Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1910

— 121 — előadást. Külön csak ritka kivétellel mehettek színházba szüleikkel. Az ifjúság azon része, mely még nem volt tagja, belépett fogadalom aláírásával az Orsz. Ifjúsági Madárvédő Ligába, hogy érzékük az erdők dalosainak védelmezése iránt fejlődjék s erő­södjék. Az Orsz. Állatvédő Egy.-től kapott 130 Gyermeknaptárt az alsó osztályosok közt osztottuk ki. — Az ifjúságot felszó­lította az igazgató néprajzi s régészeti tárgyak gyűjtésére. Több tanulónk buzgón gyűjtött. A tanulók saját filléreikből cserépvirágokkal díszítették az osztálytermek abiakait. Célunk ezzel ébren tartani lelkükben a virágok iránt való érdeklődést és szeretetet. Más termek abla­kaiban virágtartó rácsok vannak virágokkal. A Zászlónk 200 példányban járt az intézetbe. Néhányan járatták az „Élet"-et is. A tanulók közül 94 pártoló, 12 rendes tagja a Sz.-István-Társulatnak. A vallástani vizsgálatok Kincs István, apát-plébános, püspöki biztos elnökletével máj. 8., jún. 13. és 14.-én voltak. A más vallású tanulókat saját lelkészeik tanították a vallás­tanban az intézeten kívül. Félévenként bizonyítványt adtak hala­dásukról s értesítették az igazgatóságot, részt vettek-e pontosan istenitiszteletükön is. A vallásos nevelésnek kipróbált eszközeit is alkalmaztuk az ifjúságnál. Az egyik az Élő Rózsafűzértársulat, melynek az összes kath. ifjak tagjai voltak Nagy Balázs tanár vezetésé­vel. A másik a Mária-kongregáció, külön a felső és kü­lön az alsó osztályosoknak. Elnök Nagy Balázs és Lengyel Zénó tanár volt. Jelentés a Máriakongregációról. Az intézetünkben lévő Máriakongregáció két részre, a felső és alsó osztályok kongregációjára osztva működött Nagy Balázs és Lengyel Zénó prézesek vezetése alatt. A felsőbbek kongregációja szept. 8.-án tartotta alakuló gyű­lését, melyen megválasztották a tisztikart. Prefektus: Blazovich I. VIII. o.; asszistensek: Toplak F. VIII. o. és Kudlics K. VIII. o.; titkár: Gazdag Pál VIII. o.; háznagy: Tomsits Gy. VIII. o.; sek­restyés: Sommer R. V. o.; pénztáros: Bors Imre VI. o.; könyv­táros: Hegedűs I. VII. o.; konzultorok: Rajczy L. VIII., Palkó I. VII., Murányi L. VI., Schönfeld M. gr. VI., Károly F. V. és Schla­madinger O. V. o. t. Karnagy: Chilkó S. VIII. o.

Next

/
Thumbnails
Contents