Evangélikus Leánygimnázium, Kőszeg, 1940
A növendékeknek az internátusi vezetőség tudta nélkül leveleket elküldeni nem szabad. Szüleiknek hetenként, más hozzátartozóiknak havonként egyszer írhatnak; az utóbbiakkal folytatott levelezés korlátozásának s ellenőrzésének jogát a vezetőség belátása szerint gyakorolhatja. Ékszereket és pénzt a növendékek nem hozhatnak, mert ezekért az intézet nem vállal felelősséget. Zsebpénzzel egyáltalában nem szabad ellátni a növendékeket. A betegszobába a betegeken és az ápoló személyzeten kívül más nem mehet be. A többi növendékkel üzenet vagy levél útján való érintkezés is tilos. A felvétel feltételei. A felvételért az iskolai igazgatósághoz címzett folyamodványokat az alábbi mellékletekkel felszerelve kell beadni. Mellékelendő a születési, iskolai, oltási, illetőleg újraoltási és hatósági orvos kiállította egészségi bizonyítvány, mely szerint az illető gyermek egészséges, nem szenved oly testi és lelki fogyatkozásban, mely őt nevelőintézetben való tartózkodásra alkalmatlanná teszi. A folyamodványok február hó 1-től kezdődőleg nyújthatók be s a beérkezés sorrendjében nyernek eintézést. Az előző évben már az intézetben volt növendékek szülei június hó 30-ig kötelesek írásban nyilatkozni, vájjon vissza kívánják-e adni gyermekeiket az intézetbe. Ilyen nyilatkozat hiányában a helyeket az új folyamodók töltik be. Az internátusba felvett növendékek díjai a következők: Iskolai összes díjak ................135 P T artásdíj egész évre................ 750 P O rvos és betegápolás évi • ■ ■ 20 P Tekintettel a változó gazdasági viszonyok folytán egyre növekvő áremelkedésre, az intézet fenntartja magának a jogot a tartásdíj évközben való megváltoztatására. Méltányos esetben a helyi iskolai bizottság a hozzá benyújtott külön folyamodás alapján tartásdíjkedvezményeket engedélyez. Kedvezmény iránti folyamodvány az iskolai bizottsághoz címezve a felvételi kérvénnyel egyidejűleg az igazgatósághoz nyújtandó be. A tartásdíj havonként fizetendő és minden hó 1-én esedékes. Azonban július 15-ig, illetőleg a felvételkor, 100 P előlegül a hely lefoglalására beküldendő. Ha a befizetés a hó 8. napjáig nem folyik be, havi 1% késedelmi kamatot számítunk. Minden növendék tartozik az év elején 1 por- és tányértörlőt az intézetnek beszolgáltatni, amelyeket mint elhasználandó tárgyakat év végén nem kap vissza. Ezekbe e növendékek száma helyett egy I. betűt kell varrni.