Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1904

— 31 — a „neminem laede imo omnes quantum potes iuva" elvét állapítja megAz önzetlenség épúgy, mint a részvét, a többi közt azon tanításon alapszik, hogy „minden cselekvény oly lényre vonatkozik, mint a végcélra, amelynek jól és rosszul eshetik valami. Ez a lény vagy maga a cselekvő alany vagy egy más, amelyik aztán szenvedő részt veszen a cselekvényben, ami neki kárára vagy hasznára ésjavára történik Minden cselekedet, melynek végcélja a cselekvő java és baja, egoisztikus. — és, mivel önzés a forrása, erkölcstelen vagy legalább is erkölcsileg közömbös. A cselekedet pedig, a melynek végcélja másnak java, altruisztikus és mivel részvét, illetőleg önzetlenség a forrása, erkölcsös. Ezen alakjában ime határozottan külső zsinórmértéket állít föl az „önzetlenség" elmélete. Ámde ez „az önzetlenség charakter-tulajdonság", s mivel a moralitás lényege az önzetlenségben áll, „a moralitás is charakter-tulajdonság" : így tehát a moralitás mégis csak belső okon alapszik,

1) — Az önzetlenség kétségkívül vonása az erkölcsi jellemnek, de épen csak egy vonása, s aki merőben erre az elvre akarja az erkölcsiséget alapítani, egyoldalúságokba esik, aminő pl. a többi közt az, hogy a különben jogos önszeretetet kénytelen az erkölcs köréből kizárni,®) holott a józan önszeretet és az önzetlenség, az önszeretet és a felebaráti szeretet igen jól megférnek egymással ; mindkettőnek egy magasabb elvre, zsinórmértékre van szüksége, amely megmondja, miért kell önzetlennek lennünk mások iránt, vagyis miért kell a felebaráti szeretetet gyakorolnunk, de azt is> miért kell magunk iránt önzetlenseggel, szeretettel lennünk, s miért az Isten iránt. Ez a magasabb elv az eszes emberi természet morálprincipiuma. Ezt az erkölcsi elvet már Aristoteles fogalmazta ,

3) megszakítás nélkül élt az egész középkoron át ;*) a művelt világnak nagyobb része mindezideig tartja,

5) és az erkölcsök renaissance-át is tőle várhatjuk.

6) Ez az elv az egvoldalűságtól menten mindazt magában foglalja, ami jó a többi rendszerekben van. Nem ellenkezik vele, hogy az erkölcsi cselekvés szabályai közt tényleg sok olyan is van, amelyek isteni vagy emberi önkéntes megállapításnak vagy hallgatag megegyezésnek eredményei; aki szerinte cselekszik és él, egyéni jólétét biztosítja, a közjólétnek szolgál és a közművelődésen lendít, anélkül, hogy akár az egyiket, akár a másikat tekintené elsőrangú indítéknak ; érvényt enged végre az egész emberi természetnek, az észnek, az érzelemnek, a karakternek anélkül hogy önző volna, mert a tárgyi világrendhez való viszony épen az önzetlenség elvét juttatja diadalra.

7) ') I. m. 67—76. 1. és 105—110. 1. *) I. m. 74. 1. ») Ethic. Nie. I. 6. 197. b. 26. sqq. *) S. Thom. S. Theol. 1. 2. q. 71. a. 2. s) V. Ö. Cathrein i. m. I. 216—233. •) Trendelenburg, Historische Beiträge z. Philosophie (1867.) III. 170. 7) V. ö. Faludi Ferenc énekét „Az Ur Jézushoz", amelyet latin eredeti után szabadon fordított. Ebben a többi közt e sorokat olvassuk: Nem azért, hogy üdvözüljön, Tűzre, kínra ne kerüljön, Másként szeret tégedet. Az én lelkem Ingyen szeret tégedet.