Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1937
Előadták Kováts Ferenc VIII. o. t. és Schreiner Frigyes Vll. o. t. 14. Sík: Cserkészek. Szavalta Kaffehr György 11. o. t. 15. Kováts Ferenc: 111. Népdalinduló. Játszotta a zenekar. A zenekart Kováts Ferenc karnagy úr vezényelte. Márc. 21-én őrsi kirándulást rendeztünk a Hétforráshoz, ill. az Ózkúthoz. Ez alkalommal többen tették le a II. vagy I. o. próbát. A húsvéti szünetben a csapat egyik tagja résztvett az országos őrsvezetői táboron. Máj. 26-án ünnepélyes fogadalomtétel volt a gimnázium dísztermében. Az avatáson a helybeli csapatok képviseletében 1 — 1 őrs jelent meg. A felvételt Gádoros Mihály úr, cserkésztiszt végezte. Értékes beszédben figyelmeztette a nyolc újoncát a cserkészfogadalom jelentőségére. „Hiszem és tudom, — mondotta — hogy az avatás ünnepélyes percében nagy komolysággal hangzott el ajkatokról az ígéret . . . Melleteket díszíti a cserkészjelvény. De az ember nem akkor válik cserkésszé, mikor jelvényt tűznek a mellére ! . . . A cserkészet az élet, s az élet fejlődés, folytonos tökéletesedés. A cserkész is mindennap tökéletesebb akar lenni ; ez a szebb, becsületesebb életre való törekvés az igazi cserkészmunka ! . . . Harc a cserkészet, harc a saját gyengeségeink ellen, harc a becsületes, tiszta férfi-életért. Amikor ezt a harcot harcolod, akkor lettél cserkész . .. Akkor, mikor édesanyádnak kérés nélkül egy pohár vizet nyújtasz, amikor a holnapi leckédet becsületesen megtanulod, amikor gyermekes csínytevéseidet őszintén bevallód 1 . . . Komoly időket élsz ma Te, kis cserkész, nagy feladatok várnak Rád ! Új embert, új magyart kell nevelned először magadból, azután környezetedből. Hazát kell építened : romokból, trianoni Magyarországból Szent István Magyarországát ! Fel kell készülnöd arra a munkára, a jövendő harcra, amelyben csak a kemény cserkésztörvényeken felnevelkedett magyar ifjú győzedelmeskedhetik !" — A csapat létszáma júniusban : 30 fő. A „Magyar Cserkész" _t a gimnázium tanulói között is terjesztettük ; a folyóirat 53 példányban járt. Június 21-én reggel indultunk táborozni Bakonybélbe. Tóth Ciprián, parancsnok. 5. Gyorsírókör. Az intézet V., VI. és Vll. osztályú tanulói közül alakult meg a Gyorsírókör azzal a céllal, hogy a tanult anyag ismétlésével és folytonos gyakorlásával az íróképességet fejlesszük és fokozzuk. A kör tagjai résztvettek a szombathelyi körzeti (1938. április 30.) és országos (május 7.) versenyen. A körzeti versenyen 100 szótagos versenyen sikerrel írtak: Bakos Károly V. o. t. 3 eltéréssel 4. helyezés Barna László Vll. o. t. 2 „ 3. Makai Zoltán V. o. t. 4 5. Nagy László V. o. t. 3 „ 4 „ i