Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1938

12

elég fájdalmat okoz a nevelőjét szerető gyermeknek. S ha erre a gyermek elérzékenyül, legyen számára buzdító szó, biztató mozdulat. Ha újra elköveti a hibát, büntetése a kegyvesztettség legyen. A bocsánatot, — ha kéri, meg kell adni. Harmadszori visszaesés esetén „tartassák bent az iskolában azzal a fenyegetéssel, hogy ma estvélig nem megy haza enni. Ezt azonban nem kell megtenni, hanem minekutána délig siratta ebédjét, haza kell bocsájtani jó reménység fejében.“ Ha még hibáznék, térdepeltetéssel, kiállítással kell megszégyeníteni. Végre, ha mindezeken a próbákon átesett, „egy vagy legfőbb két vesszővágás adassék.. . Szóval minden mesterséget meg kell próbálni, minekelőtte a testi büntetés következnék: és még ezen utolsó esetben is ollyan szánakodást kell mutatni, mintha a nevelő meg akarná öt siratni, hogy a büntetés és durva szózat egészen el ne oltsa benne a hozzá való szeretetet, hanem gyógyítsák meg a szép szavak, amit a vessző sebesit.a

E hosszú gyakorlattól szentesített és bevált fokozatos eljárást fontosnak és egyedül helyesnek tartja. Határozottan állítja, hogy ha *valaki nem Hlyen forma rámába önti a bíróságát a gyermekek körül, az nem épít, hanem ront; nem nevel, hanem öl; mert, amit nevel is, az emberiség kárára ’s gyalázattyára neveli, és azért alkalmatosabb az ösztöke, mint az oskola mellé. “ Kemény szavak, de meggyőződésből fakadtak.

Az évek számával nő a gyermek, de vele a nevelő munkája is. Szorosabbra kell fogni a gyeplőt, mert a kamaszodó gyermek hajlamos kilépni a rendes kerékvágásból, s olyan „mint a poéták, mikor logikusokká lesznek

A munka nehézsége kell, hogy fokozza a nevelő lelkesedését is. Mert minek épített a kicsinyekben, ha nemtörődömségével lerontja azt a nagyobbakban? Minek küzdött a gyermeklélekért, ha nem gondol most vele? „Szántani, vetni szorgalmatoson: az aratást pedig elaludni készakarva: a gyengeségnek leggyengébbik része." Most különösen fontos a szülők bele- belekapcsolása a munkába. Mert fényt keresnek e kamaszkodó lelkek, hogy utána elindulhassanak. S „minek gyertyavilág, ha ép a setéiben nem akar világittani?u Hogyan veheti át őket ahhoz a korhoz, amelyben a lélek a legtöbb veszélynek van kitéve, az ifjúkorhoz? Az az időszak ez, amelyben már minden virágzásnak indul, s azért napnak, szélnek, fergetegnek, olykor-olykor képes értelemben jégesőnek, egyszóval minden veszedelemnek éjjel-nappal ki van téve, hacsak vagy üvegházba nem zárjuk, vagy gondosan nem ápoljuk. Hasonlít a rózsához, amely alig pattant ki bimbójából, már hervadásnak indul. Szép és nemes, de kényes és gyarló. Virág, amely az írás szavai szerint is álmatlan vigyázást kíván, hogy valamiképen ifjúságában meg ne idősüljön. S ez nagyon könnyen bekövetkezhetik. Mert ha azok, akiket az Istentől kapott hivatás melléjük állított, le nem mondanak minden kényelemről s éber szemmel nem figyelik a lélekmozdulásokat, fiatal szellemük, gyorsan fellobbanó hevessé