Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1906

- 30 Bécsből birtokaira viszatérve, a szokott módon : családjának és a vadásztatásnak élt. Mindenki elhidegült tőle idehaza, mindenki azt hitte róla, hogy érzéketlen a nemzet bajai, a szegény nép panaszai iránt, melyek ekkor már dalba foglalva oly bánatosan szárnyaltak szerteszét. Pedig azokra a mélabús nótákra senki sem figyelt jobban, mint az az idegen fiatal földes úr, csak hogy mit sem tehetett érdekében, hisz minden lépését figyeltette a bécsi udvar. Az elégületlenség egyre jobban fokozódott; a katonatartás, a nyomasztó adózás, a folytonos sérelmek, az országgyűlés összehívásának állandó elnapolása fegyvert adtak az elcsigázott nép kezébe. „A császári katonaságnak bánásmódja — irja Rákóczi — a pénz kicsikarásában hasonló volt a pogány zsarnokéhoz ; mit még más bűnökkel is tetéztek. A fizetni nem tudók feleségeit meggyalázták, másokat addig vertek, míg a vesszőzések alatt ki nem adták lelküket. Csekélyebb sértések is, sőt olykor a nyomor által kisajtolt panaszok is okai voltak a halálos büntetéseknek. Es ezekhez hasonló, a gonosz lélek ösztönzésére kigondolt kínzásokat a közkatona a népen, a tiszt a nemességen gyakorolt." így történt hogy 1697. julius 1-én már kardot ragadtak Thököly kurucai és bevették a német őrséggel megrakott Ujhelyt, Tokajt és Sárospatakot, Rákóczi várait. Midőn Rákóczi a jobbágyok zendüléséről értésült, nehogy Bécsben azt higyjék róla, hogy a parasztok felkelésében az ő keze is működik, Bécsbe ment, hová igazában szöknie kellett, mert jobbágyai erőszakkal akarták mozgalmuk élére állítani. A szervezetlen és céltalan felkelést a német katonák hamarosan elnyomták ; azalatt Rákóczi az udvarnál igazolta, hogy még nem rebellis. A bécsiek azonban nemsokára kételkedni kezdtek Rákóczi igaz szavaiban, midőn a német generálisok azt a jelentést küldték, hogy a lázongó jobbágyok mindent elpusztítottak, csak Rákóczi