Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1930

12 királyfi c. háromfelvonásos ifjúsági színjátékát. Márc. 15-én hazafias ünnepséget rendeztünk a következő műsorral: 1. Radványi K. : Uj március. Szavalta Ujlaky László VI. o. t. 2. Ünnepi beszéd, mondotta Szovják Imre VIII. o. t. 3. A magyar honvéd öröme és bánata, elő­adta az ifjúsági zenekar. 4. Magyar ének 1919-ben. Szavalta Greifenstein László VIII. o. t. 5. Nemzeti dal. Háromszínű a nemzeti lobogó. Énekelte az ifjúsági énekkar. 6. Himnus. Előadások. Ifjúságunknak volt alkalma arra is, hogy mozi és szini elő­adások látogatásával gyarapítsa ismereteit, nevelje Ízlését. A 8 kötelező filmen kivül szép számban nézték meg a „Hunyadi Mátyás reálnevelő intézet dísztermében előadott filmeket. Résztvett az itt működő szintársulatok ifjúsági előadásain. Látták a Fösvényt, az Ocskai brígadérost, a Csalódásokat. Felkerestük a testvérintézetek ifjúsági előadásait is. Megtekintettük a zárdában Sik Sándor „A boldog ember inge", a polgári iskolában pedig a „Szeretet csodája" c. szép darabot. Okt. 28-án Pintér Imre és Parlagi Kornélia Blaha-előadását élveztük végig. Apr. 26-án a két felső osztály meghallgatta Sik Sándornak előadását a modern magyar irodalomról. Kirándulások. Június 3-án Űrnap előtt való napon, mialatt az intézet egy csoport növendékét a Balaton vidékére, egy másikat meg Sopronba küldte, a harmadik csoportjával a Gyöngyös (Günsbach) völgyét kereste fel és egy napos kirándulásban átkelési engedéllyel Rőt (Rattersdorf), Rendek (Liebing) falvakat útba ejtve Léka (Lockenhaus) büszke várában tett láto­gatást. A 2—2 órás gyaloglást oda is, vissza is és az ottani járást-kelést a résztvevő 97 tanuló legtöbbje jó kezdő túrának vette erre a nyárra. Nagy örömet okozott, hogy a pár napos eső után a javulni készülő időben elindulva szép derült időben tehették meg az utat. Léka vára egy kiugró hegyfokon van (380 m), amely a sopronmegyei dombok vidékéből nyúlik a Gyöngyös völgyébe (itt 325 m. ez a tenger színe fölött). A völgy a víz alsó részén, de különösen a felső részén („a vár fölött") szépen kiszélesedik, a völgyi kocsiút pedig a kiugró hegybordát ke­resztezi annak behorpadó részén. Festői látványt nyújt a vár a völgy minden részéből és a szemben lévő környező lejtő oldalakról. Itt is, (mint Fraknón is, Somló várán is és hasonló helyeken) a hegygerinc felől közelítjük meg a várát, ahonnan az ellenség is legjobban fenyegette. Azért építtete 1636-ban Nádasdy Ferenc ide az elővárat, amelyben most az Esterházyak gazdag állat- és madárgyűjteményében gyönyörködhetünk. A vár egy-két őre mindig szívesen áll rendelkezésünkre. Az ősi (XIII. századi) lovagvár a kiugrórész végén az előbbivel együtt, az első pillantásra látjuk, mily könnyen uralkodhatott a vidéken és zárhatta el ennek a vidéknek forgalmát Ausztria felé és viszont. A banderiális világban

Next

/
Thumbnails
Contents