Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1938

57

idők szoros barátságba kovácsolták őket, és most újra egybejöttek, hogy ápolják a küzdelmekben született testvériséget, és leróják a hála adóját egykori nevelőik iránt. Sokat mesélhettek volna diákcsínyekről, háborús élményekről, a kommunizmussal szemben folytatott bátor küzdelemről, ellenforradalmi tevékenységükről. Minderről alig esett szó köztük. De annál többet beszéltek a szétválásuk óta eltelt húsz esztendőről. Mikor ezek a férfiak kettes csoportokba verődve meleg szeretettel érdeklődtek egymás életsora felől, az volt az érzésünk, hogy barátságuk nem puszta emlék, hanem élő valóság. Az őszinteség és meggyőződés hangja csengett azokban a szavakban, amelyeket szónokuk a gimnázium igazgatójához intézett. „Midőn az érettségi után — mondotta — kiléptünk a gimnázium kapuján, nem tudtuk még, milyen kincseket raktak Szent Benedek fiai tarsolyunkba. Az életben más középiskolák diákjaival való érintkezésnél derült csak ki, hogy mi nem csak tudományt kaptunk, hanem nevelést is, ami abban a liberális világban nem volt magátólértetődő. Az évek sorának múlása meggyőzött bennünket arról, hogy a nevelés erkölcsi gyümölcsei cseppet sem kisebb értékűek, mint a tudomány kincsei, s Isten országának és a hazának nem kevésbbé van szüksége jellemes férfiakra, mint képzett emberekre. Mindkettővel elláttak bennünket annak a Szent Benedeknek a fiai, akinek jelszava volt: „Ora et labora“, s akinek rendje az európai civilizációért talán mindenkinél többet tett.“

A találkozóról a „Vasvármegye“ a következő beszámolót hozta:

Űrnapján reggel, amikor mindenki a Jézus Szíve-templom felé igyekezett, egy kis társaság gyülekezett a bencés templom mellett. — A férfiak szemében ott csillogott az örömkönnycseppje, amikor szinte egymás nyakába ugrottak a viszontlátás boldogságában. A hölgyek, mintha mindennap találkoznának, úgy köszöntötték egymást. A kis gyermekek meg, akárcsak a játszó-téren a régi kis pajtások, ugrándoztak egymás láttának örömében.

Az emberek kíváncsian nézték a kis társaságot. Egy-egy kőszegi úr kedves szeretettel köszöntötte őket.

Érettségi találkozóra jöttek azok, akik 1918-ban és 1919-ben a legválságosabb időben végezték be gimnáziumi tanulmányaikat a bencések iskolájában.

Kilencre együtt volt a kis együttes. Bementek a bencés templomba, ahol Pápai János dr. teológiai tanár szentmisét mondott osztálytársainak. Mise után együtt vettek részt az úrnapi körmeneten, majd a gimnáziumba mentek, ahol hősi halált halt Barenich Ferenc és Lackovich János volt osztálytársuk emlékére megkoszorúzták a Hősök-emlékét. Innen a temetőbe vezetett útjuk. Itt megkoszorúzták Nagy Balázs, volt igazgatójuk, Keszler Ernőd és Láhner Géza, volt tanáraik és Kiss László, valamint Hein Tibor, volt osztálytársaik sírjait. Megemlékeztek elhalt és másutt pihenő, volt tanáraikról és osztálytársaikról.