Kővárvidék, 1904 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1904-12-25 / 5. szám
1904. december 25. KŐVÁR VIDÉK 3 mellé, akkor itt van a házasság., amely a régi fe\ fogástól eltérően, feloldja a nőt a leánykori zárkózottság alól és odakinálja a titkon óhajtott élete. Régebben volt és az angoloknál még ma is az a felfogás van érvényben, hogy éppen a párta alá jutás képezi zárókövét a leánykori élet könnyűvé- rüségének. A házasság egyúttal megkomolyodást jelent a hidegvérű és felette praktikusan gondolkodó angliusoknál. Szinte felemelő érzésr kelt az a tudat, hogy a házassági frigy olyan intézmények taitatik, amely alapját képezi egy nemzeti létnek és egy nemzeti jövőnek. Innen, ebből a komoly felfogásból kell magyaráznunk azt is, hogy miért boldogulnak minden téren az angolok és azt, hogy miért tudott sok apró nemzet évezredeken át jóformán ezen erkölcse folytán egyedül sok más alacsonyabb erkölcsű, bár számban túlsúlyban levő nép között megállani és pedig derekasan megállani. Nagyon sokan, különösen nők, kardoskodnak amellett, hogy az asszonyok épp úgy mint a | féifiák, élvezhessék azokat az előjogokat, melyeket az újkor, az individualizmus kora a férfi nem számára biztosított, Ezeitel az előjogokat pedig úgy értik és olyképen értelmezik, hogy miként az erősebb nemnek, akként nekik is lehessen felügyelet nélkül kényük-kedvük szerint élni és szeretni. A házasságot ők elavult intézménynek tartják, amely csak megköti az emberi szabadságot és béklyót ver az emberi természetnek egyenes kifejlődéséi e. Sokkal szükebbre van szabva e keret, hogy sem itt érdemlegesen lehetne megbírálni és ítéletet mondani erről a nagyszabású és az emberi élet leglényegesebb pontját érintő kérdésről. Itt csak arra lehet és kell szorítkoznunk, hogy szóhoz juttassuk a mai kor egyik hivatott emberét, akit a maga tapasztalatai meg nagy lángesze minősr tettek legjobban arra, hogy ezen óriási horderejű dologról úgy beszéljen, mint a ki egy emelkedett szempontból beszélhet. Ez az ember pedig, aki írásaiban a modem emberiség számára egész uj és eddig járatlan ös korábban rázta le magáról az iiodai rabszolgaság bilincseit, hogy jókor otthol lehessen szeietett csa jádi körében, szcp fiatal felesége és egyetlen fiacskája mellett. Hogy sietett az egész utón, hogy örült előre az örömnek, a boldogságnak, melyet a születendő Megváltó áraszt ma a kis fészekre, melyet oly hosszú, verejtékes munkával teremtett! Lehajolt a gyermekhez, aki szinte ijedten rezzent föl érintésére, — Mit csinálsz itt, te kis spión ? kérdezte mosolyogva. — Ne haragudjál, édes Apuska ! Nem voltam rossz mentegetődzött a fiúcska. — Nem is szabad rossznak lenni, mert akkor nem hoz ám semmit a kis Jézuska 1 nem szabad itt bekukuskolni! A gyermek félve, ellentmondás nélkül sompolygott át a másik szobába; nem szerette volna magára vonni Jézuska haragját, mert látni akarta mindenáron. Véletlenül-e, emberi kiváncsiságból-e, vagy talán csak azért, hogy meggyőződjék, vájjon nem látta-e meg kis fia idő előtt a karácsonyfát, ő maga sem tudta, miért, szinte gépiesen, ösztönszerüleg hajolt le, hogy ő is bepillantson a kulcslukon. Iszonyatos dolognak kellett lennie, amit ott bent látott. Szép férfias arcáról egyszerre tűnt el a pír, a mosolygás, fehér lett, mint a kint szállongó hó- pelyhek, s úgy eltorzult minden vonása, mintha kinpadra feszítették volna. Magas, eres termete összezsugorodott, mint a gúzsba kötött emberé ; nem is egyenesedett fel többé, tompa zuhanással vágódott az ajtó elé s a küszöb vaspántjába ütő- dött. Halántékából szivárgó, piros, meleg vér