Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1926

27 nyolc osztályúvá lettek a gimnáziumok, ahol nem volt, ott az osztályok számát 4-re apasztották. Kőszegi gimnáziumunk is 4 osztályra redukálódott. Az „Entwurf" rendszerének rendes tárgyai voltak : vallástan, latin nyelv, görög nyelv, német nyelv, történelem s földrajz, mennyiségtan, természetrajz, természettan; rendkívüli tárgyak: ének, szépírás és rajz. A „sok tanterv" korszakában intézetünk azon figyelemreméltó eredményt érte el, hogy egy időre a tiszta magyar iskolák sorába került, bár később a helytartótanács kívánságára kénytelen volt a számtant, természettudományokat és a német nyelvet németül előadni. 1883 ban Trefort miniszter csinálta meg a középiskolai alap­törvényt, és ennek szabályai uralkodtak egészen a legújabb közép­iskolai törvényig. E tanterv szerint a középiskolának két typusa van : gimnázium és reáliskola. Ezen korszakban fejlődik ki „kisgimnáziumunk" teljes gimnáziummá. 1) Az 1924-ben hozott törvény a középiskolák három faját állítja fel : gimnázium, reálgimnázium és reáliskola. Minthogy a mi főgimnáziumunk ez alkalommal a „reálgimnázium"-ok közé soroltatott, csak ezzel foglalkozunk. 2) A vallástant tanulják növendékeink az összes osztályokban heti 2 órában az egyes hitfelekezetek tanterve szerint. Magyar nyelv és irodalomból I. osztályban van 5 óra, II.-ban 4 óra, IV—VIII. osztályokban 3 óra. Az elérendő cél „a) a magyar nyelv és stilus törvényeinek ismerete, b) szabatos előadás képessége szóval és Írásban, c) irodalmi müvek olvasásán, tartalmi és formai elemzésen, irodalomelméleti és történeti ismereteken alapuló magyar irodalmi műveltség." Latin nyelvet és irodalmat tanulnak I.—IV. osztályban heti 6, V. osztályban 5, VI.—VIII. osztályokban heti 4 órában. A tanterv által kitűzött cél az, hogy a tanulók biztos nyelvtani ismeret alapján meg­szerezzék a képességet a latin írók megértésére és szabatos fordítására ; ismerjék a római irodalom egyes kiválóbb termékeit, s így tájékozódást szerezzenek a római nép életében és gondolatvilágában ; megértsék művelődésünk római eredetű elemeit. Német nyelv- és irodalommal foglalkoznak a II.— III. osztályban heti 3, IV. osztályban 4, V.—VI. oszt.-ban 3, VII.-VIII. oszt, ban 2 órában. Cél : biztos nyelvtani ismeret szerzésével újabb német irók műveinek megértése, és tájékozottság a német szellemi élet ismeretében; továbbá gyakorlat szerzése a német nyelvnek írásbeli és szóbeli használatához. A francia nyelv- és irodalomnál ugyanaz az elérendő eredmény, mint a németnél. V.—VI. oszíályokban 5, VIL—VIII oszt.-ban 4 óra áll rendelkezésre. Történelmet a III. osztályban 3, IV.-ben 2, V.-VIII. osztályokban 3 órában tanuljak. Az előadandó tananyag: III.-ban a magyar nemzet története napjainkig; IV.-ben az ókor története Marcus Aurelius halá­1. Pacher: i. m. 41-114. 1. 2. Még a régi tanterv szerint folyik a tanítás a VI—VIII. osztályokban, de a franciát és rajzot már az új tanterv szerint tanulnak ezekben is a VIII. kivételével.

Next

/
Thumbnails
Contents