Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1905-04-30 / 18. szám

KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, A „NAGYSOMKUTl JÁRÁS! JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár : Egész évre .................8 K Negyed évre . Fé l évre......................4 „ Egy szám ára 2 K 20 fillér Szerkesztő: Barna Benő. Főmunkatárs: Borgida József. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Nagysomkut, Teleki-tér 388. sz. MEGJELENJ INDEN VASÁRNAP. Május eiseje. A természet feltámadásának szent dátuma : május elseje, ime újból elérkezett! Szent dátum, nagy ünnep ez. Ekkor tör ki az élet ősereje a mag diadalmas szár­nyalásával a nemrég téli álmot alvó, de immár életre kelt földből . . . Csupasz faágakon pattog a rügy, zsendül a lomb, a mezőket beláthatlan messzeségben zöld pázsit borítja. És elárasztja az egész világot Május­nak magasztos fuvallata . . . Május! Te szent hónap! A természet husvét-ünnepe vagy Te! . . . Életre keltett a természet ölén min- j dent, mi hosszú időn téli álmát akadta. • • Ünnepi díszbe öltözteted a természetet, ; visszahozod éneklő madarainkat. És zeng a liget a vig madárdaítól és szállong a légben a magasztos fuvallat, mely mámorba ejt, uj életet áraszt . . . Ünnep vagy Május: az őserők fel­támadásának ünnepe; hatalmas a természet és a parányi ember őserejének hajnal­hasadása. Az emberé; a nagy, a világokat benépesítő emberé; a millióké, a munká­soké, a nyomorgóké, a rabszolgáké . . . Eláll ma a zakatoló gépkerék, szünetel a munka. Ünnepre gyűl a munkás. És mig teste megpihen pillanatra az örök munkától, lelke megrészegszik a májusi illatártól . . . Ez az ünnep! Amikor öntudatlan mámorban olvad fel a lélek és az ajak áhítattal énekli a kerek világ rabszolgái­nak szabadságdalát: a Marseillaise-1. Millió meg millió ajakról száll e dal magasra, mely ez egyszer nem forradalmi dal, nem harczi riadó, hanem lélekből, szívből fakadó, szent áhítattal égbeszár- nyaló ima . . . Ne érezze hát senki a forradalom szelét, a harczi üzenetat benne. Hanem tudja meg és egész emberi lényével érezze át, hogy á’z az emberiség jobb jövőjének szárnyaló zenéje. Május van. Fakadó rózsák ingának a bokrok ágain; madárdaltól hangos az erdő; üde fuvallat iramlik végig a földön, melyet a tavasz első virágaival tarkított pázsitszőnyeg borit; tüzel a nap és pirosán kél a hajnal . . . Ebben a mámorral teli harmóniában — úgy illik — leborul mindenki és meg- illetődéssel üdvözöl Téged: Május elseje! Eg) szép mese. Az a lázas sietség, amelylyel lapunk vinni akarja előre a hala4|ís utján szeretett Nagysomkutunkat és az vaMiafäffös mara- diság, melyben tényleg leledzik: bosszantó ellentétet képeznek egymással. E lap hasábjain gyors egymásutánban közöljük a megteendő lépéseket, melylyel a község a haladás utján mind’ előbbre jutna. Hova tovább megjelentetjük a teljes képet, melyben a mi lelki szemeink előtt áll Nagysomkut. Elmélázva hallgatjuk a gyárak zakatolását; az utczáin keresztül masírozó katonák trombitaharsogását; lakói boldog megelégedettséggel korzóznak a szépen elkészített járdákon ; mig az otthon­levők kéjjel szürcsölgetik a frissen furott ártézi kútnak éltető, egészséges nedűjét; határában ringó aranykalászok jogosítják vérmes reményekre a józan, munkás népet; kivánatgerjesztő gyümölcsök terhelik a szépen gondozott fáknak ágait és a „kis vonat“ büszkén dohogva szállítja a gyárak termékeit s a határ felesleges terményeit... Egy szóval a nap egy boldog, viruló köz­ségre