Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1914

- 33 Műértő és műbiró. Akit megigéztek a meghitt percek hangulatai, aki nemcsak az élet tülekedő zsibaját, de annak varázsfuvoláját is hallotta, aki széles mellkast csinál, ha virágillatot hoz feléje a szellő, és az esti alkonyatért nem sajnál lekésni vacsorájáról, akit gondolkodóba ejt egy fűszál belvilága, elmélkedésre az élet ezer változata, aki, mint méh, az élet minden megnyilvánulásában megérzi a szépség mézét, . . . annak adatott meg az első és legfontosabb lépés a műtárgyak valódi megértéséhez. Mert, a képeket szemlélni mindnyájan egyformán tudjuk, de megérteni nem. A kávéházi publikum épen úgy hallja a zenét, mint a hangversenyek közönsége, de kettőjük különbsége ezer és egy. Akiből hiányzik a hangulatok potentiája, aki nem tud tapsolni mások örömén, elcsendesedni mások golgotháján, abból kritikus lehet, de műértő soha. Mert hogy valaki műértő lehessen, nagy lelki kilengésekre van szüksége. Át kell tudnia élni az alkotó művész ama lelki hullámzását, mámorát, viharzását, gyötrődését, melynek végső elsimult akkordjaként a műtárgy lép elénk. Minden műtárgy, minden kép egy emlék, kacagó, vagy vérverejtékes perceknek, önfeledt művészi vajúdásoknak az emléke, és aki e perceket átélni képtelen, azelőtt fellebenthetetlen a szaiszi fátyol. De légyen bárki ember fia, azt meg tudja jegyezni magának, hogy mig műtárlatokon és képtárakban jár, azalatt mások emlékei között mozog, melyeket körülzsonganak a szivről szakasztott percek árnytalan hangulatai. Úgy járjon hát ott, mintha a maga emV