Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-08-20 / 34. szám
2 KOVARVIDEK 1905. augusztus 20. Zarándokoljunk el tehát e szent napon e szent király Jobbjához s kegyeletünk igaz adóját rójuk le előtte. Szent- Istvánnak köszönhetjük, hogy ezer év után is fennáll Magyarország, Szent- Istvánnak köszönhetjük, hogy átküzdöttük magunkat, annyi balszerencsén és oly sok viszályon át. Hány nagy nemzet tűnt el, semmisült meg a messzi múltakban, mig mi kis nemzet megküzdöttünk vésszel, viharral, nem rettegtük soha a számra nézve jóvalta tulnyomóbb haderőt. Részünkön mindenkor, mindig ott volt a szívós kitartás, a tántorithatlan bátorság és megalkuvást nem ismerő hit. Szent-István napja mindenkor élénken éljen emlékezetünkben, szent ereklyeként őrizzük szivünkben ama király emlékét, kinek fennállásunkat, lételünket köszönhetjük. Emlékeztetés tűzoltóságunkra. Azt hisszük községünknek teszünk szolgálatot a midőn ismét felhívjuk lakosságunk figyelmét — a szomszédos Nagybánya városban f. hó 10-én történt tűzvészből kifolyólag tűzoltóságunk rendezetlen voltára. Községünk egy időben rendelkezett 40 tagú önkéntes tűzoltósággal, a kik viszonyainkhoz képest megfelelő kiképzést nyertek. Később a község egy uj szabályrendeletet alkotott és átváltoztatta az önkéntes tűzoltóságot kötelezett tűzoltóságra. Az újonnan alkotott szabályrendelet szerint azon 20 éven felüli lakos, a ki a tűzoltói szolgálatot teljesíteni nem akarja magát, illetve szolgálatát megválthatja az illető vagyoni viszonyainak - állásának és tulajdonához tartozó lakóház lakosztályainak megfelelő és a szabályrendeletben megállapított 1 koronától 6 koronáig emelkedő váltságdíjjal. A községben kivetett évi váltságdíj 550--600 koronára rúg, azonban, annak körülbelül 10u/0-a évenkint bevehetlenség címén leírás alá jön, körülbelül 20l,/0 pedig évről-évre hátralékban marad és igy tényleg befolyik évenkint 400—450 korona. Az eddigi tapasztalat szerint kötelezett tűzoltóságunk szervezésére vonatkozó szabályrendeletünk egyáltalában nem felel meg a célnak, mert abban a ház- tulajdonosok, a kiket tulajdonképen leginkább van hivatva a tűzoltóság a tűzvésztől megvédeni oly csekély válságdijjal válthatják meg magukat a tűzoltói kötelezettség alul, hogy alig van egy két olyan egyén, a ki nem fizetné szívesebben azt a csekély váltságdíjat, mintsem tényleges szolgálatot teljesítsen. Ugyanis tűzrendészed szabályrendeletünk szerint az 1 —2 szobával biró háztulajdonosok 1 korona azaz Egy korona — 2—4 szobával biró háztulajdonosok 2 korona évi váltságdíjjal válthatják meg szolgálati kötelezettségüket. Én Istenem! Hát melyik ház- tulajdonos lesz bolond 1 koronáért egész éven szolgálatot teljesíteni? Már pedig községünk háztulajdonosai közül legalább 80%-a csak egy lakosztályból álló lakóházzal bírnak. Nézetünk szerint a jelenlegi kötelezett tűzoltóságunk*) — nehány tagja sem azért nem váltja meg magát a tényleges szolgálati kötelezettség alul, mert nem szívesebben fizetné azt a csekély 1 korona váltságdijjat, hanem azért, mert részben szereti az egyenruhát, részben pedig kedvtelésből teljesiti a szolgálatot. Hisszük és bizton reméljük, hogy célra vezetőbb volna, ha a község, a kötelezett tűzoltói szabályrendeletét hatályon kívül helyezné és a helyett egy önkéntes tűzoltó egyletet alakitana újból. Nem tételezzük fel, hogy nem akadna községünkben legalább 30 olyan egyén, a ki szívesen lenne önkéntes tűzoltó és teljes odaadással működne, főként most, a midőn főparancsnokul gróf Teleki Jenő *) Ha ugyan még nem oszlott fel egészen. urat sikerült megnyernünk, a ki mindenesetre teljes odaadással fog működni, hogy tűzoltóságunkat akként szervezze, hogy minden tekintetben helyét megállja. A váltságdíj már jövőre nem lenne tehát kirovandó, hanem e helyett a tűzoltóság fentartására tűzoltó szerek rendben tartására és egyenruházatra egy megfelelő összeg volna a községi költség- vetésben felveendő, mely költségekhez igy minden adófizető adója arányában hozzájárul. Ezeken kívül célszerű lenne legalább 4 állandó évi fizetéses tűzoltó alkalmazása, a kik felváltva 2—2 állandóan a tűzoltó őrtanyán szolgálatba lennének. A mennyiben szakképzett tűzoltónk egyáltalában nincs, nagyon ajánlatos volna a főparancsnok által kinevezendő al- parancsnokot a község költségén kellően kiképeztetni, hogy kellő szakképzettséggel képes legyen a legénységet betanítani, mert eredmény csak úgy érhető el. Jusson eszünkbe mindig, hogy nem tudjuk mely perczbe lehet szükségünk tűzoltóságra. Helytelen gazdálkodás. Minden embernek természetszerű