Kővárvidék, 1905 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1905-04-23 / 17. szám
KŐVÁRVIDÉK 2 1905. április hó 23. imára. Eddigi életük lemondás és önmegtagadás volt. Mi az ő életczéljok, mi a reményük? Egyszerre csak megharsan az ének: „Feltámadt Krisztus e napon.“ S mint a kigyűjtött villanylámpa- fénye, uj tűz ég a bágyadt szemekben, a nyak erei kidagadnak, a szív hevesebben lüktet, az ajkakon csodás varázsu ének hangzik: „Mi is feltámadunk! íme ez a czél! A feltámadás életet, pezsgő, lüktető, örök életet hirdet. Ez már czél valóban, mert kielégít, mert méltóságot, munka kedvet tud adni az embernek. „Több világosságot! ?“ íme, itt husvét, ez megvilágosit mindent, csak meg kell érteni szavát. Veszprémi Sándor. HIVATALOS RÉSZ. — Rovatvezető: Rácz Dezső hosszufalusi körjegyző. — Tiszti értekezlet. Járásunk jegyzői karát e hó 15-ére értekezletre hívta össze dr. Péchy Péter járási főszolgabíró. Az értekezletnek egyetlen tárgya körjegyzőségeink uj beosztása volt. E tárgyat beszélték meg alaposan, az anyagi oldalt is megvitatván. És az eredmény az lett, hogy a járási főszolgabíró mellőzni kéri az alispánnál az ezen ügyben tett javaslatát. Újabbat és egyszerűbbet javasol, mely nagyrészben meg- hagyjaajegyzőségeket régi beosztásukban, így aztán mellőzhető lesz a sok költség és az átalakitásokkal járó nagy munka. Módunkban van a jár. főszolgabírónak az alispánhoz ez ügyben felterjesztett uj javaslatát teljes egészében közölni: 933—905. Alispán ur! 5150 905. szám alatt a körjegyzőségek uj beosztása és járásomban egy uj körjegyzőség rendszeresítése iránt tettem Alispán urnák javaslatot. Minthogy ezen ügy beható tárgyalására nagyon rövid idő állott rendelkezésemre, nem állapíthattam meg, hogy ezen javasolt változás az érdekelt községekre mily anyagi terhet ró, csupán azt tartottam javaslatomban szem előtt, hogy a körök uj beosztásával a községek egymás mellé könnyen hozzáférhető módon csoportosíttassanak. Járásom jegyzői karával a mai napon tartott tiszti értekezlet alkalmával a rendezés anyagi oldalát is beható megbeszélés tárgyává tevén, megállapítottuk, hogy a köröknek tervezett uj beosztásával — amennyiben egy uj körjegyzőség rendszeresítését kontempláljuk — az érdekelt községekre a következő uj terheket róná: a csolti uj körjegyzőségre .... 344 K - f. a jederi uj körjegyzőségre .... 86ß K 64 f. a kovási uj körjegyzőségre . . . 621 K 50 f. a hosszufalusi uj körjegyzőségre . 966 K 45 f. a berkeszi uj körjegyzőségre . . 50 K 50 f. a szakállasfalvi uj körjegyzőségre 256 K 15 f. | | a törökfalusi uj körjegyzőségre . 248 K 60 f. Minthogy a községek jelenlegi csoportosítása olyan, hogy annak megváltoztatását sem a községek egymástóli távolsága, sem azok tulnépessége szükségessé nem teszik, nem indokolható, hogy az ' érdekelt községek az uj beosztással a fent kimutatott mértékben a jegyzők illetményeivel megterheltessenek, annál is inkább, mivel a miniszteri rendelet is vezérelvül mondja ki, hogy a községek az uj csoportosítással a mainál nagyobb mértékben megterhelve ne legyenek. Mindezeket figyelembe véve a körjegyzőségek mai beosztását ineghagyandó- nak véleményezem, csupán azon változtatással, hogy a csolti és törökfalvi körjegyzőségek