Evangélikus Felsőleányiskola, Kőszeg, 1913

75 Konfirmációi oktatásban Balikó Lajos vallástanár 15 növendé­künket részesítette, kik június 7-én konfirmáltattak meg a helybeli templomban. Az ifjúság hazafias és testi nevelésére is nagy gondot fordítottunk iskolában és internátusbán egyaránt. A tanulók szorgalma és tanulmányi előmenetele az Értesítő más helyén közölt táblázatos kimutatás tanúsága szerint a lefolyt évben is kielégítő volt. Az erkölcsi magaviselet is megfelelt a követelményeknek és szigorúbb fegyelmezési eljárást egyáltalában nem kellett alkalmaznunk. A tanulmányi eredmény és fegyelmi állapot elbírálására szolgáltak a tanári testület havi tanácskozásai és ellenőrző értekezletei. Az utób­biak eredményéről mindenkor értesítettük az érdekelt szülőket, akiknek különben bármikor készségesen szolgáltunk felvilágosítással és taná­csokkal tanítványaink ügyében, jól tudván azt, hogy csak az intézet és a szülői ház együttműködése biztosíthatja a tanítás és nevelés munkájának kielégítő eredményét. Az egész iskolai év folyamán összesen 15 tanári értekezletet tartottunk, ezek között volt két módszeres értekezlet, melyeken fél­évenként előre megállapítottuk a tárgyalandó olvasmányokat, szavala­tokat és a dolgozatírás anyagát és napjait és megbeszéltük a tanítási és nevelési eljárás egyöntetűsége szempontjából fontos kérdéseket. Az egészségi viszonyok az elmúlt iskolai évben, sajnos, nem voltak oly kedvezők, mint más esztendőkben. A tanári testületet, amint fent jeleztük, gzászeset érte, a növendékek között pedig kanyaró lépett fel, mely miatt, noha az összes esetek enyhe lefolyásuak voltak, Vas­vármegye alispánja elrendelte az iskola bezáratását és így február hó 16-tól 28-ig szünetelt a tanítás. Ezzel az intézkedéssel valóban sike­rült a járványt csirájában elfojtani, amiben különben nagy része volt Lauringer János ár. intézeti orvos körültekintő és buzgó gondos­kodásának. Az intézeti orvos az újraoltást is teljesítette, Kovács István ár. városi tiszti orvos pedig ősszel és tavasszal szemvizsgálatot tartott, anélkül, hogy beteget talált volna. Iskolai ünnepségek. Az évnyitó és évzáró ünnepségen kivid a növendékek vallásos és hazafias érzelmeinek ápolása végett még a következő ünnepélyeket rendeztük: a) A reformáció emléknapján, október 31-én, vallásos estét tar­tottunk a következő műsorral: 1. Mozart: Ima. Énekelték a 11—VI. oszt. tanulói. 2. Ünnepi felolvasás. Tartotta Balikó Lajos vallástanár.

Next

/
Thumbnails
Contents