Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1938
11 nevelő, ha olykor-olykor valamit juttat nekik. Hiszen „sohase költheti jobb helyre fölös pénzét, mint erre, mert itt minden krajcáron körmöd aranyat vehet." A gyermeknek azonban éles a szeme. Hamar észreveszi a személyválogatást. Iriggyé lesz és el is szomorodik. Ép ezért meg kell tartani közöttük az egyenlőséget. „Semmit se kell tenni vagy adni egyiknek, amit nem a többinek, mivel az érdem különbségéről még ezek nem akarnak tudni." Ezeknek az elveknek a segítségével a nevelő eléri azt, hogy a gyermekszívek előbb az övéi, mintsem hivatalosan a keze alá kerültek volna az iskola útján. Nagy segítő eszköz ez arra, hogy mikor ez bekövetkezik, a nevelés zökkenő nélkül folytatódhassák. Mivel pedig az iskola semmire sem mehet, ha nevelési szándékába a szülők bele nem kapcsolódnak, mérhetetlenül szükséges, hogy a nevelő a szülőkkel megértesse, milyen károk származnak abból, ha e téren két malomban folyik az őrlés. Hivatkozzék arra a nagy számadásra, amellyel a gyermekért Istennek, hazának s a társadalomnak tartoznak. Győzze meg őket arról, hogy ha szorosan belekapcsolódnak az iskola nevelői munkájába, ezzel a felelősség nagy részét arra, illetőleg az abban működő hivatásos nevelőkre hárítják át, s így magukon könnyítenek. Ami pedig a nevelő munkáját illeti, fontos a szív. Valahányszor belép az iskolába, a szeretetet és a kedvességet sugározza. Szép bánásmódjával igyekezzék a művelődés e helyét úgy megszerettetni, hogy ne maradjon az a gyermekek számára rideg kötelesség, hanem olyan hellyé váljék, ahova mindig szívesebben mennek, semmint távol maradnak tőle. Hogy pedig ez necsak egyesek kiváltsága legyen, hanem a nevelői munka általános eredménye, jól kell vigyáznia azon gyermekek körül, akiket valami bűnről bevádolnak. Mértékadó elv mindig ez legyen : „Késedelmes és kegyes légy a büntetésekben, hogy ne vadíts. Ne nyúlj a vesszőhöz, valamíg a szeretetnek minden többi szegleteit ki nem próbáltad." A helyes utat a következő fokozatok rejtik: Mikor a bevádolt gyermeket előveszi a nevelő, „arcán és homlokán semmi bosszúálló jelt ne mutasson, hanem szánakodva csodálkozót .... Szavai se legyenek mennydörgősek, hanem a homlok jelekhez hasonlók, szelídek, kegyesek." A pirongatás — ha kénytelen adni — necsak szomorító, keserítő szavakból álljon, hanem dicsérettel legyen fűszerezve. Pl.: Csodálom, hogy te tetted ezt! S ha beigazolódik a hiba, lássék meg az, hogy a nevelő nehezen hiszi el. így ráébred a gyermek arra, hogy tőle ezt nem várták, csalódtak benne s így önérzete, önbecsülése működésbe jön. Főkép, ha a gyermek először hibázott, ne legyen az ítélet büntető, hanem szelíden feddő. Ha mégis „hozni kell valami sententiát; az első úttal ne álljon másból, hanem egy kis becsület-vesztésből“, mert ez maga is
