Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1942

gament. A barokk bútorok berakott tábláihoz hasonló keretminta és legtöbbször négymezős középtábla díszíti e könyvfedeleket. A táblákban hosszú-száras, leveles virágok vannak. A virágok megválasztásában vált aztán magyarrá a német minta, akárcsak a kolozsvári és nagyszombati kötéseken. Mielőtt a XVIII. századnak és a XIX. sz. első felének könyvkötőművészetétől elbúcsúzunk, simogassuk meg hosszasabban a szép bőrtáblákat, ezután már csak kivételesen találkozunk velük. Mert szépek voltak valóban még a régi, középkorvégi megkopott komoly borjú- és disznóbőr-táblák is : még szebbek a renaissance-tól kezdve divatos kecskevagy szamár-bőrből készített, h'nom, lágyfogású szattyán-táblák (maroquinnak is hívják ezek bőranyagát legnevesebb régi gyártóhelyéről, Marokkóról). Szépek és előkelően tartózkodók voltak a pergamentáblák, akár tisztán, fehéren alkalmazták őket, akár — ami szintén nem ritkaság — előbb kódexlapként szolgáltak, s aztán azon gótbetűs, iniciálés díszben feszültek rá a könyvtáblára. Ezzel szemben népies bájuk volt a pergamentábláknak festett- aranyozott formájukban. Szépek, de főként érdekesek voltak a bibliománok könyvtárai, melyekben egész állatsereglet volt képviselve bőrkéjével (néha még emberbőr4tötés is akadt polcaikon — jó erős anyag, tapintása is finom, csak nagyon zsiros !). Kedvesek voltak a régi könyvkedvelők, mikor vitatkoztak, hogy milyen színű bőrbe kössék a jogot, milyenbe a teológiát, milyenbe a szépirodalmat, s végül abban egyeztek meg : nem lehet a színeket szakokhoz kölni, a könyvek olyanok mint az asszonyok, az „erősebbek" sötétebb színben festenek jól. a vékonyabbak világosban. A XIX. sz. közepével a könyvkötés történetében nagy választóvonalhoz jutottunk . a gépi-kötés kora kezdődik itt. A gép és a művészet született ellenségei egymásnak. A széria-termelés az egyéniség és eredetiség, a finomság és a tartósság halála. Az olcsó és ízléstelen gépi-aranyozású tábláknak legtöbbször már csak a háta és sarkai voltak bőrrel borítva, a kevésbbé drága és a gépnek jobban engedelmeskedő vászon vagy éppen papiros lett a táblák fő fedőanyaga. Ezzel a jelenséggel szemben kétféle álláspontot foglaltak el a bibliofilek és a művészi érzékű könyvkötők. Vagy összetették a kezüket és búsan elsóhajtották : vége a szép könyvnek, jön az olcsó könyv; vagy derűlátóbbak lévén, legyintettek és azt mondták : most kétféle könyv lesz, egy gyári, olcsókötésű és egy továbbra is kézzel, művészien kötött fajta, mert mi ezt nem hagyjuk. Valóban Angliában William Morris vezetésével a kézműipart újból komoly virágzásra emelték. A törekvés Európa-szerte visszhangra talált, főként mégis Németországban és az északi államokban. Az egész-bőr kötések mellett az egész-vászon is alkalmasnak bizonyult az ízléses kivitelre. Mai szemmel nézve, ez a tiszteletreméltó szembefeszülés a korral, azért nem tud teljes értékelést nyerni, mert díszítésének stílusa az ú. n. szecesszió, s ez nagyon távol esik ízlésünktől. Hosszú szárakon himbálódzó, fantasztikus, nagyfejű virágok, szokatlan törésvonalú keretek, különböző-színű bőrökből összeállított mozaik-fantáziák vagy alakos ábrázolások népesítik be ezeket a táblákat. Közben a közönséges, nem bibliofil könyvek kiállítása tovább romlott és az angolok nemes kezdeménye mindenhol kisebb és kisebb sziget lett az egyre növekvő árban. Az 1914-es világháború után aztán lassankint rájöttek a műértők és a művészek, hogy a gyári termelést nem szabad lenézniök,