Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1942

22 tani, mert „fakönyv" nem maradt ránk ; az írásjelek jellegéből vont bizonytalan következtetést csak közvetett érvekkel támogathatjuk. Ilyen elsősorban a görög bibiion és a latin liber szó etimológiája. Eredetileg íaháncsot jelentettek, később könyvet. Az angol Book és a német Buch szó eredetileg bükkfát jelentett, ma szintén könyvet. A régi hőskölteményekben, pl. az Iliás-ban (VI. 168.), de az Eddában és a Heliand-ban is, egy-egy mellékesen odavetett kifejezésben megelevenedik a „fakönyv" hagyománya. Némi elképzelést nyújt róla a kínai bambuszköleg-könyv, melvnek maradványaira az újabb turkesztáni ásatások közben akadtak. Keskeny bambusznád-szeletekre felülről lefelé karcolták a betűket e „könyvek" írói, és a lemezeknek csak egyik lapjára írtak, hogy sorrendi zavarok ne támadjanak. A határtalanul konzervatív kínai ma is felülről lefelé ír, sőt a kínai nyomdász még a modern könyvben is a papírnak csak egyik lapjára nyom szöveget. A fellapozott nyomtatvány egészében is, függőleges elválasztó vonalak közt egymás mejlett álló soroszlopaival, az olvasásra szétteregetett lemezekre emlékeztet. így a mai kínai könyv is megerősíti a legelső íráshordozóról való sejtésünket. Talán sorban a fa után a cseréptábla következik mint szövegalap. A szumírok földjén Dél-Mezopotámiában sohasem nőttek erdők. írni meg ők is akartak, tehát használták azt, amijük volt, az agyagot. Örököseik, a babilóniaiak és azok szomszédai, az asszírok is kitartottak e mellett a „papír" mellett. Agyagcseréptábláik a mai nyolcadrétű könvv (pl. a közönséges iskolakönyvek) magasságát és szélességét közelítették meg. Az írást hegyezett nádpálcikával karcolták föl, mikor az agyag még puha és nedves volt. A teleírt táblákat aztán kiégették. A nippuri könyvtárból, mely saját tábláinak tanúsága szerint a Krisztus előtti harmadik évezredben keletkezett, eddig nyolcvan terem föltárásával 53.000 agyag-lapot emeltek ki. Assurbanipál (Kr e. 669—626.) ninivei könyvtárának egyharmadát ásták ki eddig, s abból 22.000 tábla került elő. Mégpedig nem akármilyen táblák. Assurbanipal bibliofil volt — talán az első e nemben. Sok nyelvet beszélt, értett a csillagászathoz, teológiához, és azzal dicsekedett, hogy még a vízözön előtti köveket is el tudja olvasni. Az egész asszír-babilon irodalmat össze akarta gyűjtetni. Tervszerűen kutattatoU régi szövegek után egész birodalmában, és rengeteg másolót foglalkoztatott. Könyvtára számára különös gonddal égettette a cseréDtáblákat. és mindegyikre rányomatta önérzetes exlibrisét : „Assurbanipálnak, a mindenség királyának tulajdona." Az egymásutánban valószínűleg a következő az íráshordozók közül, de szintén történelem előtti eredetű a papirusz-tekercs. Nevet ő adott a mostani szöveg-alapnak, de anyaga s főként gyártása egészen más volt, mint ennek. Az egyiptomiak a Nílus árterületén bőven termő mocsárkásának (Cyperus Papyrus) magas szárából kihámozták a puha belet, és azt hosszában vékony szeletekre vágták. A szeleteket nedves deszkán párhuzamosan egymás mellé fektették, rájuk keresztben egy ugyanilyen másik réteget raktak. Aztán leöntötték az egészet Nílus-vízzel, mire a kettős réteg kocsonyásan összeragadt. Most már csak a préselés, szárítás és a felszívó képességet gátló anyagokkal való bevonás volt hátra, és egyenesre lehetett vágni a széleket, egybe lehetett ragasztani az egyes lapokat hosszú szalaggá. Ez tekercsbe csavarva mindenesetre kényelmesebben kezelhető anyag volt, mint a fa- vagy a cseréptáblák. A tekercsek hosszúsága 50 métertől 5 méterig váltakozott, de gyakoribbak voltak a