Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Kőszeg, 1903

— 19 — vonatkozik, föltétlen engedelmességet követelhetnek, szintúgy azt a tiszteletet, szeretetet és engedelmességet, a mely a szülők helyetteseit az erkölcsi törvény alapján, megilleti. A »Középiskolai Rendtartás« is biztosítja a deáktartőknak ezt a tekintélyt ; a szülök helyetteseinek mondja őket, a kik a házi felügyelet és nevelés tekintetében szülői jogokat gyakorolnak. Világos továbbá, hogy joguk van az iskola vezetőségének nevé­ben is engedelmességet követelni, mert hisz az iskolával összhang­zőan kötelesek működni. De bár jogilag szó sem férhet ezen elvhez, tényleg mégis egyál­talán nem érvényesül. Nem vallja gyakorlatban sem a szülő sem a tanuló, de még a deáktartó maga sem ; az iskola pedig, mivel kellő ellenőrzést nem gyakorol, nem állja a káros következmé­nyeknek útját, a melyek a viszás állapotból a nevelés egész mun­kájára háramlanak. Ritka manap az a szülő, a mely maga magá­nak is a szülői tekintélyt gyermekével szemben biztosítani tudná. Valóságos házi zsarnokká fejlődik a legtöbb gyermek. Ha nem tapasztaltuk volna, el se hinnők, hogy vannak helyzetek, a melyek­ben a gyermek ily megokolással — nem kér, hanem követel szü­leitől szolgálatot: »hisz azért vagytok.« S az ily szülő, ha gyer­mekét idegenbe adja, szolgát keres gyermekének, a kire nem ruházza át, a mivel maga sem bír, a szülői tekintélyt, szülői jo­got, hanem a kinek szolgálatait megfizeti. A kisded házi zsarnok pedig, a ki otthon sem ismert más akaratot, mint a ma­gáét, a deáktartóval szemben úr-voltát még inkább érzi. Tudja, hogy szülei panasz esetén neki adnak igazat, iskolai intés vagy bukás esetén a deáktartót okolják, hogy egy zokszava elégséges, hogy szülei őt más helyre vigyék. Ily viszonyok közt a deáktar­tók, a kik kevés kivétellel tisztán jövedelmi forrásnak tekintik a deáktartást, szülői kötelességeket nem gyakorolnak, nem is gya­korolhatnak, az akaratos tanulóval, ha különben a havipénz ren­desen jön, a szülő és iskola egy gyékényen árulnak. Intést leg­fölebb tanulás dolgában mernek megkoczkáztatni ; de ha ez any­nyira a mennyire megy, úgyhogy az intőtől, bukástól és igy a deák esetleges elvesztésétől nem kell tartani, tehet biz a tanuló bármit, ha árt is egészségének vagy erkölcsének. Ennek a kórságos állapotnak közös akarattal véget kell vetni. A jelen viszonyok közt legkönnyebben az iskola teheti a megelőző sorokban fejtegetett ellenőrző működésével. Neki mód­jában áll a deákotthonok szinvonalát emelni úgy, hogy szülőkkel 2*

Next

/
Thumbnails
Contents