még borzasztóbbá tette éles ellentétjével kísérteties ábrázatát. Mikor az asszony és unoka öcscse, Tardi vényeket jelölt ki, ez az ember aki korunk minden fájdalmát és örömét, minden gondolatát és érzését magaba szívta és hatalmas egyéniségének bélyegével kifejezésre hozta, ez az ember, aki ti- táni erővel tudott mint kis nemzet szülöttje és mint egy nagyon korlátolt nyelvterület munkása világhírre vergődni, ez az ember Strindberg Ágoston, norvég iró. Mint színész kezdte meg pályafutását. Egy vonás amely majd minden szellemi hérosszal közös. Később sok küzdelem után a tudományok csöndes révébe hajózott, a hol igen nagy és sokoldalú ismeretre tett szert. Ezen ismeretekkel felszerelve, indult neki az irói pályának. írói tárgyait mind az asszonyi életből vette és hatalmas zsenije úgy tudta egymáshoz fűzni az események szálait, hogy a női szív mögött megél ezhetjük kötünk társadalmának minden érverését. A nőről egyidőben úgy nyilatkozott Strinberg munkáiban, hogy annak semmi szin alatt nem kell megadni azokat a jogokat és követeléseket melyeket mint igényeket az uj korhoz támaszt. A nő természettől fogva gyenge és mint ilyen egyszersmind hamis is, alattomos is. Ha egyenjoguvá válnék a férfivel, akkor ravaszsága erejével megtenné azt, hogy felszínre kerülve, meghonosíthatná az ő tulajdonság út, amelyek nem egyebek, mint hiúság, kétszínűség és hízelgés. A világ igy, ilyen szellemi indítékok alatt fejlődnék és természetesen visszafejlődnék, vagy mi még rosszabb, ferdén fejlődnék. Az uralomvágy, a fanatizmus és sok más olyan önző és emberietlen érzés, amit indító ok gyanánt mutathat fel a história, mind különb annál, mint ami elvárható, ha megadatik a nőknek a teljes jogegyenlőség. Azonban ezért még nem állítható az, hogy a nők egyáltalán kizárassanak mindabból, amit a férfiak eddig mintegy szabadalomképen folytattak. Azzal még nem vonul be a társadalomba a női gyengeségek egész sorozata, és legkevésbbé veszik át a férfiak e gyengeségeket azzal, ha orvosnőket, tanárkisasszonyokat képeztet az állam. Sőt Gyula a zuhanás zajára kirohantak, rémületükben még az ajtót is elfeledték betenni. Ki törődött e rettenetes pillanatban azzal, hogy a gyermek előbb találja meglátni a felcicomázott karácsonyfát, mint kellene. Őrült jelenet következett. Az asszony rávetette magát véres, áléit férjére, sikoltott, jajve- székelt, kezeit tördelte, a cseléd kétségbeesetten futkosott ide-oda, a gyermek szivszaggató sírással kapaszkodott az édes anyjába, még akis Jézuskáról is megfeledkezett, csak Tardi Gyula nem vesztette el a fejét. Majdnem emberfeletti erővel emelte fel a földről. Minden izma ropogott, mig az ágyba tudta fektetni, ott aztán letépte róla ruháit, locsolta, dörzsölte és mellére szorított lül lel figyelt a szive verésére. Még dobogott. — Él! A szomszéd szoba nyitva hagyott ajtaján hirtelen fényes veres tüz-sugár csapott ki. A gyermek félelmes, örömujjongással kiáltott fel: — Itt a Jézuska I Az anyja is érezte, hogy itt jár közöttük. Bizonyosan ő mondotta, hogy él 1 Csak az unoka öcscse nem hitt benne. Bgy ugrással ott termett, ahonnen a tüz-sugár lövelt elő. Epen jókor jött, még könnyen el tudta oltani az apró, színes gyertyácskáktól felgyújtott tűzben lobogó karácsonyfát. Nem a kis Jázuska jár ma ebben a házban, hanem a rossz szellem. Mire Tőzegh Andor felnyitotta bágyadt szemeit, már megint ott állott mellette. Ahogy ránézett, más embernek megfagyott volna attól a vére. De ez a rémes, vadállati dühvei teli tekintet nem sokáig tartott, mintha valami eszébe jutott volna. Elsimultak arcáról a ráncok, szemeiben