községei osztassanak meg a következőleg: Az uj csolti körjegyzőséghez Csőit, Butyásza, Törökfalu és Hovrilla községek lennének beosztandók, mig a törökfalusi kör megszűnvén, helyette Gaura székhelylyel Gauia, Durusa, Varalyu és Jóháza községekből egy másik körjegyzőség létesítendő. Ezen módosításokkal elesne egy uj körjegyzőség rendszeresítésének szükségessége és a járás részére adott 1600 K más helyen szükségesebb körjegyzőség rendszeresítésére lenne fordítható. Ezzel megszűnne a sok község átkapcsolásával járó nehézség, a községek nagy része a mai keretben meghagyatván, a változások tárgyalása rendén elesik sok oly kifogás és jogorvoslatkeresés, mely a községek átkapcsolásával különösen ha az a községek újabb megterhelésével van kapcsolatban — mindig bekövetkezik és a szervezés keresztülvitelét esetleg meg is akadályozza. Megemlitendőnek tartom még azon körülményt is, hogy ezen esetben az anyakönyvi székhely is mind összeesik a körjegyzői székhelyekkel, csupán a koltói anyakönyvi kerület székhelye lesz Szakái- losfaluba áttéve — és az anyakönyvi kerületek mind a mai állapotukban megmaradván, a változtatás e téren is elkerülhető lesz, a mi szintén nagy előny. Tisztelettel kérem ennélfogva Alispán urat, hogy a tiszti értekezleten tett javaslatom mellőzésével ezen uj javaslatomat elfogadni, annak elfogadása ügyében sürgősen határozni és az itt megmaradó 1600 K-nak esetleg más helyen leendő felhasználása iránt intézkedni méltóztassék. Nagysomkut, 1905. április 15. Péchy s. k., főszolgabíró. fi világító eszközök fejlődése, — Irta: Matyi. — A régiek mondája szerint Prometheüsz lelopta az égből a tüzet az emberiség boldogi- tására; ezért szenvedte aztán iszonyú kínjait. A monda keletkezésére okot az szolgálhatott, hogy nyári zivatarok alkalmával a levegőben meggyülemlett elektromosság kisül vagy köznapi nyelven szólva: beleüt az istennyila valami fába, melytől az meggvulad. Ennek a lobogó lángja adhatta az első fáklyát az emberiség kezébe. De bármint történt is a dolog, kétségtelen, hogy az ember már őskorában ismerte és tisztelte a tüzet. Az ősnépeknél gyakran található tüzimádás is ennek a bizonysága. De hogy mi módon lehetne a tüzet yilágitó eszközzé alakítani, az még egy pár századdal ezelőtt is nagy gondot (ökozott az embereknek. Azon gondolkoztak, hogy mivel lehetne a nappalt hosszabbá tenni, hogyan lehetne az éjszaka sötétségét megmetes tartózkodás sem, mert kétségkívül zajt hallva szobája ajtaján és attól félve, hogy meglepik hiányos öltözetében, a fiatal nő egyszerre csak összerezzent és hátravetette magát tartózkodó, félénk mozdulattal. Mikor a tisztogatással készen volt, egy pillanatra eltávozott az ablaktól, hogy magára öltse egyszerű ruháját. Karcsú dereka, domború keble, érett termete a kelme előtt már jobban érvényesült. Láttam, hogy az asztalról egy nagy rajzkartont vett elő s egy szögmérőt meg egy egészen uj lapos vonalzót csomagolt hozzá. Kis vártatva, úgy hét óra felé elhagyta a szállót, fekete szalmakalapot tett fejére s a kartont a hóna alatt vitte — és a rakpartok felé tartott. Most már tisztában voltam mindennel. A koránkelő fiatal leány vidéki tanulónő volt s azért jött, hogy valamely vizsgálaton szerencsét próbáljon. * És visszaemlékeztem a fiatal lányok ama csoportjára, amelyet naponként megfigyelhettem a Tuileriák utczájában, annak a deszka-épületnek a kapujánál, amely felváltva előadásokra és vizsgálatokra szolgál. Újra láttam azokat az aggasztó fejeket, azokat a 14-20 esztendős leányokat, akiknek ujjaik tintafoltosak, az agyuk pedig tele van tudományos jegyzésekkel és mindenféle, sietve elraktározott dolgokkal. Egyesek, akiknek különben is volna némi szerencséjük, csak azért mennek oda, hogy bizonyos divathóbortnak engedelmeskedjenek s eleget tegyenek holmi nevetséges „társadalmi kötelességnek“ — mások meg azért tolongnak ott, hogy oklevelet nyerjenek, amely, fájdalom! — bizonytalan reménységét biztosítja számunkra a tisztességes kenyérkeresetnek. Szállodában lakó ismeretlenemnek ebbe a második kategóriába kellett tartoznia. És én a részvéttől megilletődve gondoltam azokra a szegény lányokra, akik teljesen elvannak zárva a külvilágtól, abban a deszkából épült barakban tolbbanmondás, történelmi tárgyú fogalmazás, vagy rajzminta előtt; és azt mondtam magamban, hogy szánalomra méltó dolog ebben a szenegáli hőségben arra kényszeríteni ezeket az ifjú szervezeteket, hogy szellemileg agyon kínozzák magukat és túl feszítsék az idegeiket azokért a feltételekért, melyeket a vizsgáló bizottság ravasz kérdéseire kell adniok. S azt kérdeztem magamtól, hogy eme végzetes próbáknak legfényesebb eredményei hány esetben okoznak agy-lázat, vagy veszedelmes idegbajt. És szivem mélyéből sajnáltam főleg azt a fekete ruhás növendéket, akit azon nap reggelizés nélkül láttam elmenni a szállodából. ♦ Este, mikor hazajött, ablakom redőnye mögül lestem. Hat óra felé tért vissza nagy rajzkartonával. A napi munkától fáradtnak s a fojtó melegségtől meggyötörtnek látszott. Alig ért szobájába, nem is sejtve, hogy figyelem, levetette fekete ruháját, melyet fehér alsó szoknyája helyettesített; haját kibontotta, hogy köny- nyebb legyen, előszedte kartonját, füzeteit, könyveit és az asztalra könyökölve, hozzáfogott a szerencsétlen a másnapi leczke elvégzéséhez. Hét órakor bevitték sovány vacsoráját, a melyet csak úgy olvasás között költött el, aztán, hogy rövid ideig élvezze a friss levegőt, az ablakhoz gördített fauteuilbe ült és fáradt testtartással halgatta a morajló utcza zaját. Tizenegy óra felé, mikor visszavonultam, láttam, hogy ágyba feküdt, de előbb meggyuj- tott egy viasz-gyertyát és annak gyér világossága mellett áttanulmányozta a másnapi vizsgálat anyagát. Végre elnyugodott, de mily lidér- czes álmuk lehet azoknak, akik vizsgálat előtt állanak! . . . Másnap, mikor az angyali üdvüzletre felkeltem, o már talpon volt és fésülködött. Majd újra a legnagyobb gonddal fogott hozzá fekete ruhája tisztításához, fejére tette szalmakalapját s kartonját a hóna alá véve, hét óra tájban megindult a tanintézet felé vezető utón. * Délután 5 órakor tért haza, feldúlt arcz- czal. Ledobta a kartont, letette kalapját s levetette magát a fauteuilbe, két könyökét az asztalra támasztotta, arczát a kezébe temetve, zokogni kezdett. Bánatának oka, fájdalom, — kétségtelen volt. A szegény leány az Írásbeli vizsgálaton elbukott. Sok nehéz napi keserves munkájának, annyi erőfeszítésnek, az idegek teljes
