Evangélikus Leánygimnázium, Kőszeg, 1927

8 magyarrá teszi: Herczeg írói egyénisége; mert nem a tárgy teszi az írót, hanem az író teszi a tárgyat. Az alkotó fantázián túl legfontosabb az iró egyénisége. Ahogyan Herczeg lelki képe műveiből kibontakozik, jellem­zően magyar vonásokat mutat. Az író a saját egyéniségén keresztül adja az élet képét. Ahogyan Herczeg a kérdést felállítja, ahogyan vele szem­ben állást foglal, abban benne van Herczeg legsajátosabb énje. Az író állásfoglalása nem lehet közömbös, de lehet tárgyilagos és személytelen. A tartózkodó tárgyilagosság Herczeg egyik legegyénibb jellemvonása. Rokon- vagy ellenszenve nem változtatja meg a valót, „nem emeli fel sem a pátosz, sem a humor melegebb és ragyogóbb világába, mint Jókai s nem telíti el oly impresszionista liraisággal (a szkeptikus emberismeret, érzéki, üde képzelet és bölcs humor e páratlan vegyületével), mint Mikszáth. Hidegebb, elfogulatlanabb tükrözője a valóságnak.“ Művészi Ízlése távoláll minden kirívó tendenciától. Aminthogy a regény nem is lehet rejtett prédikáció. Alakjai nem „általános“ emberek, a lélektan .törvényei szerint leszűrt vonásokkal, hanem fajilag megkonsturált egyé­nek: magyarok. Alakjaiban és írói modorában megvannak fajiságunk legjellemzőbb vonásai: a férfias melegség, komoly méltóság és katonás egyenesség. Ezeket a vonásokat szereti. Ideálját is az újabb magyar történelem legkeményebb és legmagyarabb magyarjában : Tisza István­ban látta. Maga úgy nyilatkozott, hogy élete legnagyobb élménye az volt, hogy Tisza Istvánnak barátja lehetett. Több cikkben és be­szédben rajzolta meg e férfiú alakját, akinek szivében a nemzeti érzés olyan monumentális formában és olyan elemi erővel jelentkezett, mint egykor a Zrínyiek és Rákócziak szívében, — mégis a gyűlölet lobogó tüzharagjával vették körül bágyadt szívű taktikusok és kicsi karriércsiná- lók. Tragédiájában az egész magyarság tragédiáját látja; mert egy nemzet» amelynek tömegei annyira félreismerik saját létföltételeiket, hogy leg­hívebb fiát a gyűlölet átkozódásával zúgják körül, az ilyen nemzet nem számíthat kegyelemre az idő bírói széke előtt. Az ifjúság nevelésé­ben nem barátja a pedagógiai szentimentálizmusnak; merő lágyszívűségből kár elzárni a fiatalságot az élet felhős kellemetlenségei s az erőfeszíté­sek elől. Hadd edződjenek keménnyé, hogy tudjanak később sötét viszo­nyokkal is farkasszemet nézni. Herczeg katona akart lenni, de atyja kívánságára lemondott e sóvárgott pályáról. E vonzalom azonban mély nyomokat hagyott lelkületén és költészetén egyaránt. Egész írói pályáján végigvonul regényhősül egy „leventetipus“. A gondtalan, asszonyok körül foglalatoskodó huszártiszt, Ocskay szilaj alakja, Márton kanonok, Konstantin császár, Szentgáli András, aki A királyné futárjában képviseli a férfiasságot a rokokó parókás bókolói közt, mind e fajtából valók. Ebből a hősi típusból, ép-

Next

/
Thumbnails
Contents