Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1937

erősödő orosz hatalom, keletre meg a besenyők félelmes, harcos népe. A A terület maga is fátlan, füves, száraz puszta. Nem is volt szándékukban itt megmaradni. Jobb hazát, megfelelőbb tájat kerestek volna a bolgárbesenyő szövetség támadása nélkül is. Az imént kialakult politikai egységnek volt köszönhető, hogy ez a támadás a hétmagyarok népét nem juttatta a nomád törzsszövetségek rendes sorsára : nem bomlott alkotórészeire, hanem fejedelme vezérlete alatt szilárd egységben indult nyugat felé új hazát keresni. A népvándorlás végén, amikor a letelepült nyugateurópai államok arcvonala a felső Elba és a Lajta vidékéig nyomult előre, akkor jönnek őseink a népek nagy vándorútján gulyáikkal, nyájaikkal, méneseikkel. Talán éppen idején, talán a legutolsó, de egyúttal a legjobb pillanatban nyomulnak be a német—római császárság és Bizánc között egy szerencsés történelmi pillanatban gazdátlanul maradt pusztaságra : a Kárpáti-medencébe. Ha előbb jönnek két-három századdal, talán őket is elnyelte volna a népvándorlás, eltűntek volna Európa néprajzi térképéről, amint eltűntek más nagyobb és hatalmasabb germán és turáni népek ; ha később jönnek, a letelepült európai népek arcvonalát talán már keletebbre találják. így éppen a legmegfelelőbb időben érkezik Árpád hontalanná lett népe, hogy megkezdje fönséges történelmi hivatását a Kárpátok által körülvett óriási arénában, Európának eme legkényesebb pontján : útjában tatárnak, töröknek, összeütközési helyén germán, szláv és román népeknek, érintkezésén nyugat- és keleteurópai kulúráknak. Mindaz a csapás, amely az ide telepedett magyarságot ezer éven keresztül érte, szorosan összefügg a medence földrajzi helyzetével és attól el nem választható. Mert a Kárpátimedencének a földrajzi helyzete lett a végzete ! II. Milyen lehetett a Kárpáti-medencének honfoglaláskori képe ? A hegyvidékeket egyetlen, összefüggő óriási erdőség borította ; ez az erdőség azonban nem állott meg a síkság peremén, hanem a talajvizesebb területeken, főleg a folyók mentén, továbbfolytatódott a síkság felé is. Hatalmas ártéri, mocsári tölgyesek, keleten nyírerdők, másutt füzesek, nyárfások, vadvizes lápok és rétségek, a magasabb hátságokon pedig füves puszták és legelők tarkították az Alföld akkori képét. Nem száraz pusztaság volt, hanem inkább ligetes-erdős táj. Rajta mindig annyi volt az erdő, amennyit a népe megtűrt. Az Alföld csak a törökkori erdőirtás óta „puszta", amelyre már alig lehet visszacsalogatni az erdőt. A Dunántúl még változatosabb honfoglaláskori képet mutat közepes magasságú hegyeivel, lankás dombjaival, síkságaival, tavaival. A táj nagy részét itt is erdők, ritkás, világos, könnyen járható tölgyesek és bükkösök borították gazdag, fűtermő rétségekkel váltakozva. A Kárpáti-medencében volt tehát erdő, legelő, rét, volt szántani való terület is bőséggel.