Evangélikus Leánygimnázium, Kőszeg, 1916

23 pedig Kovács István dr. városi tiszti orvos tartotta meg ősszel és tavasszal anélkül, hogy beteget talált volna. Iskolai ünnepségek. Ezek a következők voltak: a) Az iskolaévet megnyitó ünnepély szeptember 29.-én; b) Reformációi emlékünnep október hó 31.-én. c) Koronázási ünnepély január 13.-án. d) Arany János emlékünnepély május 20.-án. Évzáró ünnepélyt a rendkívüli viszonyok és a közbeeső Arany­ünnep miatt nem tartottunk. Látogatások. A dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület mint fenntartó testület képviseletében Gyurátz Ferenc püspök, dr. Berzsenyi Jenő egyházkerületi felügyelő és Varga Gyula esperes, intézeti fel­ügyelő november hó 21. és 22. napján látogatták meg az intézetet. Ez alkalommal Gyurátz Ferenc nyugalomba vonuló püspöktől az intézet nevében Budaker G. Károly mély tisztelettől és őszinte szere­tettől áthatott szavakkal vett búcsút. A főpásztor távozásakor az intézet csarnokában összesereglett ifjúság egyházi énekeket énekelt és virá­gokat nyújtott át hálás szeretetének kifejezéséül. — Kapi Béla püspök dr. Berzsenyi Jenő egyházkerületi felügyelővel Varga Gyula esperes és Weöres István intézeti felügyelők kíséretében február hó 28.-án és március elsején látogatta meg az intézetei. Ezen kívül a püspök úr május hó 23.-án részt vett az évzáró összefoglalásokon, Weöres István intézeti felügyelő a május 20.-iki Arany-ünnepélyen, Varga Gyula esperes, intézeti felügyelő pedig május 24.-én az évzáró istenitiszteleten. Az állami főfelügyeletet ez évben Városy Tivadar győri tan­kerületi kir. főigazgató gyakorolta mint miniszteri megbízott. Az inté­zetet március hó 17., 18. és 19. napjain látogatta meg. A tanári tes­tülettel tartott értekezleten általában elismerését fejezte ki a tapasztaltak felett, jóindulatú tanácsaival irányítólag hatott a tanári testület munkás­ságára s megállapította, hogy az intézet az átmeneti állapot figyelembe­vételével megfelel az állami követelményeknek.­Adományok, ajándékok. Hálával emlékezünk meg azon nemes- szívü jótevőkről, akik az elmúlt iskolai évben részint pénzbeli ado­mányokkal gyarapították az intézet jövedelmét, részint természetbeni ajándékokkal segélyezték az internátusnak a mostani időkben nagy nehézségekkel küzdő háztartását. A nemes lelkű adakozók fogadják ez úton is az intézet mélyen érzett hálás köszönetét. Az adományok részletes felsorolását a háború utáni első értesí­tőben fogjuk közölni. _______

Next

/
Thumbnails
Contents