni arra nézve, hogy a borjuk tömöges levágása elé olyan akadály gör- dittessék, a mely az egyéni szabadságot korlátozza. Különösen pedig célszerű és alkalmas rendelkezésekkel meg kellene akadályozni, hogy tenyésztésre alkalmas 1—2 éves üszőborjuk vágassanak le, mert éppen az üszőknek idő előtti levágása vonja maga után a legkárosabb eredményeket. A ragadós száj- és körömfájás, ha nem is hat apasztólag szarvasmarha állományunkra, de roppant káros kihatással van. A vásárok el vannak zárva s a megnyitott vásárokon és a községek háromnegyed része nem jelenhet meg a rája nézve kötelező zárlat miatt. Azoknak a szarvasmarháknak a jórésze is bent marad az istállóban, a melyek külömben eladásra kerülhetnének. Ennek most már természetes következménye, hogy abban a pillanatban, a mikor a száj- és körömfájás miatti zárlat országszerte feloldatnék, a szarvasmarha ára csökenni fog. Miután pedig feltehető, hogy a tél fagya a száj- és körömfájás terjedése elé is gátokat fog vetni, valószínű, hogy a zárlatok zöme majd tavasz- szal oldatnék fel, a mikor a most drágán vásárolt sovány állat kihizott állapotban fog eladásra kerülni. Ez ugyancsak valószínű feltevés s igazán óhajtanok, hogy e feltevésünkben csalódjunk. Tartunk azonban attól, hogy az idei hizlalás mérlege nem fog kedvező eredménynyel végződni. Nem állítjuk, hogy az árcsökkenés jelentékeny^ lesz. Ha azonban a vétel és eladási ar között nincs meg a 12 korona különbség, a hizlalás már veszteséggel jár. Pedig attól tartunk, hogy 6—8 koronánál nagyobb különbség nem lesz. Ha azonban az árcsökkenés be áll is, csak futólagos néhány hónapig tartó lesz az, addig t. i. mig a jelenleg zárlat alatt levő felesleges állatok elhelyezést nyernek, hogy azután a lassú emelkedés ismét kezdetét vegye, a mely mindaddig fog tartani, mig valamiként módját nem ejtjük szarvasmarha állományunk szaporításának. Hol a munkáskéz? Ha végig utazik valaki a Budapest-, Zsolna- és Zsolna-Kassai vonalon, egy rendkívül elszomorító látványosságnak lesz a tanúja, amely ROTHBÁRT JÓZSEF BOR- ÉS SZESZ-NAGYKERESKEDŐ SZATIVIÁRON, EÖTVÖS-UTCZA (KORONA ÉPÜLET). Ajánl jó minőségű finomitottt szeszt a legolcsóbb napi áron; kitűnő gyümölcsitalokat, u. m.: szilva-, seprő-, törköly-, baraczk- és borovicska-pálinkákat; likőrökben: állásch, császárkörte, fodormenta, vanillia, rostopcsin, megyszesz, paprikaszesz és angolkeserü különlegességeket ; valamint mindennemű kül- és^ belföldi rumokat és különböző termővidékeken szüretelt és tisztán kezelt honi borokat. Áraim jutányosait. - Áruim It-itünöolt. - Tessék, prótaaroiidolöst tornai. _______________________BT Czím: ROTHBÁRT JÓZSEF, SZATMÁH. -»Q_________________________ ve kbe lopództak, az udvarhölgyek nagy kitüntetésnek vették, ha csak megszólította őket. De a mily szeretettel övezték körül a nők, oly gyűlölettel viseltettek iránta a férfiak. Valóságos összeesküvést szőttek ellene, hogy legalább eltávolítsák az udvarból. Most is uj olajat öntött gyűlölködésük tüzéi’e. Az udvar minapi estélyén egymaga táncoltatta meg az összes hölgyeket, akik aztán rá se hederitettek a többi urakra; kosarat adtak mindegyiküknek. Nagy volt a harag a rajtuk esett sérelem mián s elhatározták, hogy bármi utón, de megszabadulnak Bálinttól. Tudták, hogy kemény fába vágják fejszéjüket, mert Bálint legfőbb pártfogója Zsófia hercegnő volt, a kivel nem egyszer egymaga szánkázott végig Bécs utcáin. Rudolf király pedig, különös természetű ember lévén, András urat felette kedvelte épen azért, mert a jó magyar eksztravagáncióti nagyon megnyerték tetszését. Balassa András volt az, a ki felséges urát rávette a pipázásra s nem egyszer