Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-08-20 / 34. szám
II. évfolyam. Nagysomkut, 1905. augusztus 20. 54. szám. rr KOVARVID KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár : gész évre . el évre . . 2 K 20 fillér Szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 388. sí. MEÖJELEN MINDEN VASÁRNAP. Szent-lstván napján. Minden esztendőben az.ország megannyi részéből elzarándokol a kegyeletes magyarság a fővárosba, hogy illő kegyelettel adózzék első apostoli királya emlékezetének. Hogy ki volt és mije volt a magyar népnek Szent-lstván király, misem bizonyítja ékesebben, minthogy neve, emléke évezred után sem merült el a feledés homályában, sőt glóriás alakja, dicső neve az idők folyamán egyre hatalmasabb, egyre nagyobb és csodásabb körvonalakban bontakozik ki előttünk. Érdemei óriásiak voltak. Elsősorban is, — hogy tovább ne menjünk — a nomád életet folytató pogány magyarság alatta illetve ő általa vette fel a kereszténységet, azt a hitvalást, mely az egész világon hirdeti a felebaráti, a testvéri szeretetet, az egyetértést, a türelmet és békét. A „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCÁJA. Dalok. Nincs szebb virág a rózsánál, Nincs szebb leány a rózsámnál. Nincs szebb csillag mint a szeme; Belecsillog belevillog A szivembe. Galambszelid az ő lelke. Olyan lesz-e mint menyecske ? . . . Nemsokára majd megtudom, Aratáskor — hej, haj! — lesz a Lakodalom. * Égő-piros szekfűszál, Sajó partján egy fűz áll. Barna legény alatta Szivét nekem eladta. Eladta, én megvettem, Hisz oly nagyon szerettem! István fejedelem bölcs körültekintéssel csakhamar belátta, hogy a pogány magyarság egy-kettőre szétszóródik ha nem hagyja abba nomád életét. Éles elméje tisztában volt azzal, hogy csak a nyugati civilizáció, általában a keresztény hit felvétele és meghonosítása az országban az egyedüli üdvös és célravezető eszköz népének széjjel szóródása és meggátlására. Ezért áttért a keresztény vallásra és királylyá koronáztatta magát. Ezután egész országában irtó hadjáratot folytatott a pogányság ellen. Nehéz és küzdelmes munka volt ez, de kitartással és türelemmel győzedelmeskedett az ellenszegülőkön. Szóval alatta lett kereszténynyé a magyarság és a keresztény Magyarország fejlődött, erősödött és virágzásnak indult. Szent-lstván király iskolákat létesített, külföldi tudós férfiakat telepitett le az országban, a kik aztán a művelődés termékeny magvát hintették el a nép között. A vallásos nevelés szelidebbé tették az eddigi vad, fékezhetetlen magyarokat. így több gondot fordíthattak az ország megerősítésére, nagygyá tételére. Ha most évszázadok után vissza pillantunk hazánk eseményekben gazdag és változatos múltjába, látni fogjuk, hogy számtalan esetben veszedelmes és komolyabb baj fenyegetett bennünket, de mindannyiszor elhárítottuk fejünk felöl az ott leskelődő veszedelmet. Vitézségünk, bátorságunk és Istenben való dönthetet- len hitünk mindenkor csodákat miveit. Keresztény vallás és az ehhez való csodás ragaszkodásunk volt az, mely megóvott bennünket száz meg száz veszélytől. A kegyeletes magyarság tehát nem felejthet, nem felejtheti első apostoli királya emlékét, nem felejtheti azt a Szent Jobbot, melyet még manapság is őriznek s a mely annyi jót, annyi hasznosat és értékeset teremtett. S hej! . . . hogy a fűz elsárgult, Szegény szivem elárvult. * Falu végin kis temető, Közepén egy sirhalom. Oda tűnt el boldogságom, Mindegyre csak siratom. De könnyeim búforrása Nemsokára elapad: Érzem, tudom, hogy a szivem Bánatában meghasad. Komor. iramodott neki az útnak, mikor a kocsis ostorának csimbókos vége megcsiklandotta a hátát. Az omnibusz tömve volt vasárnapi kirándulókkal. Még a tetején is egymás ölében ültek az emberek. Hát ez nagyon mulatságos volt. Az a katona, aki egy kövér szakácsnő ölébe került, nagyokat röhögött s a pangánet- jával egyre csiklandozta a szakácsnő lábszárát. A szakácsnő ilyenkor a nagy vörös kezével a melyre félkeztyü volt huzva s csak a nagy kék köves gyűrűkkel telerakott vörös ujjai látszottak ki, hatalmasakat ütött a katona hátába és kedveskedve mondta:- Ne te ne! Tán megéhezett a lelkem? Egy munkásfajta ember, akin tisztára mosott kék vászon zubbony volt, csufondárosan mondta: flz omnibusz tetején. Az omnibusz lassan döcögött ki a hegyek közé. A lovak megfeszült inakkal vonták a koptatókon fölfelé a rengeteg alkotmányt. A legnagyobb baj az volt, hogy az egyik ló csalt. Mig az ostorhegyes megroppant derékkal húzta a kocsit, a másik vidáman hegyezte a füleit, mintha a duhaj nótázást hallgatta volna, a mely az omnibusz tetejéről hangzott. Csak néha-néha — Szereti a kövér cubákot. Erre az omnibusz tetején ülők mind nevetni kezdtek. Egy fiatal gyerek elpirulva kapta el a fejét. A sarokban ült két nagyhasu szuszogó ember közt, akik majd agyonnyomták. A két nagyhasu ember mészáros vagy marhacsiszár lehetett, mert folyton marhákról beszéltek. A kékzubbonyos munkás észrevette a fiatal gyerek zavarát és szemtelenül mondta: Búzát a legmagasabb árban vásárol és vetnivaló búzát konkolyozni--------- illetve kitisztítás végett elvállal az ■ „E lső Kővárvidéki Műgőzmalom és Olaigyár“
