Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1934

A boldogság problémájának horátiusi megoldása. A szentágostoni „inquietum cor"-t, a nyugtalan szívet mindenki érzi magában. Mindenki vágyódik valami után, mindenki keres valamit, ami a lélek kutató tapógatódzását fölszívja, megszüntesse ; s ez a titokzatosan vonzó erő : a boldogság. A boldogság-vágy nincs időhöz kötve, nincs társadalmi osztályokhoz kötve. Meghúzódik a szegény viskókban és az arisztokráciánál is a cselekvés indító erejéül lép fel. Irányulása kettős : materiális, anyaghoz kötött és szellemi. Beteljesülése : a boldogság. Éppen azért, mivel maga a boldogságvágy anyagi vagy szellemi beirányítottsága is egyéni adottságoktól függ, ezért a történelem életében azt látjuk, hogy magát a boldogságot is a filozófusok vagy az anyagi, vagy a szellemi világban, vagy ezen két világ különféle fokban való keverésében látták. Sokrates az eupraksziá-ban, a következetes erkölcsi cselekvésben, a cinikusok az autarkeiá-ban, az idegen hatásoktól megszabadított lelki élet-, lelki függetlenségben látták a boldogságot, amely függetlenség átnyúlt a hordóban lakó Diogenes igénytelenségébe is. A hédonisták boldogsága a hédoné, a gyönyör, mint „alanyi élmény", mely azonban a szellemi élvezeteket gyakran mellőzve, inkább a testi gyönyört hangsúlyozta. Eleinte Platon tanaiba is becsúztak hédonista gondolatok, de lassankint valami nagyon érdekes gondolatszökkenéssel belevágódik az ideák világába, kutatja, vizsgálja a főideát, gondolatvilága tisztul, észreveszi a lélek örök rendeltetését, s ezután már csak annyiban engedi meg a hédonét, amennyiben a lélek eszményi törekvését nem akadályozza meg. Aristoteles a forma teljes kifejlődésében látja a boldogságot, amelyhez azonban még külső javak is szükségesek. A stoicizmus a „cinikus iskola intellektuális hajtása". A stoikus boldogság „a homologoumenos té füzei zén", a természetnek megfelelő élet. Előtérbe lép náluk az apáthia, a szenvedélyektől, indulatoktól való mentesség. Az epikureusok a fájdalom eltávolításával előálló nyugalom gyönyörében, az ataraksziában oldották meg a boldogság problémáját; ezt a nyugalmat nagyon elősegíti a közélettől visszahúzódó, elrejtett élet, a „láthe biószász" gondolata. Horatius egyénisége kizárta azt, hogy bármelyik iskola nézetét magára erőltesse, annál is inkább, mert ő is átlátta, hogy a boldogság kérdésének megoldásában milyen nagy szerepet játszik az egyén a maga szellemi művelt-