Evangélikus Felsőleányiskola, Kőszeg, 1900

17 vizsgák reggel fél 9 órakor, délután fél -Sorakor kezdődtek, tartamuk alatt a növendékek rajzai és kézimunkái a vizsgaterem melletti he­lyiségben voltak megtekinthetők. Záróvizsgálataink alatt fáradhatatlan türelemmel a méltóságos és főtisztelendő Püspök urunk elnökölt s nagy érdeklődéssel hallgatta szeretett növendékeink értelmes feleleteit, miután ő maga is szám­talan kérdést intézett hozzájuk. -— A mélt és főtiszt. Püspök urunk kíséretében volt nagytiszteletü Renner Henrik főesperes ur, a ki fe­szült figyelemmel kisérte a vizsgák folyamát s teljes megelégedéssel távozott intézetünkből; sajnos, hogy nem várhatta be a vizsgák be­fejezését. — Jelen volt még : nagytiszteletű Vargha Gyula és Czuppon Sándor főesperes urak, a kik szintén örömmel győződtek meg az is­kola életrevalóságáról. Vizsgáink iránt nagy érdeklődést tanúsított még nagyságos pongyelóki Róth József, kir. tanácsos, nyug. pozsony- vármegye érdemdús tanfelügyelője, a ki nagybecsű jelenlétével vizs­gáink tartama alatt intézetünket megtisztelte. A méltóságos és fötisz- telendő Püspök ur mellett ott látjuk : Terplán Cornél isk. kis bizott­sági elnök urat, Bayer János tan. urat, Szovják Hugó ügyész urat isk. kis bizottsági tagokat, valamint nagytiszteletű Michaelisz és Prőhle lelkész urakat is, a kik az intézet minden ügye és dolga iránt mindenkor nagy érdeklődéssel viseltetnek. * * 2. ** 3. 7. A zenevizsgálat műsora: 1. „Ima“ Mozarttól, éneklik az int. III. és IV. oszt. növ. a) „Scherzo“ Wagnertől, zong. előadják : Milosics Ida és * b) „Tirolienne* Donizettitől, zong. előadja: Pausz P. c) „Magyar népdalok“, zong. előadják: Vargha M. és Pulay V. a) „Alegretto“ Donizettitől, zong. előadják: Nagy Blanca és Vilma. b) „„Rondó“ Diabellitől, zong. előadja: Vitányi M. és Kovács M. a) „KirálydaP Nägelitöl, éneklik az I. és II. oszt. növendékei. b) »Zöld erdő- Tihanyitól. „ „ „ „ „ k. f al »Gyöngyvirág“ Spindlertől, zongorán előadja: Czuppon I. J 1 b) „Lengyelke“ Behrtől, zong. előadják : Szebik L. és Mager T. I a) „Magyar népdal“, zong. előadja: Éder Róza. 6. b) „Alegretto" Donizettitől, zong. előadja: Szilágyi Eszti, f c) „Galopp“ Behrtől, zong. előadják: Nagy B. és Vitányi M. 4. I a) „A rab madár dala“ [ b) „A kiirt szava“ éneklik az I. és II. oszt. növendékei. i a) „Menuett“ Bocherinitől, zong. előadják : Friedrich F. és Kun J. J b) „Magyar népdalok“, zong. előadja: Rehling A. / c) „Rondo“ Diabellitől, zong. előadják: Kasper Ida és Gizella.

Next

/
Thumbnails
Contents