Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1937

86 c) akinek osztályismétléskor két vagy több elégtelenje van; d) a javítóvizsgálaton meg nem felelt osztályt ismétlő tanuló. 3. A beírásokat szeptember 2-án és 3-án tartjuk d. e. 9-től 1 óráig az igazgatói irodában, ahol a szülők kíséretében kell a tanulóknak meg­jelenniük. Utána az osztályfőnök uraknál kell jelentkezni a megfelelő osztályban. Akik először jönnek intézetünkbe, hozzák magukkal iskolai értesítőjükön kívül születési anyakönyvi kivonatukat és újraoltási bizonyít­ványukat. Tandíj a vegyesdíjakkal együtt 102 Pengő, amelyből a beírások alkalmával 37 P-t kell mindenkinek fizetnie, a többit pedig egyenlő havi részletekben postai befizető lapokon kell eszközölni. Szept. 3-án d. u. 3A3-kor gyülekezés énekpróbára az osztálytermekben. — Ismétlő tanulók csak szept. 3-án 11 órakor jelentkezhetnek. 4. A Veni Sancte szept. 4-én 729-kor lesz. Gyülekezés V49-kor. Majd évnyitó ünnepély, osztályrendezés és a Diáksegélyző könyveinek kiosz­tása, 4-én rendes előadás. 8-án törvényolvasás. 5. Tandíjkedvezmény a nagyméltóságú és főtisztelendő Kelemen Krizosztom, titkos tanácsos, főapát úrhoz címzett és szeptember 15-ig az osztályfőnök uraknál benyújtott bélyegtelen kérvénnyel kérelmezhető. Ilyen kedvezményben csak a jeles és jó előmenetelű, példás magaviseletű ta­nulók részesülhetnek. A folyamodványhoz vagyontalansági bizonyítványt is kell csatolni. A felvételi és vegyes díjak fizetése alól felmentés nincsen. 6. Segélyző könyvtári könyveket az osztályfőnök uraknál kell kérni. A félív papírosra írt könyvjegyzéket beíráskor az osztályfőnök uraknak átadni. 7. A testgyakorlás alól való felmentés csak nagyon megokolt esetben kérhető. A folyamodványok az igazgatósághoz címzendők, orvosi bizonyítvánnyal és 1 P költséggel nyújtandók át. A folyamodók tartoznak magukat az iskolaorvos vizsgálatának is alávetni. E vizsgálat alól csak feltűnő alkalmatlanság esetén van felmentés. 8. Egy rendkívüli tárgynak a tanulása ajánlatos. A jövő évben franciát, németet, gyorsírást, rendkívüli rajzot és gyógytornát lehet tanulni. 9. Hegedűt és fúvós hangszereket szintén az iskolában lehet ta­nulni. Heti 2 órai tanítás mellett a havi tandíj 8 P, kettesével 5 P. 10. Vidéki diákjaink szállást csak az igazgató tudtával és előzetes beleegyezésével vállalhatnak. 10 A tanárok a gimnázium fogadótermében, az órarenden jelzett időben, fogadóórákat tartanak s ezeken az érdeklődő szülők gyermeke­ikről felvilágosítást nyerhetnek. Az igazgató és a tanárok iskolai ügyben magánlakásukon senkit sem fogadnak, az iskolában azonban készséggel állanak a szülők rendelkezésére.

Next

/
Thumbnails
Contents