kialudt a tűz és csendesen, majdnem úgy, ahogy a megelégedett, boldog emberek szoktak, mosolyogni kezdett. Jól emlékezett már arra, ami vele történt, ellenkezőleg, okszerű beosztás mellett egy nagy szabású gazdasági kérdést oldottunk meg ezzel és azt is, hogy a nőket minél inkább eltávolítjuk a férfias természettől és igy szabadabban, függetlenül egymástól fejlődhetnek ki a nembeli tulajdonságok. Ám ez éppen a jelzett két női pályáról állítható csak A nőorvos, ha kiképzi magát gyermek- orvosnak, vagy specialistájává válik a .női betegségeknek, ezzel egy nagy kulturmissziót teljesít. A gyermeki szív és kedély úgyis nagyon rokon a női gyengédséggel, amiért nagy hasznot láthatunk belőle, ha nőorvosok ápoló és gyógyító kezei- közé kerül a szenvedő apróság, főleg, ha ehhez a gyengédséghez még kellő szakavatottság is járul. Ugyan ez áll a serdülő lánygyermekekre is. Nekik épp úgy szükségük van női képzett tanerőkre mint tanárokra a fiuknak, kik serdülő korba jutnak, abba a helyzetbe, hogy az elméleti foglalkozás megóvja őket a kicsapongásoktól. Más megítélés alá kerül a nőknek magán és köztisztviselői minősége. Az orvosi és pedagógiai pálya még mindig visel magában bizonyos ideális tartalmat a reális kenyérkereseten kívül. De a hi- vatalnokoskodás, nevezetesen az a hivatalnokosko- dás, mely csak arra való, hogy vagy magánosok, vagy társaság, vagy az állam anyagi gyarapodásának legyen előmozdítója, az, bármennyire is szé- pitgessék a dolgot, soha sem alkalmas arra, hogy a nőben valamikép kifejleszszék nőiességét. A női lélek finomsága eldurvul vagy legalább is közön böí sé válik ideális törekvések iránt. Nagyon jól tudjuk, hogy csak az intelligenciának proletárjai adják leánygyermeküket erre a pályára, nyilván azért, hogy liázastalanságuk esetén legyen meg a betévő falat, de az sem tagadható, hogy ezzel egy egész női osztály fosztódik meg legszebb kincséül : a nőiességtől. Strindberg erre vonatkozólag azt hiszi hogy nem szükséges keresnünk női gyengédségeket. Ezek a gyengeségek nagy követeléseket támasztauak a férfiakkal szemben. Itt van mindhanem azért mégis, -—mintha mit sem tndna, megkérdezte szelíden feleségétől : — Miéit sirtok? — Nem sírunk, igazán nem sírunk. Nem is sirtunk. — Igen, már emlékszem . . . sokat dolgoztam nagyon siettem, — és a sok lépcső . . . elszédül- (em, leestem . . . most már semmi bajom, — Terítsetek, felkelek én is, együtt üljünk meg a szent estét. Béluskának mingyárt hoz a kis Jézuska szép, aranyos karácsonyfát. — Elégett az imént a nagy zűrzavarban, súgta Gyula a fülébe. — Elégett, az is elégelt 1 dörmögte magában. — Adjátok ide a ruhámat, tette aztán hozzá bágyadt, de határozott hangon. Felesége olyan szépen, olyan esdve könyör- gött, hogy maradjon csak az ágyban, majd inkább oda tolják az asztalt, azért együtt ülik meg a szent estét. Hiába volt minden kérés, hajthatatlan maradt. Erős ember volt, hamar visszanyerte régi egyenességét, csak a keze reszketett még kissé, csak az arca volt még ijjesztően fehér. A bundáját is magára vette. Az asszony útját állta, rimánkodott, hogy ne menjen ki ilyen hideg időben, betegen, csak annyit súgott: — Karácsonyfát kell vennem a gyereknek. Mielőtt elment, ölbe kapta kis fiát, egyetlen kincsét, üdvét és boldogságát. — Szereted-e Gyula bácsit ? kérdezte tőle. A gyermek azt hívén, hogy ma mindenkit szeretnie kell, hogy meg ne haragudjék rá a kis Jézuska, habozás nélkül feleié: — Igen, papa. Szivére szorította, megcsókolta és elment. . . . Fagyos, sivitó szél kavarta fel az utcák havát. A csenevész fák zuzmarás virágai bele-belecsapódtak
