Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1927

7 És itt vagyunk életének egyik főtitkánál, hogy meg tudta nyerni mindazok szeretetét, becsülését, kiknek környezetébe került. Ez lelkének egyik alaptulajdonsága, mely végig kiséri egész életén. Láttuk, hogy nyeri meg pozsonyi diáktársai szeretetét, Pannonhal­mán és az Anzelmianumban klerikus-társaiét, mindenütt tanárai becsülését. Láttuk, hogyan férkőzik az elvadult lelkű katonák szívébe. Mikor bele­kerül a törvénykönyvet magyarázó testületbe újra alkalma nyílt gyako­rolni lekötelező szívességét avval a sok püspökkel szemben, kik mind hozzáfordultak tanácsért, felvilágosításért. r Ugyanígy állt mindenkinek rendelkezésre mint követségi tanácsos is. Es ha valaki Rómába jött, ki­vált a magyarok, bármennyi dolga volt, mindig tudott időt szakítani, hogy vendégeit az örök város szépségeibe beavassa. De nemcsak az urakkal szemben ily szíves, nem is csak társai, alattvalói iránvában ilv jó. Mikor Pannonhalmán tartózkodik, a falúbeliek szívét is magához hódítja. Mindenkihez van jó szava ; az öreg asszonyokat felveszi kocsijába, a gyermekekkel elbeszélget, beléjük csepegtetve lel­kének nemes tartalmát. így értjük a következő esetet. A kommunizmus alatt történt. Egy­szer csak hire jár, hogy a kommunisták a kolostort ki akarják üríteni. Elt lent a falúban, Gvőr-Szentmártonban, egy jó lelkű gazda, Presznyák bácsi. Mikor meghallotta a vészhirt, szeretettel hívta magához : „ Fő­tisztelendő úr, ne menjen ám világgá ! Jöjjön el hozzám lakni ! Amig nekem lesz mit ennem, a főtisztelendő úrnak is lesz!" E megható jelenethez hasonló folyt le néhány évvel előbb Rómában. De nem egy egyszprű gazdaemberrel, hanem Gasparri bíbornokkal. Akkor is vészhirek jártak. Olaszország megüzente a r központi hatalmaknak (Ausztria-Magyarország, Németország) a háborút. És itt volt a veszedelem, hogy Gasparri forrón szeretett és nélkülözhetetlen munkatársa, Don Giustiniano. mint ellenséges állam polgára, kénytelen lesz Rómát elhagyni. Es ekkor Gasparri megtette, amit Presznyák bácsi megígért, asztaltársává tette kedves munkatársát. Magával vitte lakásába, a semleges Vatikánba, hol 32 hónapon át volt vendége, az asztalnál étkező, a dolognál munka­társa, a pihenés óráiban meghitt barátja. És mikor 1917-ben haza kellett jönnie, megsiratta. Meleg szeretettel csüng rajta maga XI. Pius pápa is, amint ő ne­vezte, a kedves Benjáminján. (Ä legfiatalabb bíboroson). E szeretetnek fényes tanújelét adta a kitüntető biborosi kinevezéssel és a felszentelés fényes szertartásaival. Gyöngéd szeretetének jeléül vehető az is, hogy a gobelinra, melyet a törvénykönyv elkészültének emlékére készíttetett, a szeretett Don Giustiniano képét is rászövette. Es hogy mennyire megnyerte egész nemzetének szeretetét, becsü­lését és tiszteletét, ragyogóan mutatja fényes diadalmenete, mellyel szé­kének elfoglalására ment. Es e nemes, szerető szív magas fokban szerény és önzetlen. Az ő érdeme elsősorban, hogy az egyházi törvénykönyv létrejött, de ezt arány­lag csak kevesen tudják, mert a kötet élén nem az ő, hanem a szerkesz­téssel megbízott Gasparri bíboros reve áll. Ennél szebb példáját találni az önzetlen szerénységnek, ennél jobban elrejteni érdemet nem lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents