Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1937

22 A lakosság száma a nyugatról jött telepesekkel, de különösen az egészséges népszaporodással nemsokára annyira megnövekedett, hogy újabb és újabb telepesrajok indulhattak a még kevéssé népes, szomszédos területekre. Különösen erős kivándorlás indulhatott meg a Dunántúlról — mert hiszen ez volt a legsűrűbb lakosságú — az ország keleti és északkeleti részei felé. Ezáltal a magyar települések egyre közelebb jutottak a szent-istváni országhatárokhoz. Belül csak a Kis- és Nagykunság, a Jászság, egyes járhatatlan mocsárvidékek és az országhatár magas hegyei maradtak üresen vagy gyéren benépesítve. Szent István népe nyelvében is egységes volt. A török, majd szláv jövevényszavakkal bővült ősi magyar nyelvet beszélték akkor a zólyomi nagy erdőtől a Száváig s a nyugati határhegyektől a Székely-földig! Ha voltak is itt-ott jelentéktelen idegen nyelvszigetek, azok is már a teljes beolvadás felé tartottak. A honfoglaláskori kétnyelvűség is szűnőben volt már, s néhány nemzedék multán még az emléke is kiveszett a magyarság egykori török tudásának. Lényegesen megváltozott a gazdasági élet is. A nomád állattenyésztést mindinkább felváltotta a rendszeres földművelés, ezzel együtt az erdőírtás és a még parlagon heverő területek meghódítása. A magyar táj tehát ekkor kezdett átalakulni mai értelemben vett kultúrtájjá. A nyugati összeköttetések következtében különböző iparágak fejlődtek, és országunk belekapcsolódott az európai forgalomba. Ezt legbeszédesebben mutatja Szent István kitűnő dénárjainak elterjedése: ezeket már a magyar föld ezüstjéből verték, és még Észak-Európa kereskedelmi forgalma is szívesen használta őket. Már szent királyunk is befogadta országába az idegeneket, a nyugatról jött „vendégeket"; utódai alatt pedig még fokozottabb mértékben indult meg ezeknek a bevándorlása. Ennek a betelepítésnek az igazolására sokan még ma is a szentistváni intelemre szeretnek hivatkozni : „... lám, gyönge és törékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország." (Szent István Intelmei VI. fejezet.) Merő tévedés azonban ebből arra következtetni, hogy a szent király nemzetiségi államot akart alkotni! Mert el kell csak olvasni az Intelmeket, és rögtön kitűnik, hogy nem betelepült nagy néptömbökre gondolt, amikor fiának ezt az intelmet adta, hanem csak a szellemi és gazdasági kultúrát terjesztő egyes idegen egyénekre. Hiszen mindig csak „vendég és jövevény embereket" emleget, nem pedig egész nemzetiségi tömegeket és a nemzet testét megszabdaló idegen népcsoportokat. Jól tudta, hogy magyar népének sem lelke, sem műveltsége nem európai még egészen, de hogy azzá tehesse, vendégként fogadott be országába egyes idegeneket. Az idegenek befogadását tehát csak a művelődési kapcsolatok szempontjából értékelte! „A nem porladó kezű király" nagysága nem hódításokban, hanem "îbban rejlik, hogy nemcsak megtartotta, hanem évszázadokra megszer-