Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1907

- 22 ­m2 gyalogjáróért 1000, villamosság bevezetéséért 2000; összesen kerül tehát 250.245-09 K-ba. Erre fedezet a várostól felvett köl­csön 200.000 K, s igy a hiány 50.245'09. Ezt építési államsegély­képen kérelmezték újra s a miniszter fel is vett rá az 1908. költ­ségvetésbe 50 ezer К-t, elismervén a megokolásban a gimnázium kifejlesztésének szükséges és hasznos voltát. A terv és költségvetés ugyan nem volt még jóváhagyva, de mivel a vállalkozó tartott tőle, hogy a halogatás miatt a szer­ződésben kikötött időre nem tudná az épületet tető alá hozni, május 6.-án saját felelősségére megtette a telken az első kapavá­gást, hozzálátott a pínceásáshoz. Az építőbizottság szakértő meg­hallgatása után megjelölte az irány és színvonalat; a homlokzatot a külső kerítéstől a tervrajz 4 méterével szemben 15 méterre tolta be, hogy az épület ne veszítsen szépészeti hatásából. Annyi és oly hosszas küszködés után, noha már a főapát is engedélyezte a láttamozott tervek alapján a VI. osztály jövő évi megnyitásának kihirdetését, (az V. és VI. osztály helyisége a szék­ház földszintjén) június 24.-én az a kellemetlen meglepetés érte a várost, hogy a minisztérium a rajzok kevésbbé szabatos volta s a balszárny megnyújtása miatt jóváhagyás nélkül visszaküldte a terveket ismételt biztató ígéret ellenére. A földmunkát s alapozást a telken természetesen félbe kellett hagyni s június 27.-én Auguszt János polgármester-helyettes és Bárdos R. igazgató Budapestre siettek, hogy a minisztériumban a nehézségeket, melyek a helyzet nem ismeréséből támadtak, el­oszlassák. Belátták a minisztériumi szakértők is, hogy a balszárny hosszabb voltát pontos felmérés nélkül észre sem lehet venni, mivel a középszárny is ugyanoly magas. A kiküldöttek pedig átlátván, hogy műszaki közeg készítette pontos terv- és részlet­rajzok, valamint műszaki vezetés biztosítása nélkül a minisztérium valóban alig adhatja meg hozzájárulását, felkérték amit már régen meg kellett volna tenni minderre Herczegh Zsigmond min. műszaki tanácsost. Herczegh elvállalta 2'6‘%-ért s biztosí­tott a jóváhagyás gyors keresztülviteléről; ami aug. 30.-án történt meg. A július 4.-iki városi közgyűlés a kiküldöttek eljárását ha­tározatiig jóváhagyta; csak azt kötötte ki, hogy a tervező a stíl­szerű és gyakorlati módosítások mellett lehetőleg ragaszkodjék a régi költségvetés határaihoz. Ez csekély eltéréssel meg is történt és amellett Herczegh sokkal szebbé, erősebbé s alkalmasabbá

Next

/
Thumbnails
Contents