Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-08-27 / 35. szám
.11 évfolyam. Nagysomkut, 1905. augusztus 27. 55. szám. 9Ö5W2S KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUT! JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár : Egész évre .................8 K Negyed évre .... 2 K Fé l évre......................4 „ Egy szám ára . 20 fillér Sz erkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. A leglaikusabb embernek, a ki Nagy- somkuton egyszer megfordul okvetlenül felfog tűnni, hogy tűzrendészed szempontból egyáltalán nagyon hiányos a készültségünk, sőt a mi van az sincsen . . . De ahhoz meg már nem is» kell az embernek laikusnak lennie, hogy észre- vegye, hogy Somkuton egy jó pohár vizet sem lehet inni! Nemcsak, hogy jó viz nincsen, de rossz viz is nagyon kevés van. Ha tehát csak ezen szempontokból (tűzrendészet és vízhiány) foglalkozunk ennek a kérdésnek a megvalósításával, akkor is látni fogjuk, hogy okvetlenül le kell győzni az akadaiyokat, 'melyek ezen kérdés megvalósítását megnehezítik ugyan, de nem teszik lehetetlenné. Csak a legutóbbi tűzesetekre hivatkozunk. Állni és nézni kellett tehetetlenül, hogy pusztítja el a rettenetes elem a meggyulladt épületeket. Ha voltak is eszközök — és talán embereket is lehetett volna találni az oltáshoz — de nem volt viz . . . S mi lett volna, ha éppen akkor a legcsekélyebb szél is lett volna? még elgondolni is borzasztó! De a feleletet megadhatjuk rá. Sokkal több lett volna a kár, mint a mennyibe az ovóintézkedések kerülnének. De foglalkozzunk egészségi szempontból azártézi kutak felállításának kérdésével. A mi csekély vizünk van, a szó legszorosabb értelmében egészségtelen. Minden egyes kutunk többé- kevésbbé meszes és egyébb a test belszervezetére káros ; anyagokat tartalmaz. Karlsbad ugyan ellensúlyozná (talán) az ebből származó betegségeket, de hát mehet-e mindenki Karlsbadba? . . . S nem jobb-e idejekorán elejét venni minden bajnak, nem jobb-e félni, mint megijedni? .... De ne térjünk el nagyon a tárgytól. Hiszen nem kell azt megokolni és érveket Rrtézi kutat Somkutnak. Nagysomkut, 1905. augusztus 26. Nem új, de annál figyelemreméltóbb —- és községünket nagyon is érdeklő — kérdéshez akarunk hozzászólani. Nem mi vagyunk az elsők, a kik ezt a tárgyat szóvá teszik, mert hiszen nem egy esetben — nem egy községi gyűlésen — volt már róla szó, hogy községünknek égetően szüksége volna legalább két ártézi kútra. Magyarázatát tudnánk adni mi is, hogy miért halad ez a még egyáltalán el sem kezdett ügy ilyen lassú stádiumban előre, de ha az akadályokat nézzük, a melyek egy kérdés megvalósítása előtt felmerülnek, akkor egyáltalán sohasem valósulna meg semmi szerintünk, azonban ezek az akadályok nem olyan nagyok, mint a milyen fontos ennek a kérdésnek a megvalósítása. A „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA. ^sók halál.. . — Irta: JPetertli Andor. — Perzseld a lelkem szilaj, lázas élet\!... Pusztítsatok, 'ti égő szenvedélyek!... Olyan legyen halálom mint az éltem: Tüzes . . . Forrongó ... Ah, mert mindig [égtem... Fehér kebled legyen halottas ágyam, Ott haljak meg forró szerelmi vágyban . . . A végső sóhajom is csókba fúljon, Hogy agyam a mámortól megbóduljon... S ne tudjak mást, csak azt az egyet tudjam: Hogy csókjaidtól örök lángra gyultam ... S úgy égjek el, mint egy lobogó fáklya... Piám! Ölelj és csókolj csak halálra !... w fiz asszony. Az esküvő után olyasvalamit éreztem, mint a ki a szabadságát elvesztette. A formalitások és ceremóniák sohasem voltak rám hatással és a házasság megkötésének naiv aktusa se befolyásolta idegeimet. Mig vőlegény voltam, eszembe sem jutott arra gondolni, hogy Terka éltem végéig mindig mellettem lesz, mindig látni fogom arcát, mely progressive hervadni fog, hallani fogom hangját, mely az idő. forgásával elveszti ezüstös csengését és rikácsoló sipitozássá változik. De most egyszerre e gondolatok foglalkoztatták agyamat s szivem is össze szorult, midőn konstatáltam szerencsétlenségemet. Feleségem sirt a kocsiban. Ez csak jobban megerősítette bennem rabságom hitét. Őt is ugyanazon dolgok foglalkoztatták . . . Igen egymáshoz voltunk kötve. Szétválhatatlanul. Egymás rabjaivá lettünk csak azért, mert ez a szerelem tisztességes kielégítésének a formája. Hogy is nősülhettem meg ? Kérdém hirtelen önmagámtól. Háromhét előtt még csak nem is tudtam, hogy Terka létezik a világon és ma már hites ura vagyok. Oly gyorsan történt minden, oly kinematografikusan peregtek az események, hogy nem is értem rá gondolkodni. Háromhét óta most érzem először, hogy agyvelőm gépezete működik. Mit szolnak majd a barátaim, akik azóta nem láttak? Azt hiszik bizonyosan, hogy külföldön vagyok. Micsoda kacagás fogad, ha köztudomásra jut a házasságom. No ez borzasztó állapot! A csúfolódásnak se vége, se hossza. Minden este kapuzárás előtt kell majd hazajárnom. Meg kell ennem a feleségem főztjét! Santánokba nem járhatok ezentúl s nem láthatom többé a kis Sinettet, akinél ügyesebb, szebb, sikkesebb, formásabb, édesebb, aranyosabb táncosnő nincs a világon... — Oh én szerencsétlen! sóhajtottam fel. A feleségem még mindig sirt, a midőn meghallotta kétségbeesett sóhajomat, egyszerre megszáradtak a könnyek a szemében s kinokkérdő alakban mondta : — Tessék? Egy pillanat alatt átláttam a helyzetet, a mi különben szokás ily esetben. Ebben a ,,tessék“-ben minden volt: báj és keserűség, szemrehányás és gyönyör, naivitás és józanság. Mindegyikből valami. — Mit mondott az előbb? — Én? — Igen maga! — Nem szóltam! — Azt mondta: Oh én szerencsétlen! — Oh ön szerencsétlen, ön hallucinál! Búzát a legmagasabb árban vásárol és vetnivaló búzát konkolyozni ^-----------_—= illetve kitisztítás végett elvállal az — ...-■ --„E lső Kövárvidéki Műgözmalom és Olajgyái*“ ■ JNT^.OYíSOJVtlSLXJT'OISr. -
