Evangélikus Leánygimnázium, Kőszeg, 1941

95 Szeptember 4-én d. e. 9 órakor különbözeti és magánvizsgálatok. Szeptember 5-én d. e. 9 órakor -a szeptember 4-én megkezdett magán- vizsgálatok folytatása. Szeptember 6-án d. e. 9—12-ig bejárók pótbeiratása. Szeptember 9-én d. e. 9—12-ig és d. u. 3—6-ig kizárólag bentlakó növendékek jelentkezése és beírása. Felhívjuk az új növendékeket és mindazokat, akiknél ezt a vasúti összeköttetés lehetővé teszi, hogy már délelőtt jelentkezzenek. Szeptember 10-én az iskolai év ünnepélyes megnyitása. Szeptember 11-én a rendes tanítás kezdete. felkérjük a szülőket, hogy a kijelölt időket pontosan tartsák meg, mivel az év elején úgyis összetorlódó sokirányú teendő miatt a kitűzött időn túl beírni nem áll módunkban. A javító- és magánvizsgálatokra legkésőbb augusztus hó 15-ig kell személyesen vagy írásban jelentkezni. A vizsga letételére pedig minden külön felhívás nélkül szeptember 3-án, illetve 4-én reggel 9 órakor kell az intézet igazgatói irodájában megjelenni. A bejáró tanulók díja: Felvételi díj 20 P, esedékes a beiratáskor. Tandíj évi 100 P, esedékes egyenlő részletekben szept. és febr. elején. Vegyesdíj évi 15 P, esedékes szept. elején. A református tanulók vallásoktatási díja évi 10 P. Az izr. tanulók a vallásoktatásért évenként 32 P-t fizetnek. A bentlakó tanulók díja: Felvételi díj 20 P, esedékes szept. elején. Tandíj évi 100 P, esedékes egyenlő részletekben szeptember és február elején. Vegyesdíj 15 P, esedékes szeptember elején. Református és izr. tanulóknak 10, illetve 32 P hitoktatási díj. Tartásdíj évi 850 P, esedékes 85 P-ként minden hónap első napján Tekintettel a változó gazdasági viszonyokra, az intézet fenntartja a jogot a tartásdíj évközben való megváltoztatására. Betegápolási díj évi 20 P, esedékes egyenlő részletkben szeptember és február elején. Bentlakó növendék a felvételkor 100 P előleget tartozik befizetni. A nem kötelező zongoratanulás díja évi 160 P, mely egyenlő rész­letekben szept. és február elején esedékes. Vonós hangszerek tanulása évi 140 P. Megfelelő számú jelentkező esetén az intézet német, francia, ritmikus torna- és tánc-, valamint rajz- és varró-tanfolyamokat is rendez, amelyekre vonatkozólag az igazgatóság az érdeklődőknek külön nyújt felvilágosítást. Ilyen tanfolyamok évi díja 40 P. Azok, akik eziránt indokolt kérelmüket az igazgatóságnál előterjesztik,

Next

/
Thumbnails
Contents