Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1941
23 Febr. 22-én fájó szívvel kísértük ki a temetőbe szeretett cserkésztestvérünket, Somogyi Gyuszit. Szeretetreméltó egyéniségét, a hosszú és kínzó betegségben tanúsított páratlan türelmét példaadó emlékként őrizzük. A III. kerület megbízásából a parancsnok február és március folyamán vezetőképzőtanfolyamot rendezett a helybeli csapatok részére. Csapatunkból Mindszenti István VI. o. t. vett részt rajta. Május 3-án a város füsttelen napot rendezett ; a gyűjtésben a csapat is résztvett. Május 24-én Villányi Anaklét h. parancsnok avatta fel a csapat 12 jelöltjét. A gimnázium sportpályáján, tábori környezetben folyt le az ünnepség : a hálás közönség nagy tapssal jutalmazta az avatás után következő tábortűz énekeit, tréfáit és különösen az új fogadalmasok sikerült jelenetét. Május 26-án szülői értekezleten beszéltük meg a nyári táborozás célját és megoldásra váró kérdéseit. Május 30-án 2 őrs indult a gr. Teleki Pál emlékére rendezett országos kerékpáros jótett-járőrversenyben. Az egyik őrs (Möhr Tamás vezetésével) Zsira, a másik (Kaffehr György vezetésével) Vép községből tért vissza szép eredménnyel. A bencés templom úrnapi körmenetén csapatunk is szerepelt. Június 12-én délután meglátogatta a csapatot Gallus László kerületi vezetőtiszt. A tiszti értekezleten ismertette a jún. 20-ra tervezett éjtszakai kerületi hadijátékot. A csapat létszáma júniusban 43 fő. A Magyar Cserkész c. folyóirat az idén 60 példányban járt. Nyári táborozásunkat június 26-án reggel kezdjük Edve község határában. • Tóth Ciprián parancsnok. 4. Gimnáziumi leventecsapat. Az 1939. II. t. c. rendelkezik a leventeintézményről. A törvény jelentős rendelkezése, hogy az egész magyar ifjúságot egyetlen szervezetben, a leventeintézményben tömöríti, és a leventeintézményt az egyetemes és magyar nemzetnevelés szolgálatába állítja. E törvény értelmében minden magyar ifjú, tehát az iskolai ifjúság is, 12. életévének betöltésétől tényleges katonai szolgálatának megkezdéséig — legfeljebb azonban 23. életévéig — köteles a leventekiképzésben résztvenni. A törvény végrehajtási utasítása a leventeképzést szabályozta, és ezzel a leventeintézményt elindította a fejlődés és kibontakozás útjára. A leventeintézmény célja a törvény szerint az, hogy a magyar ifjúságot a hagyományos magyar katonai erényekben való nevelés útján a haza védelmének magasztos feladataira testben és lélekben előkészítse. Ez a cél lebeg előttünk, amikor leventéinkkel foglalkozunk. A leventefoglalkozás először, különbséget nem téve diák és nem diák között, közös csoportokban kezdődött. Egy év elmultával, látva ennek a kiképzési formának sok visszásságát és ferdeségét, a tagadhatatlan jó oldala mellett, a Honvédelmi Minisztérium a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériummal egyetértésben úgy intézkedett, hogy a diákok külön iskolai csapatot alkossanak, és ezen beiül kapják kiképzésüket. 1940 őszén gimnáziumunkban is megalakult az önálló leventecsapat. A gimnázium tanárai közül dr. Gacs Emilián. Lerner István és Villányi Anaklét elvégezték a tanév folyamán a négyhónapos leventeoktatói tanfolyamot helyben, míg 1941. , jún. 30-tól júl. 12-ig résztvettek a Szombathelyen megrendezett csoportparancsnoki tanfolyamon. A tanfolyam elvégeztéve! megkapták a leventefőoktatói képesítést.