szórja sugarait . . . De mihamar a puszta valóra kell ébrednünk, csak az utczára kell lépnünk. Gyárak zakatolása helyett dühött bivalyok rémes bőgése hallható, melynek kíséreté­ben rémült passasokat kergetnek az utcza A „KŐYÁRYIDÉK“ TÁRCZÁJA. így falucska temetőjében. Ahová fordulok, amerre csak lépek, Mindenütt egyszerű fakereszthez érek. Semmi feltünőség, semmiféle pompa, Itt-ott egy koszorú, egy-egy hervadt, rózsa ... Széliében hosszában egyenlő minden hant. Egyformaság kivül, egy formaság alant . . . Czifrán vésett betűt, hazudozó verset Itt nem láttok sehot, Iájába kerestek. így igaz, igy békit a temető csendje; így hat megnyugtatón borongó telkemre. Egyenlőség! . . . im itt a te földi tanyád. Igazság! ... a sir-éj egyedül a hazád . . . Komor. R Hervieu paragrafus. — Értekezés. — A tényállás röviden a következő: Hervieu úr, párisi drámairó, a kodifikáló bizottságnál működik mint ... izé . . . Elvégre Nekem semmi közöm ahhoz, hogy mi az a kodi­fikáló bizottság? és nem érdekelhet Engem az, hacsak a részletekre is nem akarok kiterjesz­kedni, nem érdekelhet Engem, mondom az, hogy mit csinálnak, vagy mit nem csinálnak egy ilyen kodifikáló bizottságban. Én, mint lelkiismeretes értekező, ismert szellemes és könnyed modoromban csak a Hervieu úr által kodifikált paragrafusról, a »köteles részről a szerelemben — házastársak között termé­szetesen«, — akarok beszélni. Nem akarom jelen czikkem horderejét bőven vázolni, mert hiszen: dehogy akarnék Én a világért is szerénytelen lenni, de érdekesnek, sőt szükségesnek találom felemliteni, hogy előre­láthatólag jelen czikkemet is, mint czikkeimet általában, minden müveit állam igyekezni fog saját nyelvére lefordittatni . . . Önök igazán disznóban vannak, hogy ENGEM, a stil finomságaiban duskálót és röviden, de kevesetmondóan: a gondolatok Krőzusát egy Hervieu paragrafusáról szóló, bár mély, de mégis magasan szárnyaló esszé Írására... Az esszének különben ezennel véget vetek, miután véleményem szerint a tárgyat elég ala­posan sikerült megvilágítanom, feleslegesnek tartok továbbá minden ellenvéleményt az Én véleményemmel szemben, de tartozom hírnevem­nek azzal, hogy a következőkben egy bájos kis jelenetet lessek el kimeríthetetlen fantáziámmal a jövendő franczia életből: SZEMÉLYEK: Dupont úr, Dupontné asszony, Rendőrtiszt, martalóczok stb. (Kellemes félhomály, széles díván, stb., stb. Az óra rémesen konditja az éjfélt, . . . stb., . . . stb. . . . Ölelések, csók, stb., stb., . . .) Dupont úr: (Túláradó érzelem-mámor­ban) ... Ah édesem ! . . . Uj év van! . . . . Most tudniillik egy más év jön ... A régi tudniilik elmegy ... A ... a ... múlt itthágy ... Csókolj meg! . . . Dupontné asszony: (úgy tesz.) Dupont úr: . . . A jövő! . . . Ilyenkor . . . a . . . jövő zenéje !! . . . illetve . . . ölelj meg! . . . Dupontné asszony: (Úgy tett.) (Csend van. A lágy szellő nem bírná le­rázni csüngő harmatcseppjét a fák levelének.) Rendőrtiszt: (belép) A törvény nevében ! (Duponték szétrebbennek.) Dupont: (Kellemesen meglepetve) Naaaa?! R. t. (sziklaszilárdon) Az 1906. évi XLII. t. ez. 55. §-ának b) — úgynevezett Hervieu sza­kasza értelmében — eljöttünk, hogy megvizs­gáljuk, miszerint Ön, Dupont úr . . . Dupontné: (Sikolt)! ? ! R. t. (szigorúan ránéz) . . . miszerint ön Dupont úr törvénykönyvünk fentidézett szaka­szának, érdemben való végrehajtása alkalmával nem élt e vétkes könnyelműséggel, vagy pláne : nem vádolható-e törvénytelen mulasztással . . .

Next

/
Thumbnails
Contents