Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1937

22 A lakosság száma a nyugatról jött telepesekkel, de különösen az egészséges népszaporodással nemsokára annyira megnövekedett, hogy újabb és újabb telepesrajok indulhattak a még kevéssé népes, szomszédos területekre. Különösen erős kivándorlás indulhatott meg a Dunántúlról — mert hiszen ez volt a legsűrűbb lakosságú — az ország keleti és észak­keleti részei felé. Ezáltal a magyar települések egyre közelebb jutottak a szent-istváni országhatárokhoz. Belül csak a Kis- és Nagykunság, a Jász­ság, egyes járhatatlan mocsárvidékek és az országhatár magas hegyei maradtak üresen vagy gyéren benépesítve. Szent István népe nyelvében is egységes volt. A török, majd szláv jövevényszavakkal bővült ősi magyar nyelvet beszélték akkor a zólyomi nagy erdőtől a Száváig s a nyugati határhegyektől a Székely-földig! Ha voltak is itt-ott jelentéktelen idegen nyelvszigetek, azok is már a teljes beolvadás felé tartottak. A honfoglaláskori kétnyelvűség is szűnőben volt már, s néhány nemzedék multán még az emléke is kiveszett a magyarság egykori török tudásának. Lényegesen megváltozott a gazdasági élet is. A nomád állattenyész­tést mindinkább felváltotta a rendszeres földművelés, ezzel együtt az erdőírtás és a még parlagon heverő területek meghódítása. A magyar táj tehát ekkor kezdett átalakulni mai értelemben vett kultúrtájjá. A nyugati összeköttetések következtében különböző iparágak fejlődtek, és országunk belekapcsolódott az európai forgalomba. Ezt legbeszédesebben mutatja Szent István kitűnő dénárjainak elterjedése: ezeket már a magyar föld ezüstjéből verték, és még Észak-Európa kereskedelmi forgalma is szívesen használta őket. Már szent királyunk is befogadta országába az idegeneket, a nyu­gatról jött „vendégeket"; utódai alatt pedig még fokozottabb mértékben indult meg ezeknek a bevándorlása. Ennek a betelepítésnek az igazolá­sára sokan még ma is a szentistváni intelemre szeretnek hivatkozni : „... lám, gyönge és törékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország." (Szent István Intelmei VI. fejezet.) Merő tévedés azonban ebből arra következ­tetni, hogy a szent király nemzetiségi államot akart alkotni! Mert el kell csak olvasni az Intelmeket, és rögtön kitűnik, hogy nem betelepült nagy néptömbökre gondolt, amikor fiának ezt az intelmet adta, hanem csak a szellemi és gazdasági kultúrát terjesztő egyes idegen egyénekre. Hiszen mindig csak „vendég és jövevény embereket" emleget, nem pedig egész nemzetiségi tömegeket és a nemzet testét megszabdaló idegen népcsopor­tokat. Jól tudta, hogy magyar népének sem lelke, sem műveltsége nem európai még egészen, de hogy azzá tehesse, vendégként fogadott be országába egyes idegeneket. Az idegenek befogadását tehát csak a mű­velődési kapcsolatok szempontjából értékelte! „A nem porladó kezű király" nagysága nem hódításokban, hanem "îbban rejlik, hogy nemcsak megtartotta, hanem évszázadokra megszer-

Next

/
Thumbnails
Contents