látták az udvarbéliek, a mint „együtt pöfékel hatalmasul nagy törökcsibukokból, bodor füstfellegeket eregetve. András ur unta az udvari életet, melynek egyhangúságában nem tudott beleszokni az ő változatosságot szomjazó természete. A Balas- sák egyéni tulajdonsága, létfentartója a küzdelem volt. A harcmezőn születtek, ott is haltak el. András ur meg különösen kedvelte a magyarok ellenivel való atakérozást s bizony csak mulatságul szolgált neki, ha jó lovas vitézekkel vagdalkozhatott a török ellen. A mikor még Divényben székelt, akkor minden délben, mihelyt letette a kanalat, lóra ült vitézeivel ellenséget keresni, hogy aztán jól essék a kardlapozgatás után a vacsora. Volt is olyan étvágya, mint más tiz embernek s a szakácsát az erdélyi udvarból hozatta. Ha aztán vendégséget csapott, az egész ország arról beszélt, mert sehol akkortájt nem esett akkora dinom-dánom, mint a divényi várkastélyban. Agglegény volt. Rebesgettek valamit az emberek, hogy csalódott szerelem férge rág rajta, de András ur hohse beszelt erről. Vigadott tobzódott s egyedüli öröme Bálintban tellett. Hiába unszolták, hogy nézzen asszony után, mert „legényrudon szárad“ ő csak élte világát, duhajkodott, csatázott . . . — Adjon Isten bátyám ! — Adjék Isten, Bálint ecsém! Hát te merre kóricálsz mindétig ? Mán megest panaszkodtak, hogy cudarul töröd a borsot az udvarbeliek orra alá. Mondom, ecsém, nézz mán asszony után, mert meglásd, legény rúdon fonynyad ifjúságod, mint az enyém! — Bátyám mindig csak ezzel hozakodik elő! Csak nem juttatok főkötő alá olyan vászoncselédet, a kit nem szeretek! Majd eljön a szivem tavasza, megnyílik számomra is egy illatos rózsa rubintos kelyhe, akkor csapunk olyan lakzit, hogy még az angyalok is lejönnek az egekből libbenőst ropni! Az ilyen kacskaringós, zamatos beszéddel mindig letromfolta Bálint András urat, a ki aztán egyszeribe felhagyott a regulázással. Tekintete ilyenkor Bálint daliás termetére tapadt s nadrágos ember létére nem egyszer vonta kebelére az ifjút sok pisla szem láttára s csókolta meg száját, mely fölött sörte bajusz kun- korgott. Most is kiáradt belőle a szeretet folyama s bizony még a könye is kiharmatozott a szeméből, a mikor hatalmas karjaival átnyalábolta a „szive legényét.“- Mondsza édes ecsém, mulatozol-e e tájékon ?- Olyan szívesen, felelte Bálint, hogy a koporsóban is jobban esne a fekvés, mint az udvariaskodás! — Akkor úgy elmenűnk hamar idő- rőmmel, hogy még a sarkantyúnk csöngölöngős rezének a nótája se marad meg utánunk! Majd leszajtod valami egri asszonynép pártáját! Nem köll néked szölke német dámákra pazallni a cuppanóidat. Mindjárst lóra is kaphatunk s aztán ágyé bécsi koszt, minői módi, pojácás bujbele . . . Rögvest meg is akart indulni. Ha valamit elhatározott, menten meg is cselekedte. Karon- fogta az ifjút s aztán feszelgő-lábbenő léptekkel kifelé igyekezett a télikertből. De nem jutott el a kapufélfáig sem, a mikor úgyszólván eléje gurigázott, egy kövérbélü temérdek asz- szonyság. András ur menten megismerte s meg- köszöntötte. Adjon Isten szerencsés jó napot, Kata néném! Mikor ült fel a seprűre Egerben ? Az asszonyság nagyon megharagudott a kiszólásra. Hallja kend, én velem ne tréfáljon kend, mert azt mondom kendnek, hogy egri asszony vagyok, együtt vagdalkoztam Dobó Katával, tudja kend! — Hejh, a nyelvét csak elhozta magával, kötekedett András ur, a ki Kata asszonynyal mindig összekoccant, mihelyt meglátta. De a tenyeremet is elhoztam ám, harcias- kodott az asszonyság. Úgy beszéljen vélem kend, hogy négy uram volt, de a nadrágot mindéiig én viseltem a háznál! Ugyám kend ! Szépen rekomendálja be magát néném-