törekvése, hogy gazdaságalmát, hozadékát emelje és szaporítsa. E célból minden kínálkozó alkalmat igyekszik megragadni, a mit csak az észszerű meggondolás megenged. Felhasználja az időjárás változásait az általános vagy részleges mezőgazdasági fordulatokat, alakulásokat és legfőképen a jó és olcsó kölcsönt. Apáink irtóztak az adósság csinálástól, a mi bizony nem is volt rossz szokás. Ma azonban már más a helyzet. Nem szégyen, ha valaki adós, ha kölcsönt vesz fel és élnek is vele az emberek, talán még túlságosan is. De ne vegyük azt, a ki könnyelműen, céltalanul s talán igaz ok nélkül csinál adósságot, nézzük azokat, a kik számítással, észszerüleg, mondjuk hasznos és jövedelmező befektetésre vesznek fel kölcsönöket. Azt tapasztaljuk, hogy a ki jól számított — Mi az, talán az ifiurnak nem tetszik a társaságunk ? A gyerek riadtan emelte két nagy szelíd szemét a munkásra és védekezve dadogta: — Oh kérem, én nagyon jól érzem magamat. A munkás diadalmasan mondta: — No, csak azért, mert az ilyen úri fajta tejképü mamlaszok nagyon finyások szoktak lenni. Már pedig ha nem érzi köztünk jól magát az ifiur, hát ezen könnyen segíthet. Parancsolja? Ezzel olyan mozdulatot tett, mint a ki hajlandó valakinek a szűrét azonnal kitenni. Ezen a jeleneten még jobban mulattak a kirándulók s a munkás, mint aki valami pompás fréfát csinált, jókedvűen csipkedte meg egy mellette ülő fiatal leány arcát. A leány mindenes cseléd lehetett, himlőhelyes volt és haragosan csapott a munkás kezére. A munkást ez a válasz bosszantotta és gúnyosan jegyezte meg: — A leányasszonyt is el fogja csapni az asszonya. Nem jól vikszelte ki a partvissel az arcát. Erre aztán oly nagy lett a vihánkolás az omnibusz tetején, hogy majd belerengett az egész kocsi. A kocsis felkiáltott a bakjáról: — Ne óbégassanak odafönt, mert esni fog az eső! Ez a figyelmeztetés egy pillanatra mint ha elvágta volna a társaság jókedvét. Oh, csak az eső ne esnék! Hiszen olyan szép, ragyogó délután van, igazán kár volna érte. Csakugyan gyönyörű délután volt. A tavasz gazdagon szórta aranyos fényét a zöld hegyek fölé, a mély borongós utakra: mámoros illatok szálltak a levegőben, a fakadó rügyek nyers szaga csiklandozva bujkált a táguló orrlyukak körül. A fiatal gyerek szomorúan nézte a himlőhelyes leányt, akit az a goromba munkás olyan durván megbántott. A leány, akinek arcán a himlő halavány foltjai a szégyentől, a keserűségtől szinte lángoltak, észrevette azt a tekintetet, és hálás pillantással viszonozta. Most aztán mindenki magával volt elfoglalva. Az omnibusz mély dűlő útba döcögött s a cserjék és zöld lombu fenyők ráborultak az útra. Mintha elcoen alagútba értek volna. Mindenkit elfogott a tavasz hangulata. A nap sárga fényfoltokat vetett át a lombok sürü szövetén s mintha az omnibusz tetejét aranyrózsákkal hintették volna tele. Egy ilyen aranyrózsa ráesett a cselédleány himlőhelyes arcára. A gyerek makacsul nézte ezt a reszkető aranyrózsát. A keze megremegett. Mohón szeretett volna utána kapni, nem tudta miért, talán, bogy gyöngéden megsimogassa, talán azért, hogy vigasztalva súgja a leánynak: — Az a kék zubbonyos csúnya ember . . . Erős, leplezetlen csókcsattanás hangzott. A szakácsnő felsikoltott: — Hallja maga baka ur, ne nyalakodjék! Ekkor már kiértek az alagútból. A gyerek a csókolózás hangjára lesütötte a fejét s a szive hevesen kezdett verni. Lopva a cselédlányra nézett, aki hamisan nevetett: Az egyik nagyhasu ember dormogva mondta: — De nagy marha! Erre a baka dühösen ugrott fel a szakácsné öléből és bömbölve kiáltott rá a nagyhasura: — Nekem mondta ezt az ur? A teremtésit! A nagyhasu a pislogó, hájba fűlt szemeivel ráborult a bakára: — Mit tetszik mondani ? A baka a panganetjához kapott és ordított: — Én vagyok a marha, mi? A nagyhasu most már megértette. — No, no, baka ur, ne mérgeskedjék. Én üzletről beszéltem a társammal. Marhakereskedő vagyok. ROTHBÁRT JÓZSEF BOR- ÉS SZESZ-NAGYKERESKEDÖ SZATMÁRON, EÖTVÖS-UTCZA (KORONA ÉPÜLET). Ajánl jó minőségű finomitottt szeszt a legolcsóbb napi áron; kitűnő gyümölcsitalokat, u. m.: szilva-, seprő-, törköly-, baraczk- és borovicska-pálinkákat; likőrökben: állásch, császárkörte, fodormenta, vanillia, rostopcsin, megyszesz, paprikaszesz és angolkeserü különlegességeket ; valamint mindennemű kül- és^ belföldi rumokat és különböző termővidékeken szüretelt és tisztán kezelt honi borokat. Araim jutányosai^.. - Áruim ltitünöoläL. - Tessék. prótoarondLolöst tenni- _______________________gr Czím: HOTIIBÁrtT JÓZSEF, SZATMÁH. -»a________________
