Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1913
— 11 — Ilyen uralkodó alatt Piinius nagyon könnyen megtalálhatta a nyugodt, boldog életet, és valóban meg is találta. Nem hízelgő imádója, hanem bizalmas barátja lett Vespasianusnak. Minden nap szabad bemenete volt a császárhoz. Kora hajnalban szokta fölkeresni legfölségesebb barátját, mert a nap többi részét az uralkodás gondjai foglalták le. Hasonló benső barátság fűzte Pliniust Titushoz is, akiről a Naturalis História előszavában több helyen megemlékezik. Munkabírása, szorgalma is mintha új erőt kapott volna ebben az időben. Történelmi munkát irt: A fine Aufidii Bassi I. XXI., amelyben Claudius császár halálától saját koráig történt eseményeket óhajtotta megörökíteni. Csak óhajtotta, mert a munka nem maradt fönn az utókorra. Egyetlen ránk maradt munkája is ebben az időben készült, a Naturalis História, harminchét könyvben. Megmutatta e munkájával, mit tehet még a sok oldalról elfoglalt ember is, ha tehetségét szorgalommal egyesíti és szabad idejét okosan, alkalmas beosztással fölhasználja. Ezzel a munkával tette ismertté nevét minden korok előtt. Ez a munka „részletező, tudományos, nem kevésbé változatos, mint maga a természet" — mondja Piinius Minor. Egyik hires francia kiadója Pliniusnak, Broterius, e szavakkal foglalja össze tartalmát: „A természetnek óriási terjedelmű leírása mely felöleli az eget, a földet, az embereket és az emberek lelki világát, az állatoknak növényeknek, a belőlük eredő gyógyítószereknek végtelen sok faját, a vizek életadó forrásait, a kincsekké váló érceket, az ezerféle ásványokat, a művészetek csodás alkotásait." Titusnak ajánlotta e hatalmas munkát Piinius, akit hálául a % kitüntető barátságért jogosan illet az amor et deliciae generis humani megtisztelő elnevezéssel. Mindenfelé dicsőséget nyert ez óriási munkájával. Még a császári kegy is megnövekedett : az imperátor a Misenumban állomásozó hajóhad parancsnokává nevezte ki. De ezt a dicsőséget, a kitüntetéseket nem élvezhette már sokáig. A 77. évben volt ez Kr. ü., közeledett már a vég. Annak a férfiúnak vége, aki edzett lélekkel diadalmaskodott minden nehézségen, aki a kényelmes életet, a nyugalmat sohasem becsülte többre, mint a tudományos munkálkodás közben vagy embertársai érdekében elszenvedett fáradalmakat. Az elkerülhetetlen végzet, a játékos szerencse, vagy tán inkább valami magasabb hatalom bölcs rendelése folytán az az ember, aki annyira kiemelkedve a mindennapiságból egész éle-