Evangélikus Leánygimnázium, Kőszeg, 1936
32 lőlük a szavak jelentése, és pedig annál jobban elvész, minél jobban tudják a tanulók, 2.) káros asszociációkat okoznak, 3.) eró's szókapcsolataikból nehezen emelhető ki a meghatározott használatra szükséges rész. Elejétől végig mindent el kell mondania a tanulónak, hogy megtalálja azt, amire szüksége van. Ezek helyett a merev szó-asszociációkon felépülő verses vagy prózai szabályok helyett a korszerű modernnyelvi tanításnak megoldásra váró feladata a rajznyelv felhasználásával oly nyelvhasználati utasítások kidolgozása, amelyekben nem vész el a szavak jelentése, amelyek nem okoznak gátlásokat s amelyekből az egyes különleges eset könnyen kiemelhető. Az alábbiakban egy ilyen irányú kísérletet mutatok be. A nyelvtanban, magának a nyelvnek főleg auditív jellege mellett is, vannak térkapcsolatokra vonatkozó fogalmak. Ezek természetszerűleg be’evon- hatók a vizuális szemlélet birodalmába. Sőt lényegükben elsősorban idetartoznak. Ilyenek pl. a tért meghatározó prepozíciók. Használatuk állandó nehézséget okoz. Nemcsak ezeké, hanem általában a prepozíciók használata. Szabályukat ritmikus verssorokban szokták beadagolni a régi latin „ante, apud . . .“ mintájára. Ezekből a ritmikus sorokból bőségesen buzognak a gátlások forrásai ; a diák sokszor megtanulja a nélkül, hogy az egyes prepozíciók jelentését tudná ; vagy ha tudja is, elfelejti, melyik eset csoportjába tartozik és el kell használat előtt mondania az egész verset. Másik hibájuk az, hogy éppen a legszükségesebb tért, illetve időt jelölő prepozíciók nincsenek egy- egy egységbe foglalva. Ezért legalább a térre vonatkozók számára megkíséreltem a használatukra vonatkozó utasítást az alábbi módon egy vizuális szemléleti képbe foglalniMiután már több részletben elszórtan gyakoroltuk rajzok és rajzolás igénybevételével az „in“, „auf“, „unter“, stb. jelentését és használatát, a Jézuska-várás napjainak egyikén állandó, rajzoláshoz fűződő társalgás kapcsán felvázoltam a táblára, a tanulók pedig füzeteikbe az alább közölt jelenetet. A jelenet központjában áll az asztal. Két tárgy kivételével, (madár a kalitkában és kép a falon), minden az asztal mellett, vagy alatt stb. található. Megfelelő kérdésekre a gyermek eleinte egyszerűen leolvasta a tárgy helyzetét. Azután fokozatosan meg tudja jelölni azt a tanterem minden tárgyánál, önmagához és társaihoz való vonatkozásban is. (auf wir, über ihr, stb.) Ha még ezután sem alkalmazza jól, elég ha rámutatok a képre és észbe kap, hogy nem lehet a „wo ?“ kérdésre puszta főnévvel felelni. A képnek tehát egyelőre egyetlen, de nem megvetendő szolgálata az, hogy a növendék szószedet és fordítás nélkül gyakorolja be a prepozíció jelentését és ezzel egyidejűleg használatának módját. Később aztán a II. osztály vége felé magától felfedezi, hogy a kislány egyszerű kérdésében: — Hová akasszam a holdat? milyen jól használható tanulság rejlik. Az t. i., hogy a képen szereplő valamennyi prepozíció két esetet vonz. Hová kérdésre acc., hol kérdésre dat- jár vele.
