Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1939
m 15. Előadások. A városunkban szereplő Kamaraszínház több előadását tekintettük meg. Az ifjúsági műsoron a következő darabok szere, peltek : Uz Bence, Noszty fiú esete Tóth Marival, Sasfiók. 16. Ünnepélyek. Szeptember 8. A Veni Sancte után tartott évnyitó ünnepélyen az igazgató meleg szavakkal köszöntötte a szülőket, s a tudományban és erényekben kiképzett embertípust vázolta. Október 6-i ünnepélyünket az Önképzőkör rendezte a következő műsorral: 1. Szabados: Magyar Hiszekegy. Zenekar. 2. Pilât G. : Az aradi tizenhárom. Gyászinduló. Zenekar. 3. Radványi: Október 6. Szavalta Tóth Tivadar VI. o. t. 4. Köveskúti : Ima a hazáért. Énekkar. 5. Ünnepi beszédet mondott Gacs Emilián dr. 6. Chopin : Gyászinduló. Zenekar. 7. Vörösmarty : Az élő szobor. Szavalta Molnár L. VIII. o. t. 8. Faulwetter : Éljen a haza. Zenekar. 9. Oláh : Fohász. Énekkar. 10. Erkel : Himnus. Zenekar. November 4. Szent Imre ünnepén a Mária-kongregáció rendezte az ünnepséget. Műsor: 1. Náray : Szent Imre dala (zene). 2. Bán A.: Szent Imre. Szavalta : Soós Z. VI. o. t. 3. Richter : Szent Imre-himnus (ének). 4. Székely L. : Szent Imre sírja. Szavalta : Kaffehr Gy. IV. o. t. 5. Dohnányi : Szent Imre hg. himnusa (zene). 6. Ünnepi beszéd. Mondta : Kondor A. VIII. o. t. 7. Szabó J. : Szent Imre hercegről (ének). 8. Dezsényi : Liliomos herceg. Szavalta : Herbst M. VII. o. t. 9. Brahms : Magyar tánc (zene). 10. Bárdos: Magyar szentek himnusa (ének). 11. Koudela: Az Eucharisztikus Kongresszus himnusa (zene). December 3. A finn-magyar testvériség ünnepélyét az ifjúsági Önképzőkör rendezte. Műsor: 1. Finn himnus (ének). 2. Madai Gyula: A finn testvérekhez. Szavalta: Bruckner Tamás VIII. o. t. 3. Ünnepi beszéd. Mondta : Gacs Emilián dr. 4. Magyar gyöngyök (zene). 5. Larin Kyösti : Hymnus Hungáriáé. Szavalta : Szép Zoltán VI. o. t. 6. A finn irodalom. Előadta : Godál József VIII. o. t. 7. Sarkia Károly : Nocturne ; Koskenniemi : Holdfényben c. költeménye. Szavalta : Stúr Lajos VI. o. t. 8. Gacs Emilián dr. vetített-képes előadása Finnországról. 9. Kraul : Magyar díszmenet induló (zene). 10. Eino Leino: Turáni csatabárd c. költeménye. Szavalta: Kondor István VI. o. t. 11. Finn himnus. December 7. Az ifjúsági Mária-kongregáció tagfelvételével kapcsolatos ünnepély műsora : 2. Delány : Praeludium. (Zene). 2. Kersch—Halmos : Gyászba borult egek. (Ének). 3. Apostolok kellenek! Mondta: Kondor A. (Hitvédelmi szakosztály). 4. Bán: Immaculata. Szavalta: Luxi E. 5. BachGounod: Ave Maria (ének). 6. Az Eucharistia és Szűz Mária. Mondta: Szente 1. (Euch, szakoszt.) 7. Josquin de Prés : Tengernek . . . Gebhardi : Glória ... (ének). 8. Ünnepi beszéd. Mondta : dr. Vecsey Lajos hittanár. 9. Schumann : Ábránd — Szörényi F. (zene). 10. Cantus C. : Cantate Domino . . . Mária,